A legnagyobb, kizárólag hazai tulajdonban levő logisztikai vállalatcsoport, a Trans-Sped ismét sikeres évet zárt: a debreceni székhelyű, közel 250 közúti gépjárművel és 185 ezer négyzetméteres raktárkapacitással rendelkező cégcsoport nettó árbevétele 2018-ban meghaladta a 20,4 milliárd forintot. A 2018-as évben 2017-hez képest a Trans-Sped Csoport nettó árbevétele 7,5 százalékkal növekedett, így meghaladta a 20,416 milliárd forintot, üzemi eredménye pedig elérte a 780 millió forintot. A tisztán hazai tulajdonú, komplex logisztikai szolgáltatásokat nyújtó vállalatok között piacvezető pozíciót betöltő cégcsoport 2018-as évének középpontjában a fejlesztések és a digitalizáció állt. A cég hatékonyágának növelése…
Részletek>Év: 2019
Albérletszezon: a panellakások a sor
Az ingatlan.com portál elemzése szerint a panellakások lehetnek az idei albérletszezon slágerei. Elemzésében a cég a legolcsóbbnak számító negyven négyzetméternél kisebb garzonlakásokat, illetve a panellakások bérleti díjait hasonlította össze Budapesten és az egyetemvárosokban július közepi állapotot tükröző adatai alapján. Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője a közleményben kiemelte, az országos albérletkínálatban 1150 panellakás és majdnem 2500 garzonlakás található, bár ezek között van átfedés, minden tizedik garzon panellakás a kínálatban. A fővároson és az országon belül is vannak különbségek, de az szinte mindenhol igaz, hogy kisebb alapterületű lakások és a…
Részletek>Bukarest majdnem utolérte Budapestet
Az első öt hónapban 5,47 millió utasa volt a bukaresti Henri Coanda (Otopeni) nemzetközi repülőtérnek, ami 7,9 százalékos növekedés a tavalyi év azonos időszakához képest – adta hírül a Ziarul Financiar. A román gazdasági-pénzügyi újság összeállítása szerint a bukaresti légi kikötő az idei első öt hónapban tartotta a tavalyi növekedési ütemet, hiszen 2018-ban 13,8 millió utast szolgált ki, ami szintén nyolc százalékos növekedésnek felelt meg az előző évhez mérten. Az első öt hónapban a bukaresti repülőtér utasforgalma az országos átlag fölötti növekedést mutatott, hiszen a romániai repülőtereket igénybe vevő utasok…
Részletek>Megugrottak tavaly a prágai repülőtér bevételei
Több mint 3,415 milliárd koronás adózott nyereséggel zárta a tavalyi évet a prágai Václav Havel repülőtér, ez 1,369 milliárd koronával haladja meg a cég előző évi profitját – közölte a repülőtér tavalyi éves jelentésében. A Novinky.cz cseh hírportál szerdai tudósítása szerint a nyereség megugrásához elsősorban a repülőtér utasforgalmának nagymértékű növekedése járult hozzá. A prágai légikikötő tavaly rekordszámú, 16,8 millió utast kezelt. A Václav Havel repülőtér összbevételei tavaly éves szinten hét százalékkal 8,45 milliárd koronára emelkedtek. A bevételek legnagyobb része, 5,746 milliárd korona a repülőteret használó légitársaságoktól beszedett illetékekből származott. A bevételek…
Részletek>Energiahivatal: már 470 elektromos töltőállomást helyeztek üzembe Magyarországon
Folyamatosan bővül az elektromos töltőállomások száma Magyarországon, a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) 2016. január 1-je óta 844 darab állomás létesítésére adott ki engedélyt, ezek közül az idén áprilisig 470-et helyeztek üzembe – közölte a hivatal. A közlemény szerint folyamatosan nő a töltések száma, valamint a töltésre fordított energia mennyisége is. Míg 2017 negyedik negyedévében 13 585 töltést hajtottak végre, 2019 első negyedévében ez a szám már meghaladta a 97 ezret. A töltésre fordított energia mennyisége a kezdeti 46 570 kilowattóráról (kWh) 326 348 kWh-ra emelkedett. Idén az első…
Részletek>Javult a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér megítélése az utasok körében
