Nincs fennakadás: szépen épül a kaposvári autóbusz-telephely

Szita Károly

Jól halad a helyi járatú autóbuszok telephelyének építése Kaposváron, a mintegy 5,5 milliárd forintos beruházás jövő tavasszal fejeződik be – mondta a város polgármestere. Szita Károly (képünkön) hangsúlyozta: a Cseri úton zajló fejlesztéssel harminc év után végleges helye lesz a tömegközlekedését biztosító, cukorgyári melléktermékből előállított gázzal üzemelő autóbuszflottának, a járművek szervizelését pedig bérmunka helyett maga a Kaposvári Közlekedési Zrt. végezheti el. A projekttel jelentős állomásához érkezett Kaposvár Németh István néhai polgármesterről elnevezett, 187 milliárd forintos fejlesztési programja, amelynek része egy a somogyi megyeszékhely közlekedési feltételeit javító, 12 milliárd forintból megvalósuló úgynevezett…

Részletek>

Megduplázza az elektromos Zoe modell gyártását a Renault

Renault Zoe

A francia Renault egymilliárd eurós elektromos járműtechnológiai fejlesztési programja keretében a Párizs melletti Flins üzemben készülő teljesen elektromos Zoe modell gyártásának a megduplázására készül – számolt be az Automotive News Europe hírportál. A Zoe az egyik legsikeresebb elektromos autó volt 2015 és 2017 között az európai piacon, az idén azonban a Renault japán partnerének Nissan Leaf modellje már megelőzte az eladásokban. Tavaly harmincezer Renault Zoe gördült le a Flins üzem szerelőszalagjairól és ezzel százezerre emelkedett a modell bemutatása óta elkészült példányok száma. A 2012-ben bemutatott teljesen elektromos Renault Zoe új verziója…

Részletek>

Jelentősen csökkent Hódmezővásárhelyen az átmenő forgalom

Jelentősen csökkent Hódmezővásárhelyen az átmenő forgalom a 47-es főút új elkerülő szakaszának köszönhetően – közölte Márki-Zay Péter polgármester az alföldi városban. A politikus a beruházás projektzáróján elmondta, az elkerülőút átadását követően a város érintett útjain a személygépkocsik száma ötven, a teherautóké hetvenöt százalékkal mérséklődött. Hozzátette: a hódmezővásárhelyiek életminősége jelentősen javult, csökkent a környezetterhelés és az autósok úton töltött ideje. Nagy Róbert, a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt. vezérigazgatója emlékeztetett arra, hogy 2012-ben született döntés a 47-es főút Békéscsaba és Szeged közötti szakaszának nagyrészt európai uniós forrásból megvalósuló rekonstrukciójáról. A műszakilag…

Részletek>

Jóváhagyta a brit parlament Heathrow harmadik pályájának megépítését

Heathrow

Nagy többséggel jóváhagyta a londoni alsóház a súlyos kapacitásgondokkal küszködő londoni Heathrow repülőtér harmadik kifutópályájának megépítését. A tervezetet Chris Grayling közlekedési miniszter terjesztette elő június 5-én, és az alsóházi képviselők éjszakába nyúló, sokszor szenvedélyes vita után, 415-119 arányban hétfőn megszavazták a beterjesztést. Heathrow, a világ legnagyobb forgalmú két kifutópályás repülőtere jelenleg 99 százalékos kapacitáskihasználtsággal működik, vagyis gyakorlatilag megtelt. Grayling a három héttel ezelőtt beterjesztett kormányzati indítványt ismertetve elismerte, hogy a harmadik pálya megépítése „heves érzelmeket szít” az érintett térségben. Bejelentette ugyanakkor, hogy a kormány 2,6 milliárd fontos (957 milliárd forintos)…

Részletek>

Megnyílt a marosvásárhelyi repülőtér

A kifutópálya újraépítése után hétfőn megnyitották a másfél éve bezárt marosvásárhelyi Transilvania nemzetközi repülőteret. A repülőtér hétfőn kapta meg a működési engedélyt az illetékes román légügyi hatóságtól, és nem sokkal ezután le is szállt Marosvásárhelyen az első utasszállító repülőgép. A charter járat a törökországi Antalyából hozott haza turistákat, majd ugyanoda indult vissza turistákkal a fedélzetén. Péter Ferenc, a repülőteret működtető Maros megyei önkormányzat elnöke a hétfőn délben tartott sajtótájékoztatón elmondta: az Antalyából indult repülő már a levegőben volt, amikor a román hatóság kibocsátotta a repülőtér működési engedélyét. A tanácselnök ismertette:…

