Több mint egymilliárd forintos fejlesztés indulhat az épülő Airbus-gyár mellett Gyulán

Repülőgépalkatrész-gyártó vegyesvállalatot hozott létre az Airbus és Magyarország. Bruno Even, az Airbus Helicopters vezérigazgatója és Kun Miklós, a Nemzeti Légiipari Projekt Kft. ügyvezető igazgatója (elöl b-j), valamint Görgényi Ernő, Gyula polgármestere, Maróth Gáspár, védelmi fejlesztésekért felelős kormánybiztos, Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára és Juhász Roland állami vagyongazdálkodásért felelős államtitkár (hátul, b-j) az Airbus Helicopters és a magyar állam közös tulajdonában álló repülőgépalkatrész-gyártó vegyesvállalat létrehozásáról szóló dokumentumok aláírásán az Ybl Budai Kreatív Házban 2020. július 17-én. Az üzem Gyulán épül fel és 2022 közepén kezdi meg a termelést. Budapest, 2020. július 17. MTI/Szigetváry Zsolt

Uniós forrásból 1,2 milliárd forintot nyert el a gyulai önkormányzat az épülő Airbus-gyár melletti utca fejlesztésére. A fejlesztéssel a Rosu utca teljes kiépítése, valamint a déli iparterület megközelíthetőségének javítása a cél, itt épül ugyanis az Airbus-gyár és a felületkezelő üzem. A tervek szerint a Rosu utca bonyolítaná a jövőben a személyforgalmat, erről mehetnek majd be a dolgozók a gyárakba. A forrásból hétméter széles, 822 méter hosszú utat építenek, amelynek egyik vége a Csabai úthoz, a másik a 44-es úthoz csatlakozik. Az utcát az egyik végén kiszélesítik, hogy új balra kanyarodó sávot…

Részletek>