Több mint 361 millió forintból nyolcvanfős munkásszállást épít a veszprémi önkormányzat – tájékoztatta a sajtót a város alpolgármestere. Brányi Mária elmondta, a munkásszállást egy városi tulajdonban levő ingatlan első és második emeletén alakítják ki. A beruházást a Nemzeti Foglalkoztatási Alap 159,6 millió forinttal támogatja. A beruházási költségek 44 százalékát a városi önkormányzat saját erőből állja – tette hozzá. Az alpolgármester kiemelte: Veszprémet évek óta munkaerőhiány jellemzi, a 2010-es hat-hét százalékos munkanélküliség mára két százalék alá csökkent, ami komoly nehézséget jelent a vállalkozásoknak, amelyeknek így egyre több dolgozót kell toborozniuk a…
Részletek>Címke: beruházás
Hárommilliárdos beruházással bővíti raktárát a Bridgestone Tatabánya
A gumiabroncsokat gyártó japán Bridgestone tatabányai leányvállalata hárommilliárd forintos beruházással bővíti raktárát a Tatabányai Ipari Parkban – közölte a vállalat. A társaság tájékoztatása szerint a tízezer négyzetméter alapterületű létesítmény összesen 180 ezer gumiabroncs tárolását teszi majd lehetővé, amellyel hatszázezer abroncsra nő a cég teljes raktárkapacitása. Az új raktárépület várhatóan 2018 végére készül el. A beruházás keretében egy új öltözőt és egy negyven fős oktatótermet is kialakítanak. Topolcsik Melinda (képünkön), a Bridgestone Tatabánya Termelő Kft. ügyvezető igazgatója korábban elmondta, a vállalat tavaly októberben avatta fel 85 milliárdos beruházással felépített második abroncsgyártó üzemét. A…
Részletek>Kétmilliárd forintból újítják fel Szeged útjait
Idén összesen 2,1 milliárd forintot költ Szeged a város útjainak és járdáinak felújítására, a munkálatok első üteme a napokban kezdődik – közölte az önkormányzat. A közlemény szerint az önkormányzat saját erőből egymilliárd forintot fordít a város útjainak karbantartására, és további 1,1 milliárd forintot nyert el az Európai Uniótól ugyanerre a célra. Először Kiskundorozsmán és a belvárosban öt utca kap teljesen új aszfaltburkolatot. A hatvanmillió forintos beruházás kivitelezője a Colas Út Zrt. a felújítása hatvan napig tart. Önkormányzati forrásból 500 millió forint jut idén Odessza, Tarján és Makkosháza városrészek útjaira, további…
Részletek>Két és fél milliárd forintos útfelújítás kezdődött Komárom-Esztergom megyében
Mintegy 11 kilométernyi közút felújítása kezdődött meg Komárom-Esztergom megyében, a beruházás értéke megközelíti a két és fél milliárd forintot – közölte a Magyar Közút Nonprofit Zrt. A társaság tájékoztatása szerint a felújítás érinti a Tát-Tarján-Tatabánya útvonalat, valamint a Tata-Csákvár-Velence és a Kisbér-Veszprémvarsány szakasz Komárom-Esztergom megyei részét. A 120 napig tartó munkálatok ideje alatt félpályás útlezárásra kell számítaniuk a közlekedőknek. A fejlesztéseket európai uniós támogatásból valósítják meg. A szükséges helyeken cserélik a teljes pályaszerkezetet, mindenütt új kopóréteget terítenek, valamint tartós burkolati jeleket festenek fel és pótolják a közlekedési táblákat. A közútkezelő…
Részletek>Helyitermék-raktár létesül a baranyai Cserdiben
Helyitermék-raktárat, hűtőházat, csomagolót is magába foglaló logisztikai bázist létesít Cserdiben 250 millió forintos európai uniós forrásból az önkormányzat – hangzott el a baranyai községben tartott projektnyitón. A község egyedülálló terméke, a c zöldség-alapanyagainak tárolásához is használják majd a mintegy 400 négyzetméter alapterületű létesítményt – mondta Bogdán László polgármester. Ismertetése szerint budapesti éttermeket fognak kiszolgálni zöldségekkel innen, a hűtőház a község 50-60 kilométeres körzetében egyedülálló lesz, és hat embernek ad majd munkát. A polgármester elmondta: a tervek szerint még ebben az évben elkészül az új logisztikai központ. A település önkormányzata több…
