ITM: uniós alapértékekkel és minden józan megfontolással ellentétesek a közúti fuvarozás készülő új szabályai

Mosóczi László

Magyarország és másik nyolc tagállam nemmel szavazott, ezzel együtt az uniós Közlekedési Tanács elfogadta a közúti szállításra vonatkozó közösségi szabályokat, amelyek az Európai Parlament támogató döntése esetén léphetnek majd hatályba – ismerteti az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM). A szaktárca tájékoztatása szerint Mosóczi László (képünkön) közlekedéspolitikáért felelős államtitkár elmondta: a tervezett előírások már az előkészítésük öt évvel ezelőtti kezdete idején jellemző helyzetre is rossz válaszokat adtak, a vírusválságban azonban kizárólag arra alkalmasak, hogy a gazdaság újraindítását európai és nemzeti szinten egyaránt súlyosan megnehezítsék. Magyarország a kezdetektől ellenzi a szabályozási terveket,…

Részletek>

Az EU, a Lufthansa és a Malév esete

Az EU nem akadályokat gördít feltételeivel a Lufthansa állami támogatása elé, hanem a versenyegyensúly fenntartását törekszik elérni, ahhoz viszont ragaszkodik – jelentette ki Margrethe Vestager (képünkön) uniós versenyjogi biztos, miután a Lufthansa német légitársaság felügyelő bizottsága elhalasztotta a döntést a német állam kilencmilliárd eurós mentőcsomagjáról. A felügyelő bizottság azzal indokolta halasztó döntését, hogy Brüsszel szerintük túl kemény feltételeket támaszt. A támogatási csomag engedélyezésének fejében az unió versenyjogi szervének a néhány repülőtéri résidő (slot) feladására tett kikötése ugyanis a Lufthansa két fő forgalmi csomópontján, Münchenben és Frankfurtban is csökkentené a társaság…

Részletek>

A BMW átvette és kifizette a leendő autógyár területét

BMW

A BMW Group átvette és kifizette a leendő debreceni autógyárának a területét, az ingatlan tulajdonjogát megszerezte – közölte az önkormányzat. A megállapodás szerinti vételár fedezetet nyújt az önkormányzat által az ingatlan megszerzésére és a közel négyszáz hektáros ipari terület kialakítására fordított valamennyi költségre – írták. A közlemény szerint a város önkormányzata ingatlanfejlesztő cégén keresztül értékesítette a BMW Manufacturing Hungary Kft. részére az autógyár megépítésére szolgáló ipari területet, amelyet a beruházás megvalósítására alkalmas műszaki állapotban átadott. Ugyanakkor az eredeti szerződésben foglaltakhoz képest a felek közös megegyezéssel néhány fejlesztési elem vonatkozásában határidő…

Részletek>

Felújítják a Mezőhegyes és az M43-as autópálya közötti utat

építőipar

Hazai finanszírozásból, mintegy 3,2 milliárd forintból felújítják a Mezőhegyes és az M43-as autópálya közötti utat – közölte a beruházó Magyar Közút Nonprofit Zrt. A közlemény szerint a Mezőhegyestől az M43-as autópályáig Pitvaroson és Csanádpalotán keresztül vezető 22 kilométeres útszakasz érinti a 4434-es és 4451-es jelű összekötő utakat is. A felújítás során a meglévő burkolat profilmarása után új aszfalt kopóréteget épít a kivitelező, a süllyedéseknél a teljes pályaszerkezet cseréjéről gondoskodik, az új kopórétegre tartós burkolati jeleket fest, és a sérült KRESZ-táblákat cseréli. A kivitelezés során felújítják a mezőhegyesi Élővíz-csatorna-hidat és a…

Részletek>

NÚSZ: márciusban 80 ezer fizettek pótdíjat

A személygépjárművekre márciusban mintegy 80 ezer, áprilisban csaknem ötvenezer esetben szabott ki pótdíjat díjfizetés nélküli úthasználat miatt a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató (NÚSZ) Zrt., amely jogosulatlan úthasználat miatt márciusban 18 ezer, áprilisban pedig több mint tízezer esetet adott át a bírságot kiszabó rendőrségnek – közölte a társaság. Márciusban az e-matrica rendszerben közel húszmillió, áprilisban 13 millió áthaladásnál ellenőrizte a személygépjárművek úthasználati jogosultságát a NÚSZ. A 3,5 tonna feletti járművekre vonatkozó e-útdíj rendszerben az év harmadik hónapjában 6,5 millió, a negyedik hónapban több mint ötmillió tehergépjármű-áthaladásnál ellenőrizte a díjfizetést a kamerarendszer. Előbbinél…