Javult a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér megítélése az utasok körében 2019 második negyedévében – közölte a repülőtér üzemeltetője. A Budapest Airport tájékoztatása szerint az 5-ös skálán mért általános elégedettségi mutató a tavalyi 3,71 pontról 2019 második negyedévének végére 3,83 pontra emelkedett. Az utasok visszajelzése alapján jelentős mértékben fejlődött a terminálok tisztasága és a repülőtér általános atmoszférája, ugyanakkor a parkolással kapcsolatos szolgáltatásokat nem tartják megfelelőnek. A felmérést világszerte több mint hétszáz repülőtér bevonásával, nemzetközi szabványok szerint, negyedévente készítik. Az utasok 36 különböző szempont alapján értékelik az őket leginkább érintő repülőtéri…
Részletek>Az EU több mint 173 millió eurót fordít a Kassa környéki autópályák építésére
Mintegy 173 millió eurót (56,5 milliárd forintot) fordít az Európai Unió a Kassa környéki közlekedés fejlesztésére, azon belül is a felvidéki Budamér (Budimír) és Magyarbőd (Bidovce) közötti, valamint a Kassaolcsvár (Kosicke Oµsany) és Rás (Hrasovík) közötti autópálya-szakaszok építésére. Az Európai Bizottság tájékoztatása szerint ez a projekt javítani fogja az úthálózatot Kassa környékén, így a város 240 ezer lakosa gyorsabban és biztonságosabban közlekedhet majd a jövőben, illetve jobb lesz az összeköttetés Szlovákia és a környező országok között. „A kassai térség lakosai lesznek az első haszonélvezői a fejlesztésnek. Végső soron azonban minden…
Részletek>Csúcsforgalom: rendkívüli intézkedéseket vezet be a Budapest Airport
Rendkívüli intézkedéseket vezet be a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér a július végén és augusztus elején várható rendkívül magas utasforgalom miatt. A Budapest Airport közleményében azt írta, hogy a Maccabi Európa Játékok, a Formula-1 Magyar Nagydíj és a Sziget fesztivál miatt is erős forgalomra lehet számítani a repülőtéren, az utasszám többször is átlépi majd a napi ötvenezres értéket. A forgalom gyorsítása érdekében üzembe helyeztek egy újabb folyosót az utasbiztonsági átvilágításon és már működik a várakozási időt előrejelző rendszer is. Emellett a repülőtéren lehetőség van a korai poggyászleadásra: már a járat…
Részletek>Tovább zsugorodott az európai autópiac
Júniusban tovább esett az európai autópiac, az Európai Unió minden nagy tagállamában csökkent a forgalomba helyezett új gépkocsik száma. Az Európai Autógyártók Szövetségének (ACEA) szerdán nyilvánosságra hozott összeállítása szerint az EU tagországaiban 2019 első felében 8,2 millió új gépkocsit helyeztek üzembe, 3,1 százalékkal kevesebbet, mint a múlt év első hat hónapjában. Németország kivételével, ahol fél százalékkal nőtt a regisztrációk száma, az összes nagy uniós piacon csökkenést könyveltek el. Júniusban a májusi egytized százalékos csökkenés után 7,8 százalékkal 1,446 millióra esett a forgalomba helyezett gépkocsik száma. Ebben a naptárhatás is szerepet…
Részletek>Maciej Galant a BMW Group Magyarország új ügyvezetője
Augusztus elsejétől Maciej Galant (képünkön) tölti be a BMW Group Magyarország ügyvezető igazgatói tisztségét – közölte a cég. Elődje, Massimiliano Di Silvestre Olaszországban folytatja karrierjét, Milánóban, a BMW Group Olaszország elnökeként dolgozik tovább. Galant az elmúlt három évben a BMW Group Szlovénia ügyvezető igazgatójaként dolgozott. A szakember 2006-ban csatlakozott a BMW Grouphoz, ahol tíz éven át a BMW Group Lengyelország értékesítési igazgatójaként alapozta meg vállalaton belüli karrierjét. Szakmai pályafutása 1994-ben kezdődött: Lengyelországban a Shell, a BP és a CitiBank Group égiszei alatt számos különböző értékesítési pozíciót töltött be. Diplomáját a…
Részletek>