Várhatóan még ebben az évben megnyílik a még építés alatt álló repülőtéri szálloda a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren – jelentette be a beruházó Wing Zrt. és a Budapest Airport szerdán Budapesten a szálloda bokrétaünnepségén. Noah Steinberg, az ingatlanfejlesztő Wing Zrt. vezérigazgatója az eseményen azt hangsúlyozta, hogy a budapesti repülőtér egyike volt a világ azon kevés fővárosi repülőtereinek, ahol nem volt terminálhoz kötött szálloda. Véleménye szerint a beruházás megvalósulása nemcsak a repülőtérnek fontos, hanem a magyar gazdaság és a turizmus is profitálni fog belőle. Jost Lammers, a Budapest Airport vezérigazgatója…
Részletek>Címke: Budapest
Egy vagyont költött a szállodák korszerűsítésére a Danubius
Összesen mintegy 6,5 milliárd forintot fordított a Danubius a Hilton Budapest, a Danubius Hotel Helia és a Radisson Blu Béke Hotel szállodák korszerűsítésére. A rekonstrukció keretében a szállodák szobái és rendezvényközpontjai, valamint egyéb vendégterek újultak meg – közölte a vállalat. A közlemény idézi Kovács Balázs vezérigazgatót, aki elmondta: a beruházásokkal az üzleti turizmus területén kívánják erősíteni a pozíciójukat. A szállodáik bevételeinek egyre nagyobb hányadát adják a konferenciaturizmusból, illetve az üzleti céllal érkező vendégek kiszolgálásából származó bevételek. Ennek a trendnek a további erősödését valószínűsítik az első negyedéves számok is, hiszen már…
Részletek>Rekordot döntött a légi áruforgalom Ferihegyen
Rekordot döntött a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren az első negyedévben az áruforgalom – közölte a Budapest Airport. Az adatok szerint a légikikötőben harmincezer tonna árut kezeltek, 32,6 százalékkal többet az előző év azonos időszakánál. Ez jelentősen meghaladja az európai bővülési átlagot, amely nyolc százalék volt az első negyedévben. Rene Droese, a Budapest Airport ingatlangazdálkodási igazgatója a közlemény szerint azt mondta, a növekedésben az új légitársaságok megjelenése, illetve a régebbiek bővülő forgalma is közrejátszott. A repülőtér kezelője közleményében hangsúlyozta, hogy rövidesen két új logisztikai bázist adnak át a csomagküldő szolgálatok jobb repülőtéri…
Részletek>Elindította budapesti járatát az angol Flybe légitársaság
Járatot indított London-Southend és Budapest között az angol regionális Flybe légitársaság, a magyar fővárosból ezzel ötre nőtt az elérhető londoni repülőterek száma. Az első járat csütörtök délután landolt a ferihegyi repülőtéren, ahol a szokásoknak megfelelően vízsugárral köszöntötték. A Budapest Airport közlése szerint Budapest és London között az elmúlt évben 1,5 millió utas közlekedett repülőgéppel, ez 14 százalékkal több, mint egy évvel korábban, és az idei adatok azt mutatják, hogy ebben az évben is kétszámjegyű bővülés lehet. A Londontól keletre lévő repülőtér környezetében a légikikötő saját felmérése szerint mintegy kétezer magyar…
Részletek>A HB Reavis tovább folytatja londoni terjeszkedését
A HB Reavis nemzetközi ingatlanfejlesztő csoport bejelentette, hogy megvásárolta a korábban One Waterloo néven is ismert, London South Bank negyedében elhelyezkedő Elizabeth House-t, ahol egy 88 ezer négyzetméteres fejlesztésre kapott építési engedélyt. A Waterloo Station szomszédságában, a York Roadon található épületet a London & Regional és Chelsfield vállalatoktól vásárolták meg. A nagyléptékű, többségében irodaház-fejlesztés immár a negyedik projekt a HB Reavis londoni portfóliójában. Az Elizabeth House egy 1960-as években épült, elavult irodaház, amely több mint tíz éve vár átépítésre. A területen két új épület tervezésére, valamint közösségi terek kialakítására kaptak…
