A hagyományos húsvéti kezdés helyett pünkösdkor, 2020. május 30-án indítja a Balatoni Hajózási Zrt. (BAHART) az első menetrendi és sétahajójáratait, igazodva a járványügyi helyzet új, enyhébb kormányzati intézkedéseihez – áll a társaság közleményében. A 174. hajózási szezon kezdetével a BAHART folyamatosan nyomon követi majd az utasforgalom alakulását, és szükség szerint módosítja a meghirdetett menetrendet, illetve kapacitásokat. A szezonindulás első két hetében a 4 legforgalmasabb útvonalon közlekednek majd hajók minden nap, naponta négyszer a Siófok-Balatonfüred-Tihany, Balatonboglár-Révfülöp és Fonyód-Badacsony útvonalakon, valamint napi 3 alkalommal Balatonmáriafürdő és Balatongyörök között. A pünkösdi szezonindító hétvégétől kilenc…
Részletek>Év: 2020
Egymilliárd eurós nyereséget könyvelt el a Ryanair a 2020-as pénzügyi évben
Egymilliárd eurós adózott nyereséget könyvelt el a Ryanair a március 31-ével zárult, 2020-as pénzügyi évben, 13 százalékkal többet, mint egy évvel korábban. Az első negyedévre viszont már kétszázmillió eurós veszteséggel számol az ír, fapados légitársaság. A cég közleménye szerint a pénzügyi év során tíz százalékkal, 8,4 milliárd euróra növelték az árbevételt, az utasforgalom négy százalékkal 148 millióra emelkedett. A társaság 13 százalékkal egymilliárd euróra növelte adózott eredményét, utasonkonként hat százalékkal nagyobb, 57 eurós árbevételre tettek szert. A Ryanair azonban már figyelmeztetett, hogy a koronavírus-járvány miatt a június 30-ával záruló első…
Részletek>Elkészült a zalaegerszegi tesztpálya fékfelülete
Elkészült, és már az első bérlőt is fogadta szerdán a zalaegerszegi ZalaZone Járműipari Tesztpályának a fékek működését tesztelő pályarésze – közölte a helyszínen a létesítmény miniszteri biztosa. Vigh László országgyűlési képviselő a sajtóbejáráson elmondta: 750 méteres gyorsítószakasz után 8 darab, egyenként 200 méteres fékezősávot építettek ki, aszfaltos bukótérrel. A különböző burkolatoknak köszönhetően az egyes sávok lehetővé teszik a váltakozó tapadású, érdes vagy sima felületen a fékberendezések vizsgálatát, akár vizezett burkolaton, vagy jeges útviszonyokat imitálva. A miniszteri biztos felidézte, hogy három éve kezdődött a 45 milliárd forint állami beruházással 260 hektáros…
Részletek>Áttervezi üzleti tervét a MÁV-csoport
A MÁV-csoport áttervezi idei üzleti tervét, miután a koronavírus-járvány és a veszélyhelyzeti intézkedések előre nem látható, jelentős kiadással járnak – mondta Homoly Róbert, a MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatója (képünkön). Kifejtette, naponta fertőtlenítenek több mint 1200 járművet, több százezer szájmaszkot, gumikesztyűt, fertőtlenítő szert, kézfertőtlenítőt szereztek be, hetek óta a legforgalmasabb állomásokon az utasoknak is ingyenes kézfertőtlenítőt biztosítanak. Ezek nem tervezett, plusz költségeket jelentenek – mondta. Megjegyezte, a helyzetet még tudják kezelni, de ha két-három hónap múlva sem javul a helyzet, akkor tulajdonosi beavatkozásra lesz szükség. Homolya elmondta, hogy a legfontosabb beruházásokat folytatják,…
Részletek>Milliárdokat fordít a brit kormány a kerékpáros és a gyalogos közlekedés fejlesztésére
Milliárdokat fordít a brit kormány a kerékpáros és a gyalogosközlekedés biztonságos feltételeinek megteremtésére, mivel az emberek közötti távolságtartás szükségessége miatt a közösségi közlekedés kapacitásainak töredéke lesz csak kihasználható a koronavírus-járvány megfékezését szolgáló korlátozások feloldása után is. Grant Shapps közlekedési miniszter (képünkön), aki a szokásos napi kormányzati sajtótájékoztatót tartotta szombat este a Downing Streeten, elmondta: az emberek között jelenleg előírt kétméteres távolság azt jelenti, hogy a tömegközlekedés a Covid-19 járvány előtti időszak kapacitásának tizedével tud csak működni. Vannak ugyanakkor olyan országrészek, amelyekben a járvány kezdete óta 70 százalékkal nőtt a rendszeresen…