Részletek>Nagy a boldogság: jó évet zárt a BILK
Eredményes évet zárt Közép-Európa egyik legnagyobb logisztikai központja a BILK Logisztikai Zrt. 2017-ben, a társaság tavalyi adózás előtti eredménye az egy évvel korábbihoz képest 81 százalékkal, 2,69 milliárd forintra emelkedett – közölte a társaság. A több mint 182 ezer négyzetméter bruttó bérbe adható területtel rendelkező logisztikai park árbevétele 2017-ben 3,55 milliárd forint volt, ami egy százalékos növekedés a 2016-oshoz képest. A közlemény szerint mindezekhez hozzájárult, hogy a társaság üzemi tevékenységének eredménye 1,75 milliárd forintra emelkedett, ami az előző év azonos időszakához képest 28 százalékos javulás. A BILK Logisztikai Zrt. fejlesztése…
Részletek>M1: csak 14 kilométeren cserélnek útburkolatot
Megkezdődött az M1-es autópálya nagyobb mértékű felújítása, a Hegyeshalom felé vezető oldalon összesen 14 kilométeren cserélik ki az útburkolatot. A Magyar Közút közleménye szerint 4,1 milliárd forintos hazai forrásból mintegy 14 kilométernyi teljes körű felújítás valósulhat meg. A kivitelezők először a fővároshoz közeli szakaszon kezdhették el az ideiglenes forgalomtechnika kiépítését, csütörtöktől pedig a kivitelezési munkálatok is elindultak. A beruházás első ütemében, április 29-ig a 16-os és a 17-es kilométerszelvények között az M0-s autóút M1-es autópályához csatlakozásában 1-1 sávot zárnak le a szakemberek az M1-esen és az M0-áson is. A második…
Részletek>Halker Kft.: új logisztikai bázis és élelmiszer-laboratórium Balatonbogláron
Új logisztikai bázist és élelmiszer-laboratóriumot adtak át szerdán, a magyar családi tulajdonban lévő Halker Kft. balatonboglári telephelyén. Az 1,4 milliárd forintos projekt 912,8 millió forintos uniós támogatást nyert el. A beruházásokról Gödry Zoltán (képünkön) ügyvezető igazgató-tulajdonos elmondta, a még felszerelésre váró élelmiszer-laboratórium a kutatásokkal együtt fontos szerepet kap az élelmiszer-hamisítás elleni küzdelemben, lehetővé téve a termékek azonnali bevizsgálását A projektet egy konzorcium valósítja meg, amelyet a Halker Kft. vezet, tagjai az MTA Szegedi Biológiai Kutatóközpontja, továbbá a szintén kutatásokkal foglalkozó Seqomics Kft. A cégvezető arról is beszámolt, hogy a Halker Kft.-t…
Részletek>Kóser logisztikai központ épül a fényeslitkei ipari parkban
Európai kóser logisztikai központot épít az Agro Rehab Nonprofit Kft. a fényeslitkei ipari parkban. A mintegy egymilliárd forint értékű beruházás alapkövét csütörtökön helyezték el a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei község határában. Szabó György, a társaság ügyvezető igazgatója elmondta, a cég kisvárdai gazdaságában állítják elő a kóser piac számára ritka terményeket – elsősorban brokkolit és karfiolt – , és ezeket az élelmiszereket szeretnék a most épülő logisztikai központ segítségével értékesíteni. A tervek szerint ez év végétől működő központ remélhetőleg hídként fog funkcionálni az európai, az izraeli és az amerikai kóserélelmiszer-piac ellátásában – fogalmazott…
Részletek>Jó évet zárt a SPAR tavaly
Több mint 1,2 milliárd forintból építette fel új, SPAR enjoy. elnevezésű convenience üzemét a SPAR Magyarország Kereskedelmi Kft. A vállalat üllői logisztikai központjának területén lévő létesítményben kezdetben naponta 4 tonna majonézes salátát és több mint húszezer szendvicset készítenek. Az üzemindító sajtótájékoztatón bejelentették, hogy a SPAR rekordforgalommal zárta a 2017-es üzleti évet. A cégcsoport a tavalyi évben 562,5 milliárd forint forgalmat realizált, amely 8,9 százalékkal haladta meg a 2016-os eredményt. „A fogyasztói igények változásával az elmúlt években jelentősen megnőtt a kereslet az olyan élelmiszerek iránt, amelyek gyors, ugyanakkor minőségi, tartalmas étkezést…
Részletek>