Részletek>

Hasított a Bosch tavaly Magyarországon

Daniel Korioth, a magyarországi Bosch csoport vezetője, a Robert Bosch Kft. ügyvezető igazgatója

Újra kétszámjegyű árbevétel-növekedést ért el a Bosch csoport Magyarországon az autóipari megrendelések jelentős csökkenése ellenére; jelenleg a gyártási kapacitások fokozatos növelésére készülnek — tette közzé a cég. A Bosch cégcsoport teljes magyarországi árbevétele – beleszámítva a nem konszolidált vállalatok árbevételét és a saját vállalatai között folytatott kereskedelmi tevékenységeket is – 11 százalékkal 1465 milliárd forintra nőtt 2019-ben. A Bosch magyar piacon elért konszolidált forgalma három százalékkal, 259 milliárd forintra nőtt tavaly. Daniel Korioth, a magyarországi Bosch csoport vezetője, a Robert Bosch Kft. ügyvezető igazgatója a közleményben kiemelte: a gyártási kapacitások…

Részletek>

NÚSZ: márciusban 2 milliárd forinttal visszaestek az útdíj bevételek

Március második hetében kétmilliárd forinttal kevesebb összeg folyt be az állami költségvetésbe az útdíjakból (e-matrica, e-útdíj) az előző év azonos időszakához képest – közölte a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató (NÚSZ) Zrt.. A legnagyobb visszaesés az e-matrica eladásoknál látható: márciusban ezekből 415 ezerrel kevesebbet vásároltak, mint egy évvel korábban, így a számuk a 2019 márciusában értékesített mennyiségnek az 57 százalékára zuhant. Az év harmadik hónapjában mintegy harminc százalékkal esett vissza éves összevetésben az e-matricát használó gépjárművek (személyautók, buszok, motorok) forgalma. A tehergépjárműveknél a forgalomcsökkenés mindössze egy százalékos volt. A NÚSZ adatai szerint…

Részletek>

Tesco: a közép-európai átszervezési költségek terhelték az éves eredményt

Tesco

Csökkent a legnagyobb brit kiskereskedelmi hálózat, a Tesco adózás előtti eredménye a februárral véget ért 2019-2020-as pénzügyi évben. Beszámolójában a cég közölte, hogy közép-európai részlegének átszervezési költségei terhelték a teljesítményt, és a koronavírus-járvány is jelentős többletkiadásokkal jár. A Londoni Értéktőzsdén közzétett 122 oldalas előzetes beszámoló szerint a csoportszintű étékesítés a 2018-2019-ben mért 56,88 milliárd fontról 0,7 százalékkal 56,52 milliárd fontra (23 ezer milliárd forintra), az adózás előtti csoportszintű eredmény 18,7 százalékkal 1,32 milliárd fontra csökkent. A Tesco közép-európai hálózatának külön mért éves csoportszintű működési eredménye folyó árfolyamon, kivételes tételek nélkül…

Részletek>

Tovább nőtt a BILK Logisztikai Nyrt. árbevétele és eredményessége

A BILK Logisztikai Nyrt. 2019-ben 13 millió 316 ezer euró árbevételt ért el, 12,7 százalékkal többet, mint az előző évben, az EBITDA (kamatok, adózás és értékcsökkenési leírás előtti eredmény) 8 millió 982 ezer eurót tett ki, ami mintegy húsz százalékkal, csaknem 1,5 millió euróval haladja meg az egy évvel korábbi értéket – közölte a társaság. A tájékoztatás szerint a társaság tavaly már az IFRS szerint könyvelt, de a 2018-as évvel történő összevethetőség érdekében az adatokat a magyar számviteli sztenderdek szerint adta meg. A saját tulajdonú ingatlan bérbeadásával és üzemeltetésével, valamint…

Részletek>

BKV: indul a pesti fonódó villamoshálózat első ütemének kivitelezése

CAF villamos

A fejlesztés során új vágánypár létesül a Haller utca és a Soroksári út között észak-pesti irányba, és a meglévő, déli irányú kapcsolat is megújul. Ezáltal a kereszteződésben a jövőben már hat irányba tudnak majd közlekedni a villamosok – olvasható a közleményben. Hozzátették, hogy egy teljesen új villamosvonal is létrejöhet, amely részben a 3-as metróvonal felújítása során nyújthat majd alternatív útvonalat. A Nagyvárad tértől átszállás nélkül lehetne megközelíteni a belvárost. A fejlesztésnek köszönhetően a kereszteződés megállói megújulnak, korszerűek és akadálymentesek lesznek. A beruházás magában foglalja a csomópontban és környékén a kitérők, vágányátszelések…

Részletek>