EY: továbbra is az ingatlanpiac a legvonzóbb befektetési ágazat

dollár

Mérséklődött az összeolvadások és felvásárlások (M&A) magyarországi piaca tavaly, a legvonzóbb befektetési célpont továbbra is az ingatlan és a technológiai szektor volt, a külföldi befektetők aránya a korábbi évekhez képest ismét nőtt – derül ki az EY elemzéséből. Magyarországon az EY közleménye szerint 2018-ban 107 felvásárlási tranzakciót jelentettek be, húsz százalékkal kevesebbet az előző évi 133-nál. Az M&A piac becsült értéke 3,35 milliárd dollárra csökkent az előző évi 4,02 milliárd dollárról – mutat rá az EY M&A Barométer felmérése, amely minden évben összesíti a nyilvános hazai tranzakciókat. A százmillió dollár…

Részletek>

Már bódémentes a Keleti pályaudvar

A terveknek megfelelően megindult hétfőn az utasforgalom a Keleti pályaudvaron azt követően, hogy befejeződött a kéthetes felújítás az állomáson – közölte A MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatója. Homolya Róbert elmondta, hogy a 80-as évek óta nem került sor ilyen volumenű, forgalomkorlátozással járó felújításra a pályaudvaron. Olyan típusú munkálatokat végeztek, ami segíti a menetrend betartását, vagyis csökkenti az üzemzavarok valószínűségét – tette hozzá. Elmondta: a felújítás során több mint négyezer vasbeton aljzatot, hatszáz talpfát, 716 méternyi sínt és 1200 méternyi ágyazatot cseréltek ki, újraaszfaltoztak tízezer négyzetméternyi területet és eltüntették a történelmi architektúrát elcsúfító…

Részletek>