Jövőre is erős ingatlanpiac várható, a forgalom bővül, az árak tovább nőnek a Duna House előrejelzése szerint. Az ingatlanközvetítő társaság keddi közleménye szerint az építkezések kifutásától függően 15-20 ezer új lakást adhatnak át jövőre, a használt ingatlanokkal együtt 160-180 ezer adásvétel várható 2019-ben. Az áremelkedést országosan 8 és 12 százalék közé, Budapesten 10-15 százalék közé várják, az új lakáscélú hitelek volumenében 20-30 százalékos bővülésre számítanak. A közlemény szerint az egyre rövidebb értékesítési idő arra utal, hogy az ingatlanok drágulása egyelőre nem mérsékli a forgalmat. Idén a panellakások körülbelül két hónap…
Részletek>Címke: Duna
Az MNB megbírságolta a Duna House Hitelcentrumát
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) 17 millió forintra bírságolta a Duna House Holding Nyrt. 100 százalékos tulajdonában álló Hitelcentrum Szolgáltató Kft.-t a többes ügynöki tevékenységgel összefüggő jogszabályok és a fogyasztóvédelmi rendelkezések megsértése miatt – közölte a Duna House. A közlemény szerint a jegybank november 23-án hozott határozatában megállapított hiányosságok a cégcsoport tevékenységét nem veszélyeztetik. Kiemelték: a társaság a vizsgálat során teljes körűen együttműködött a felügyelettel, és mindent megtesz annak érdekében, hogy a határozatban megfogalmazott megállapításoknak megfeleljen, határidőn belül intézkedjen. A Duna House részvényeivel 2016. november 11. óta kereskednek a BÉT…
Részletek>Emelkedett a Duna House árbevétele és adózott nyeresége
A Duna House cégcsoport 2018 harmadik negyedévében 1,564 milliárd forint árbevétel mellett 293,3 millió forint adózott nyereséget ért el, ami éves szinten 30, illetve 54 százalékos emelkedést jelent – tette közzé a Duna House Holding Nyrt. A régiós ingatlanközvetítő hálózat konszolidált jelentése szerint az első három negyedévben 1,463 milliárd forint volt a cégcsoport adózott profitja, 96 százalékkal több, mint egy évvel korábban, míg az árbevétel 74 százalékkal, 6,067 milliárd forintra emelkedett. A cégcsoport teljesítménye a jelentés szerint megfelel a menedzsment várakozásainak. A menedzsment az első három negyedév kimagasló eredményei alapján…
Részletek>A visegrádi országok közös fellépését szorgalmazza a hazai logisztikai szakma
A kormányzattal közös munkacsoport létrehozását, és a tervezett európai uniós jogszabályok kedvező alakítása érdekében a visegrádi országok közös fellépését kérik a magyar logisztikai iparág meghatározó szereplői abban az átfogó helyzetértékelésben, amelyet november elején nyújtottak be a Magyar Kormánynak. A szervezetek álláspontja szerint – az Európai Unió többi tagállamához hasonlóan – átfogó intézkedésekkel növelni kell a magyar logisztikai ágazat versenyképességét. A Nemzeti Logisztikai Összefogás elnevezésű dokumentumban szereplő problémák megoldása a szakmai becslések szerint legalább százmilliárd forint nemzetgazdasági többletbevételt eredményezne. A logisztikai iparág, mint Magyarország stratégiai ágazata a magyar GDP 6,3 százalékát…
Részletek>DH: az év első tíz hónapjában több mint 131 ezer ingatlan-adásvétel történt
Az év első tíz hónapjában az ingatlan-adásvételek száma országosan meghaladta a 131 ezret, ami jelentős emelkedés az előző év azonos időszakához képest, amikor 127 289 ingatlan-adásvétel történt – közölte a Duna House (DH) saját adatain alapuló becslése alapján. A közlemény szerint erősen indult 2018. utolsó negyedéve, az idén októberben 12 689 ingatlan cserélt gazdát, ami 4 százalékkal haladta meg a 2017. októberi és 18 százalékkal a 2016. októberi értéket. A DH ingatlanforgalmazó korábbi közlése szerint a társaság nettó árbevétele 4,5 milliárd forintot tett ki az első fél évben, ami csaknem…
