Jelentősen változott az idén a magyarországi ingatlanpiac, amelyet továbbra is alapvetően befolyásol a fővárosi lakáspiac, s bár a Duna House szerint a népszerűségi lista nem változott sokat, a fővárosi kereslet volumene azonban jelentősen, közel húsz százalékkal csökkent az idén. A csökkenés ellenére az árakban még nem volt jelentős változás és összességében még mindig aktív a budapesti ingatlanpiac. A cég közleménye szerint a társaság szakemberei több érdekességgel találkoztak 2019-ben: míg 2018-ban még hatmillió forintért is lehetett lakást találni, az idén a fővárosban már minimum 7-7,5 millió forintot kellett fizetni a legolcsóbb…
Részletek>Címke: Duna
Duna House: jövőre csökkenő forgalomra és 3-7 százalékos áremelkedés lehet
Jövőre csökkenő forgalomra és három-hét százalékos általános áremelkedésre számít a lakóingatlan piacon a Duna House, amelynek előrejelzése szerint 2020-ban 130-150 ezer adás-vétel várható. A társaság várakozása alapján az általános áremelkedés mellett jövőre már csökkenhet több régióban is az ingatlantípusok ára, az értékesítési idő nőni fog, és a jelzáloghitelezésben is inkább stagnálást valószínűsítenek. A Duna House értékelése szerint miközben a gazdasági fundamentumok és 2020-as makrogazdasági várakozások alapján pozitív előrejelzés adható az ingatlan- és jelzáloghitel-piacra, több, egyelőre még nem teljesen látható folyamat befolyásolhatja a következő évet. Ezek közül az egyik legfontosabb az…
Részletek>Csökkent az ingatlan adás-vételek száma a harmadik negyedévben a Duna House adatai szerint
Némi megtorpanást hozott a harmadik negyedév az ingatlanpiacon, ami a tranzakciószámban és az alacsonyabb keresletben is megmutatkozott, a kereslet mintegy tíz százalékkal csökkent- közölte a Duna House. A tájékoztatás szerint, bár az árak még növekednek, Budapesten már a stagnálás jelei is mutatkoznak. Az ingatlanárak megközelítőleg húsz százalékkal nőttek az előző év azonos időszakához képest, a helytől és az épület szerkezetétől függően. Vidéken 300-400 ezer forint, míg a fővárosban 500-900 ezer forint között alakult az elmúlt három hónap átlagos négyzetméterára. Budán már az adásvételek 25 százaléka 900 ezer forint feletti négyzetméteráron…
Részletek>Újabb lendületet vett az ingatlanpiac a Duna House szerint
Újabb lendületet vett az ingatlanpiac szeptemberben és újra 13 ezer feletti adás-vétel történt országosan a Duna House saját adatain alapuló becslése szerint. Az idei érték ugyan két százalékkal elmarad a 2017-eshez képest, ám a tavalyinál öt százalékkal nagyobb forgalmat bonyolítottak le a piacon. Az adatok szerint az erős évkezdetnek és a szeptemberi magasabb értéknek köszönhetően az első kilenc havi forgalom – az adás-vételek száma meghaladta a 115 ezret – megegyezik 2017 első kilenc hónapjában mért értékkel, míg a tavalyihoz képest 2,5 százalékkal kisebb. Augusztusban 11 945 ingatlan cserélt gazdát Magyarországon,…
Részletek>Duna House: durva visszaesés
A Duna House csoport 2019 első félévében 504 millió forint adózott eredményt ért el, 2018 ugyanezen időszakában még 1,36 milliárd forint volt az adózott eredménye – jelentette be a társaság. A konszolidált üzleti jelentés szerint az értékesítés nettó árbevétele 3,9 milliárd forintot tett ki az idei első félévben, az előző év hasonló időszakában pedig 4,6 milliárd forintot. A 14 százalékos csökkenésben jelentős szerepe volt annak, hogy az előző évben lezárt Reviczky Liget projekt után szünetelő ingatlaneladások következtében alacsonyabbak lettek az ingatlanértékesítési bevételek. Javította viszont a bevételt a nemrégiben felvásárolt lengyel…
