Átadták a megújult Raktár utcai iparterületet és a Videoton Ipari Parkot Kaposváron, korszerűsítésükre mintegy 600 millió forintot költöttek a somogyi megyeszékhelyen. A város fejlesztését 2020-ig meghatározó, Kaposvár egykori polgármesteréről elnevezett Németh István program 171 milliárd forintos keretéből finanszírozott beruházás utak, járdák építését, a közvilágítás megújítását, buszmegállók kialakítását és egyebek mellett csapadékvíz-elvezetés biztosítását foglalta magában. A közlemény idézi Szita Károly polgármestert, aki szerint fontos, hogy a település élni tudjon a várost az M7-es autópályával összekötő 67-es út gyorsforgalmi úttá bővítésével nyíló lehetőségekkel, rendezett iparterületeket tudjon ajánlani a befektetőknek. Kaposváron a programban…
Részletek>Nap: 2017. december 11.
Mintegy 850 milliárd dollárt költhetnek jövőre légiutazásra… az sok
A Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA) legfrissebb adatai szerint a világ összesített GDP-jének egy százalékát, 861 milliárd dollárt költhetnek világszerte légiutazásra 2018-ban. A montreáli székhelyű kereskedelmi szervezet 2018-ra vonatkozó előrejelzésében rámutatott arra, hogy ez kilenc százalékkal haladja meg a 2017 végére várt 787 milliárd dollárt, a folyamatok hátterében pedig a globális GDP három százalékos bővülése húzódik meg. Ez ugyanis az IATA várakozásai szerint 5,6 százalékkal, négyről 4,3 milliárdra növeli majd a légiutasok számát jövőre. A szervezet kimutatásai szerint a légitársaságok árbevétel formájában 824 milliárd dollárra tehetnek szert, a fennmaradó rész…
Részletek>