Részletek>Ingatlan: csúcsok dőlhetnek meg idén
Idén a kelet-közép-európai ingatlanpiacokra irányuló befektetések mértéke a 2016-ban mért rekord szintű, 12,2 milliárd eurót is megdöntheti – derül ki a Colliers International és a CMS közös régiós tanulmányából. Az elmúlt öt év ingatlanpiaci trendjeit elemző CEE Real Estate Investment Compass adatai szerint a 2017 első negyedében mért ingatlanbefektetések értéke a vizsgált országokban, azaz Bulgáriában, Csehországban, Magyarországon, Lengyelországban, Szlovákiában és Romániában elérte a 2,3 milliárd eurót, amely több mint negyven százalékos növekedést jelent mind 2016-hoz, mind pedig 2015-höz képest. „2016 rendkívül mozgalmas év volt az ingatlancsoportunk számára, számos nagy volumenű tranzakcióban vettünk…
Részletek>KISS lépés a világ vasútí közösségének, de nagy a magyar vasút életében
Kis lépés a világnak, de nagy a magyar vasút életében: kiemelt jelentőségű keretmegállapodást írt alá a MÁV-START Zrt. és a Stadler Bussnang AG. Ezzel belátható közelségbe kerül a vasúti személyszállítás fejlesztésének következő állomása, az első kétszintes személyszállító járművek forgalomba állítása 2019 tavaszán. A Magyar Kormány vasúti stratégiájába illeszkedő pálya- és járműfelújítások, az új motorvonatok, a kedvező menetrendi struktúra meghozta a várt eredményt: idén az első három hónapban négy százalékkal nőtt az utasszám a bevételek harmadát adó budapesti agglomerációban. Az egyre népszerűbbé váló vasúti utazás újabb és újabb fejlesztéseket tesz szükségessé, ezért…
Részletek>Metró-gate: Aba Botond nem tud arról, hogy bárkit korrumpáltak volna
Nem tud arról Aba Botond, hogy bárkit korrumpáltak volna a 4-es metró beruházása során. A BKV volt vezérigazgatója kész vagyonosodási vizsgálatot indítani maga és a családtagjai ellen. A metrókorrupciót vizsgáló fővárosi munkacsoport hétfői ülésén Aba – aki 1993 és 2006 vége között volt BKV-vezérigazgató – azt mondta: „nekem kivitelező, mérnökszervezetek nem ígértek, nem adtak (pénzt); én nem kértem és nem is fogadtam el semmilyen korrupciós pénzt”. Hangsúlyozta ugyanakkor: minden vizsgálatban szívesen részt vesz. Közölte, mivel 2006. december 31-én megszűnt a vezérigazgatói munkaviszonya, nem volt hatása a szerződések teljesülésére. A főváros…
Részletek>25 év: ünnepelt a SPAR Magyarország tavaly
Amikor az első SPAR szupermarket megnyílt Tatán, csak kevesen sejtették, hogy egy valódi sikertörténet veszi kezdetét. 25 év telt el azóta. Az eltelt évek alatt folyamatosan fejlődött az üzlethálózat, elindult a franchise program és a cég jelentős szerepet vállalt a társadalmi ügyek támogatásában is. Az elmúlt évtizedekben a SPAR Magyarország az ország meghatározó és kedvelt élelmiszerláncává vált. A 2016-os év a jubileum jegyében telt el számos aktivitással, újdonsággal és eseménnyel. A vállalat forgalma elérte az 516,4 milliárd forintot, amely 5,2 %-kal magasabb érték a 2015-ös évhez képest. A SPAR Magyarország…
Részletek>Már megint Budapest kapta a legjobb kelet-európai repülőtér díját
Ismét a budapesti Liszt Ferenc-repülőtér kapta a legjobb kelet-európai repülőtér díját az angol Skytrax légiközlekedési tanácsadó cégtől. A Budapest Airport közleménye szerint a ferihegyi repülőtér egymás után negyedszer vehette át ezt az elismerést, ráadásul a díj történetében először fordul elő, hogy egy kelet-európai repülőtér négy egymást követő évben is elnyerte a díjat. Jost Lammers, a Budapest Airport vezérigazgatója az Amszterdamban tartott átadó után a közlés szerint azt mondta, a jövőben is a minőséget állítják a szolgáltatás fókuszába, kiváló színvonalat akarnak nyújtani az utasoknak, ezt is célozza a BUD 2020 fejlesztési…
Részletek>