Tizenkilenc százalékkal, 14,7 milliárd forintra nőtt a Rába Járműipari Holding Nyrt. konszolidált árbevétele 2019 első negyedévében az előző év azonos időszakához képest, nettó nyeresége pedig 744 millió forintra nőtt az előző évi 396 millió forintról – közölte a győri székhelyű vállalat. A cégcsoport tárgyidőszakban elért üzemi eredménye 930 millió forint nyereség volt, szemben az egy évvel korábbi bázisidőszakban realizált 550 millió forinttal. A Rába csoport 1,446 milliárd forint EBITDA-ról (kamat-, adófizetés és amortizáció előtti eredmény) számolt be az első negyedévben, az egy évvel korábbi 1,045 milliárd forint után. A pénzügyi…
Részletek>Nap: 2019. május 20.
Állítólag nincs veszélyben a kecskeméti Mercedes-gyár bővítése
Nincs veszélyben az a korábban kitűzött cél, hogy bővítsék a Mercedes-Benz kecskeméti gyárát – közölte az autógyár. A Mercedes-Benz-gyár azt követően adta ki közleményét, hogy a Daimler stuttgarti központja megerősítette az index.hu információját, ami szerint átmenetileg felfüggesztették Kecskeméten a Mercedes-gyár bővítését. A hírportálnak Ludvig Orsolya, a kecskeméti Mercedes-gyár kommunikációs igazgatója úgy fogalmazott: természetes, hogy egy piaci cég módosítja a terveit, ez zajlik most a Mercedesnél is. A közlemény szerint a magyarországi telephelyen számtalan fejlesztés zajlik a bővítés mellett is. A gyár teljes kapacitással működik, és a termelési programja már a…
Részletek>