Megnyílt a ferihegyi repülőtéren az új utasmóló

Ferihegy, utasmóló

Már repülőgépjáratokat indít a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren a 2B Terminálhoz kapcsolódó új utasmóló. Az új épületszárny megépítése 7,8 milliárd forintba, azaz 25 millió euróba került – közölte a Budapest Airport (BA). A BA közleménye szerint az utasforgalmi épületet fokozatosan helyezik üzembe. Az első utasszállító repülőgép a tervezett határidőnél két hónappal korábban indulhatott a B utasmólóról. A több, mint tízezer négyzetméteres utasforgalmi csarnok első beszálló kapuját elsőként a Wizz Air asztanai járatának utasai vehették igénybe. A B oldali utasmólót másfél évvel ezelőtt, 2017. március 1-jén kezdték el építeni. Az utasmólóhóz…

Részletek>

Kerékpárszállítási próbaüzem indul a 4-es metróvonalon

metró

A budapesti metróhálózaton először teszteli kerékpárok szállításának lehetőségét a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) és a BKV, a próbaüzemet e hét végén tartják a 4-es metró szerelvényein. A BKK közleménye szerint, szombaton és vasárnap 7 órától 21 óráig „próbaüzem jelleggel, szabályozott körülmények között” tesztelik a kerékpárszállítás lehetőségét. Ez idő alatt bárki szállíthat biciklit a 4-es metróvonalon a más BKV-járműveken már megszokott kerékpárbérlet vagy jegy ellenében. A próbaüzemet az teszi lehetővé, hogy a 4-es metróvonal összes állomásán van olyan lift, amely alkalmas kerékpárok szállítására is. A metrószerelvényeken a kijelölt helyen legfeljebb két…

Részletek>

Július végétől nem áll meg a 2-es metró a Kossuth téren

metró

Július végétől augusztus végéig építési munkálatok miatt nem áll meg a 2-es metró a Kossuth Lajos téren – közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK). A közlemény szerint július 28-tól augusztus 31-ig M2A jelzéssel állomáspótló busz közlekedik majd a Deák Ferenc tér és a Kossuth tér között. A Batthyány térről a D12-es hajóval lehet elérni a Kossuth teret. Emellett a BKK sűríti a 2-es villamost, a térre a 15-ös és a 115-ös busszal, valamint a 70-es és a 78-as trolibusszal is el lehet jutni.

Részletek>

Közútkezelő: több helyen lesz forgalomkorlátozás az M1-es autópályán

Felújítási, karbantartási munkák, üzemeltetési feladatok miatt az M1-es autópálya több szakaszán korlátozzák a forgalmat a héten – közölte a Magyar Közút Nonprofit Zrt.. A közlemény szerint a sztráda Budapest és Hegyeshalom felé vezető oldalán is forgalomkorlátozásra és torlódásra kell számítaniuk a közlekedőknek. Az M1-es autópálya komáromi mérnökségének szakaszán péntekig több helyen sávelhúzásos forgalomterelést építenek ki és bontanak el a szakemberek. Hétfőn a Hegyeshalom felé vezető oldalon a 93-as és 99-es kilométer között, kedden a főváros felé tartó oldalon, Tatánál a 70-es kilométernél dolgoznak, míg pénteken a hétfőn kialakított terelést bontják…

Részletek>

Tizenhét százalékkal nőtt az első félévben a Liszt Ferenc repülőtér utasforgalma

Tizenhét százalékkal nőtt a budapesti Liszt Ferenc nemzetközi repülőtér utasforgalma az első fél évben az előző év azonos időszakához viszonyítva – derül ki a CAPA légiközlekedési tanácsadó statisztikájából. Az adatok szerint júniusban 13 százalékos bővülést mértek, ez volt az ötvenötödik egymást követő hónap, amikor nőtt az induló és érkező utasok összesített száma. A nyár első hónapjában 1,4 millió utast és a tavaly júniushoz képest 20,4 százalékkal több, 12,7 ezer tonna árut kezeltek, a fel- és leszállások száma meghaladta a tízezret, ez 11,2 százalékos javulás 2017 júniusához viszonyítva. A január-júniusi időszakban…