Részletek>

Egymilliárd forintból őriztek meg 210 munkahelyet és 85 új munkahelyet is teremtettek

raktár

Európai uniós források felhasználásával, 950,27 millió forintos kapacitásbővítést hajtott végre a Fejér megyei Móron és a Tolna megyei Tamásiban az autóipari beszállító FHL Björn Hungary Kft. A társaság közleménye szerint a Széchenyi 2020 program keretében a projekt megvalósításához 427,63 millió forint vissza nem térítendő támogatást nyertek. A beruházásnak köszönhetően a vállalat 210 munkahelyet megőrzött és 85 új munkahelyet teremtett. A fejlesztést indokolta, hogy kapacitásaik kihasználtsága közel száz százalékos volt, illetve egy új, Volkswagen-csoporttól érkezett megbízás mind szakmai, mind mennyiségi szempontból hatalmas kihívást jelent az alumínium alkatrészgyártás területén, s ennek ellátásához…

Részletek>

Félmilliárdos logisztikai fejlesztést hajt végre a záhonyi Transit-Speed Kft.

Záhony

Csaknem félmilliárd forint értékű beruházást valósít meg a záhonyi székhelyű, áruátrakással, raktározással, csomagolással, kereskedelemmel és szállítmányozással foglalkozó Transit-Speed Kft. – közölte a társaság. A közlemény szerint a fejlesztés keretében elsősorban a rakománykezelés hatékonyságát és a gyorsabb árukezelést szeretnék megvalósítani egy, az ömlesztett áruk kezelésére alkalmas szállítószalag-rendszerrel, az ezek csomagolását elősegítő szalagos „Big-Bag” töltőállomással és egy zsákoló mérlegrendszerrel. A rakodási munkákat három új teleszkópos és egy gumikerekes rakodógép, valamint három villástargonca segítené, és a beruházás keretében elvégzik a rakodóterület aszfaltozását is. A digitális megfigyelő és rögzítő rendszer kiépítésével a vagyonvédelmet erősítené…

Részletek>

Új csarnokkal bővíti gyárát a Knorr-Bremse

autógyártás

Mintegy 600 millió forint összegű beruházással bővíti gyárának kapacitását a Knorr-Bremse Fékrendszerek Kft. Kecskeméten, az önerőből megvalósuló gyártó- és raktárterületet is magába foglaló új csarnokot még az idén átadják. Bíró Attila, a Knorr-Bremse Fékrendszerek Kft. vezérigazgatója elmondta, alig négy évvel azután, hogy átadták a Kecskemét déli iparterületén új gyártóegységüket, máris bővíteniük kell. Beszélt arról is, hogy üzemükben a legmodernebb gyártási körülmények mellett állítják elő a legmagasabb minőségű termékeket. A növekvő piaci igények és a hatékonyság folyamatos növelése révén elért sikereik pedig odavezettek, hogy mára mind a gyártó, mind a logisztikai…

Részletek>

A Mercedes-Benz Kecskeméten épülő új gyára 2500 munkahelyet teremt

Mercedes Benz

A Mercedes-Benz Cars Kecskeméten épülő új autógyára 2500 új munkahelyet teremt – mondta Ludvig Orsolya (képünkön), a cég kommunikációs és kormányzati kapcsolatok igazgatója. Ludvig hozzátette, a már működő autógyár szomszédságában létesülő új gyár karrierlehetőséget kínál a meglévő munkatársaknak is, mivel körülbelül háromszáz csoportvezetőre, számtalan műszakvezetőre lesz szükség. Kiemelte, hogy az egész Mercedes-Benz világban az első full-flexibilis gyár lesz a magyarországi. Ez azt jelenti, hogy ugyanazon a gyártósoron egyszerre vagy egymás után lehet bármilyen platformra, bármilyen meghajtású autót felvezetni. A dolgozók munkáját digitális és okos eszközök segítik majd – tette hozzá.…

Részletek>

Milliárdokat költ az Accor Hotels a budapesti szállodái megújítására

Hotel

Az Accor Hotels 35 millió eurót (~11,2 Mrd forint) fordít fővárosi szállodáinak megújítására, a tavaly megkezdett munkálatokkal három szállodában eddig 261 szobát építettek át – közölte a szállodalánc. A cégcsoport Magyarországon 18 szállodát üzemeltet, különböző kategóriákban. A tájékoztatás szerint a Mercure Budapest Buda teljes felújítása jövő év elejére készül el, amikor négyszáz új szobával várja vendégeit a hotel. A Mercure Budapest Korona teljes körű átalakítási munkálatai 2020 elején fejeződnek be, míg a harmadik fővárosi szállodájuk, a Mercure City Center hamarosan elnyeri végleges formáját. A közlemény idézi Sabina Bartyzelt, a magyarországi Novotel…

Részletek>