Részletek>DH: augusztusban 16 százalékkal visszaesett az ingatlanpiac éves összevetésben
Augusztusban 11 945 ingatlan cserélt gazdát Magyarországon, ez 16 százalékos visszaesés tavaly augusztushoz képest, amikor 13 869 adásvétel történt a Duna House (DH) saját adatain alapuló becslése szerint – közölte a társaság. A Duna House szerint az idei első nyolc hónapban 102 104 adásvétel történt, ez 3 százalékkal marad el a 2018. január-augusztusi időszaktól, ám erősebb, mint az azt megelőző két év. Benedikt Károly (képünkön), a Duna House elemzési vezetője szerint az idei nyári visszaesést ingatlanközvetítői tapasztalatok alapján az erősödő gazdaságnak köszönhető hosszabb és sűrűbb nyaralások is okozhatták a piacon.…
Részletek>A Duna House csoport 338,6 millió forint adózott eredményt ért el a második negyedévben
Az ingatlanközvetítéssel és -fejlesztéssel foglalkozó Duna House-csoport 338,5 millió forint konszolidált adózott eredményt ért el a második negyedévben, ami 36 százalékkal marad alatta a tavalyi második negyedévinek – közölte a cég. Az első félévi adózott eredmény 504,6 millió forint volt, éves szinten 57 százalékkal csökkent, főként a MyCity ingatlanfejlesztési tevékenység erős bázishatása miatt. Az előző év első fél évében adták át a Reviczky Liget projekt meghatározó részét, idén az első és a második negyedévében nem voltak jelentősebb projektátadások, így az ingatlanfejlesztési tevékenységből származó eredmény nem volt számottevő. A csoport közleménye…
Részletek>Duna House: visszaesés az ingatlanpiacon
Júliusban 12 764 ingatlan cserélt gazdát Magyarországon, ez a szám közel 15 százalékkal meghaladja az előző havit, ugyanakkor több mint tíz százalékkal elmarad a 2018 júliusában mért adattól, amikor 14 246 adásvétel történt a Duna House (DH) saját adatain alapuló becslése szerint. A DH szerint a következő hónapokban fog kiderülni, hogy az elmúlt hónapok gyengébb mutatóit egy, a lakossági várakozások miatti átmeneti megtorpanás okozta, vagy piaci a trendforduló első jeleiről van szó.
Részletek>Kigördült az első KISS emeletes motorvonat a Dunakeszi Járműjavító gyártócsarnokából
Kigördült a MÁV-Start megrendelésére készült első nagykapacitású KISS emeletes motorvonat a Dunakeszi Járműjavító gyártócsarnokából. Az MTI képe szerint még van rajtuk finomítani való. A MÁV-Start közbeszerzési eljárás keretében kötött keretszerződést a Stadler Bussnang AG vasúti járműjavítóval 2017 áprilisában 40 darab KISS motorvonat szállítására. A MÁV-Start az első ütemben 2018-ban először tizenegy darabot, majd 2018 végén további 8 darabot hívott le, a fennmaradó 21 lehívásának előkészítése folyamatban van. Az első körben lehívott 11 darab KISS motorvonat 2020 februárjától állhat forgalomba a váci és a ceglédi elővárosi vasútvonalon, majd további 8 emeletes…
Részletek>A kombinált fuvarozás fejlesztésével évente 50 ezerrel kevesebb kamion járna az utakon
A vasúti, vízi és közúti fuvarozás hatékonyabb együttműködésével évi mintegy ötvenezer kamionnal közlekedhetne kevesebb a magyarországi közutakon – közölte a Magyarországi Logisztikai Szolgáltató Központok Szövetsége (MLSZKSZ). A szövetség szerint olyan ösztönző rendszert kellene kidolgozni, amely új forgalmakat generál a vasúti és vízi intermodális fuvarozási rendszerekre. Egyszerűbbé kell tenni és fel kell gyorsítani a vasúti határforgalmat, mert a tehervonatok esetenként akár kilenc órán át is egy-egy szomszédos ország határállomásán várakoznak. Szükség lenne egy olyan budapesti terminál megépítésére is, ahol a nem daruzható közúti pótkocsikat át lehetne rakni a vasútra – írták.…
Részletek>