A Boeing szerint a következő húsz évben több új repülőgépre lesz szükség a korábban vártnál

Boeing

A Boeing szerint a következő húsz évben a vártnál gyorsabban, évi 4,7 százalékkal emelkedik a légi utasok száma, így repülőgépgyártó azzal számol, hogy az eddig előrejelzettnél 3,6 százalékkal több, 41 ezer új repülőgépre lesz szükség ebben az időszakban világszerte. A társaság közleményében azt írta, hogy az új gépek listaáron számolt piaci értéke 6100 milliárd dollár. Randy Tinseth, a Boeing kereskedelmi típusokért felelős alelnöke azt mondta, a legnagyobb igény a keskenytörzsű gépekre lesz. Ez a piaci szegmens adhatja ki a 41 ezer gép mintegy háromnegyedét. A Boeing úgy számol, hogy a korábban…

Részletek>

Wáberer György felmondja a Waberer’s név használati jogát

Waberer's

Wáberer György az erről rendelkező szerződés lejártakor, 2018 nyarán felmondja a Waberer’s márkanév és cégnév használatának jogát. A hírt a vállalkozó sajtóközleményben jelentette be kedden. A Waberer’s International Zrt. alapítója és korábbi társtulajdonosa 2016 júniusában vált meg részesedésétől a társaságban. A közlemény ismerteti: az európai nemzetközi közúti fuvarozás egyik legjobban ismert márkanevének használatáról szóló megegyezés a tulajdon átruházásáról kötött megállapodás elválaszthatatlan eleme volt. A Waberer’s feliratot az új tulajdonosi szerkezetben is több mint 3500 pótkocsi viseli. Wáberer részvényeit a Mid Europa Partners magántőke-befektetési alap vásárolta meg 2016-ban, amely 2011 óta…

Részletek>