Részletek>További akvizíciós lehetőségeket keres a Duna House
A Duna House az európai ingatlanpiac meghatározó szereplőjévé akar válni, ezért már nemcsak a régióban, hanem egész Európában keresi a további akvizíciós lehetőségeket, 2-20 millió euró közötti befektetést terveznek. Guy Dymschiz, a Duna House Holding Nyrt. társ-vezérigazgatója sajtótájékoztatón szerdán Budapesten kijelentette, nem bánták meg, hogy a társaság 2016. novemberében belépett a Budapesti Értéktőzsdére, ahol a részvényeket prémium kategóriában jegyzik. Ugyanakkor úgy vélte, hogy részvényük jelenlegi árfolyama nem tükrözi a cég valódi értékét – kedden a részvények záróára 3660 forint volt. Rámutatott: a részvények árfolyamában nem jelenik meg, hogy a társaság…
Részletek>Átkelő hajójáratok közlekednek karácsonyig a Duna belvárosi szakaszán
Átkelő hajójáratok közlekednek karácsonyig a Duna belvárosi szakaszán, a Kossuth Lajos tér-Batthyány tér-Várkert Bazár- etőfi tér útvonalon közlekedő D2-es jelzésű hajókon napijegyekkel, bérletekkel, valamint hajójeggyel lehet utazni – közölte a Budapesti Közlekedési Központ. Mint írták, a M2-es metró Kossuth Lajos téri állomásának pótlása idején már több ízben közlekedett átkelőhajó a Kossuth Lajos tér és a Batthyány tér között, ennek a szolgáltatásnak a népszerűsége, sikere indokolja a hajóközlekedés átkelőszerepének fokozását. A november 12-étől december 23-áig közlekedő D2-es hajójárat célja, hogy a belvárosban a Duna két partja között biztosítsák az átkelést. A…
Részletek>Logisztikai szövetség: átfogó dunai fejlesztési koncepcióra van szükség
A Magyarországi Logisztikai Szolgáltató Központok Szövetsége (MLSZKSZ) szerint mihamarabb átgondolt és megvalósítható dunai fejlesztési koncepcióra lenne szükség. Az MLSZKSZ pénteken az MTI-hez eljuttatott közleményében úgy fogalmazott, a kiszámíthatatlan dunai vízállás miatt az idén az év 60 százalékában csak jelentős korlátozásokkal lehetett árut fuvarozni a Dunán, ami visszavetheti a magyarországi vízi árufuvarozás európai viszonylatban egyébként is alacsony piaci részarányát. Felidézik, Magyarországon a hajózható utak hossza 1484 kilométer, ami lényegében csak a Dunát jelenti, ez európai viszonylatban jó közepes vízi útsűrűséget jelenthetne, ha a teljes vízi út használható lenne. Míg a vízi…
Részletek>A Duna extrém alacsony vízszintje gondot jelent vízi közlekedésben
A Duna extrém alacsony vízállása hátráltatja a hajózást, az árufuvarozók kapacitásuk egyharmadát tudják csak kihasználni, a személyszállító hajók forgalmát korlátozták, a kikötők kihasználtsága is csökken. Bencsik Attila, a Magyar Belvízi Fuvarozók Szövetsége elnöke katasztrófálisnak nevezte a Duna mostani vízszintjét a vízi áruszállítással foglalkozó vállalkozások számára. A Duna egyes szakaszain – például Németországban -, már üresen sem tudnak közlekedni a hajók, a magyar szakaszon is vannak olyan gázlók, ahol nehezen lehet csak hajózni, itt a hajók szállítási kapacitásuk egyharmadát tudják csak kihasználni, ami a gazdaságosság határa alatt van – mondta Bencsik.…
Részletek>Duna House: hat százalékkal nőtt az ingatlan adásvételek száma áprilisban
Áprilisban országosan 13 180 lakóingatlan cserélt tulajdonost, ami hat százalékos növekedés az előző év azonos időszakához képest – közölte a Duna House (DH) saját adatain alapuló becslése szerint. A közlemény szerint az áprilisban, illetve a márciusban elért (13 426-os megkötött üzlet) eredményeknek köszönhetően az év első négy hónapjában az adásvételek száma meghaladta az 50 ezret, míg 2017-ben a január-áprilisi időszakban csak 47 975 volt.
Részletek>