Részletek>

Eláll az Ikarusszal kötött megrendelési szerződéstől a BKV

Modulo busz

A BKV Zrt. eláll az Ikarus Egyedi Kft.-vel kötött megrendelési szerződéstől, amely harminc Modulo csuklós busz vételéről szól. A BKV Zrt. közleményében azt írta: a Volánbusz Zrt. és az Ikarus Egyedi Kft. 2017. január 16-án 180 Modulo M168d típusú csuklós autóbusz adásvételéről írt alá – közbeszerzési eljárás eredményeként – szerződést. Ugyanebben az évben, 2017. december 20-án a Volánbusz, a BKV és az Ikarus háromoldalú szerződést kötött harminc jármű átruházásáról. Az autóbuszok közül a teljesítés határidejének lejártáig (2018. április 11.), illetve az azt követő, szerződésben rögzített további 90 napos időszak leteltéig…

Részletek>

Befejeződött a ferihegyi repülőtéren az 1-es futópálya felújítása

Befejeződött a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér régebbi és kisebb, 1-es futópályájának felújítása, péntek délutántól újra két pályával üzemel a ferihegyi légikikötő – közölte a Budapest Airport a helyszínen újságírókkal. Az első gép, amely a felújított betoncsíkot használta, az Emirates Budapestről Dubajba induló Boeing 777-ese volt. Az 1-es terminálhoz közelebb eső futópályát márciusban zárták le, ez idő alatt öt futballpályányi területen cserélték ki a felületet: 1400 méter szakaszon 8500 köbméter betont építettek be, közel háromszáz kilométer elektromos kábelt fektettek le, és korszerűsítették a futópályához kapcsoló kábelaknákat is. A lezárás ideje alatt a…

Részletek>

Liegl & Dachser: Roman Stolicny az új vezér

A nemzetközi logisztikai szolgáltatásokat nyújtó Dachser új ügyvezetőt nevezett ki a magyarországi Liegl & Dachser élére. Roman Stolicny egyben a Dachser Szlovákia ügyvezető igazgatója és az igazgatótanács tagja. Stolicny a Liegl & Dachser vezetéséért és stratégiai fejlesztéséért lesz felelős. Stolicny a vállalat üzleti aktivitását felügyeli majd, kapcsolatokat épít a legfontosabb üzleti partnerekkel és stratégiát állít fel a jövőre nézve. „Elsődleges célom a vállalat jelenlegi kiváló eredményeinek továbbvitele, valamint a vállalat pozíciójának további erősítése a magyar piacon. A logisztikai folyamatok hatékonyságának növelésére kívánok összpontosítani, illetve a vállalatban rejlő potenciál maximális kiaknázására. Ez a…

Részletek>

Légihíd: elindította budapesti áruszállító járatát az Air Bridge Cargo

Budapest Airport Cargo City

Elindította budapesti áruszállító járatát az orosz Air Bridge Cargo Airlines kedden, a cég gépei hetente kétszer járnak majd Moszkva és Liege között Budapest érintésével. Jost Lammers, a Budapest Airport vezérigazgatója az új járat landolása előtt tartott ünnepségen elmondta, a repülőtéren az idén az első öt hónapban, az előző évihez viszonyítva, 14 százalékkal nőtt a kezelt áru mennyisége, és az év végéig is kétszámjegyű növekedést várnak, számítások szerint a kezelt áru mennyisége elérheti a 140 ezer tonnát. Hozzátette: ehhez az eredményhez hozzájárultak a LOT, illetve az American Airlines transzatlanti járatai is. Aláhúzta,…

Részletek>

Két hónappal korábban adhatják át az új utasmólót a budapesti repülőtéren

A tervezettnél két hónappal korábban, augusztus 1-jén átadhatják a budapesti repülőtér 2B terminálján épülő új utasmólót, amely több mint tízezer négyzetméterrel növeli a Liszt Ferenc-repülőtér területét – mondta Stephan Schattney, a Budapest Airport műszaki központjának igazgatója. Az újságíróknak tartott bejáráson elmondta, az új létesítmény építését a kedvező téli időjárás gyorsította fel, a budapesti új hosszú távú járatok miatt pedig már a nyári szezon utolsó időszakában átadják az forgalomnak. A repülőtér kapacitásának további emelése érdekében az üzemeltető azt tervezi, hogy az A és B terminálon is újabb utasbiztonsági ellenőrző kapukat nyit. A…

Részletek>