Részletek>Megkezdődhet a kelenföldi állomásépület felújításának előkészítése
Megkezdődhet a kelenföldi állomásépület felújításának előkészítése; a Közlekedési Múzeum koncepciója szerint vasúti terepasztalokat és modelleket bemutató, családbarát kiállítóhely és új közösségi tér születhet a mintegy százharminc éves, mára elhagyott kelenföldi állomásépületből. A közlekedéstörténeti szempontból kiemelt emléknek számító épületben a volt Északi Járműjavító területén újjászülető Közlekedési Múzeum felépítésének ideje alatt is kiállításokat és programokat terveznek – közölte a múzeum. A közlemény szerint a kormány által biztosított százmillió forintból megkezdődhet az épület átfogó műszaki állapotfelmérése és rekonstrukciójának tervezési folyamata. Az épület újratervezését a Közlekedési Múzeum megbízásából az Építész Stúdió végzi. Az állomásépület…
Részletek>A Kia elektromos modellekkel erősít, csak középtávon
A Kia tizenegy új, tisztán elektromos hajtású akkumulátoros modellt mutat be több kategóriában világszerte 2025-ig – közölte a Kia Motors Hungary Kft.. Az újgenerációs villanyautó-sorozat első modellje, egy crossover 2021-ben lép piacra Európában, és minden új modellnek lesz legalább egy villamosított hajtásláncú, azaz könnyű hibrid, hibrid, plug-in hibrid, vagy tisztán elektromos változata. A közlemény szerint Emilio Herrera, a Kia Motors Europe vezetője elmondta: a Kia villanyautóinak jelentős része kifejezetten Európának készül majd, jelenleg ez a kontinens mutatja a legnagyobb piaci potenciált ezen a területen. A cél évi félmillió tisztán elektromos hajtású…
Részletek>Átadták a Várpalota és Szápár közti, a Magyar Falu Program keretében megújult útszakaszt
Átadták a Szápárt Várpalotával összekötő utat csütörtökön, amely a Magyar Falu Program keretében újult meg. Gyopáros Alpár, a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos az átadást követő sajtótájékoztatón hangsúlyozta: a tavaly megkezdett fejlesztési programnak köszönhetően idén több mint 160 útszakasz újul meg az országban. Ismertetése szerint: a Szápár és Várpalota közötti 1,6 kilométeres útszakasz felújítása 152 millió forintba került. A Magyar Falu Programban tavaly 165 útszakasz újulhatott meg 430 kilométeren, ötvenmilliárd forintból. Az idén ugyancsak ötvenmilliárd forint jut a programból útfelújításra – jegyezte meg a kormánybiztos. A Magyar Falu Program első eleme…
Részletek>Szijjártó: a debreceni BMW-gyár meg fog épülni
A debreceni BMW-gyár meg fog épülni, eddig minden az előzetes ütemtervnek megfelelően haladt; az építési területet pénteken átadták a beruházónak – jelentette be Szijjártó Péter (képünkön) külgazdasági és külügyminiszter. Minden fél tartja az ígéreteit, és teljesíti a kötelezettségeit, a 2018 nyarán bejelentett, gyárépítésről szóló szerződés 2020 június végén, módosítás nélkül hatályba lép – hangsúlyozta Szijjártó. Hozzátette, a beruházás értéke több mint egymilliárd euró, amelyhez a magyar kormány 12,3 milliárd forintos támogatást nyújt. A világjárvány okoz néhány hónapos eltolódást a világgazdaságban is, ezért természetes, hogy az építkezés menetrendjét néhány hónapos „tól-ig”…
Részletek>Magyar Posta: jön a drágulás
A Magyar Posta június elsejétől átlagosan 6,1 százalékkal emeli a belföldi és a nemzetközi csomagfeladás díjszabását a költségek növekedése és a nemzetközi szállítási díjak drasztikus emelkedése miatt – közölte a társaság. A két kilogrammos súlyhatárig az MPL Postacsomag 110 forinttal lesz drágább június elsejétől, az MPL Üzleti Csomag pedig 115 forinttal házhoz szállításnál és 55 forinttal a csomagautomatára feladott küldeményeknél. A lakossági csomagok többsége kisebb súlyú, a teljes feladott volumen mintegy kétharmada 2 kilogramm alatti, ennél a kategóriánál a drágulás 100 forint körüli. A csomagtermékek díjazása azonban nemcsak a súlytól…
Részletek>