Volkswagen: tömeges leépítéssel fenyeget az új autók szén-dioxid-kibocsátásának csökkentéséről kötött uniós miniszteri megállapodás

Tömeges leépítéssel fenyeget az autóiparban az új autók szén-dioxid-kibocsátásának csökkentéséről a környezetvédelemért felelős európai uniós szakminiszterek tanácsában kötött megállapodás – hangsúlyozta az ágazat legnagyobb európai szereplője, a német Volkswagen csoport (VW) vezetője. Herbert Diess vezérigazgató a Süddeutsche Zeitung című német lapnak elmondta, hogy az ágazat számára továbbra is csak az lenne megfelelő, ha harminc százalékkal kellene csökkenteni az új autók kibocsátását 2030-ig a 2021-es szinthez képest. Ezzel szemben a környezetvédelemért felelős tagállami miniszterek keddi tanácsülésükön 35 százalékos csökkentésről állapodtak meg, holott az autógyártás átalakítása a döntésből fakadó „sebességgel és kihatásokkal…

Részletek>

Brexit: a Nissan szerint súlyos következményei lennének a megállapodás nélküli kilépésnek

A Nissan japán autóipari óriáscég szerint súlyos következményei lennének, ha Nagy-Britannia nem jutna megállapodásra az Európai Unióval a brit EU-tagság megszűnése (Brexit) utáni időszak kereskedelmi feltételrendszeréről. A Nissan nagy-britanniai részlege által a brit kormány címére intézett csütörtöki figyelmeztetés kiemeli, hogy Nagy-Britannia 1986 óta a cég egyik európai gyártóbázisa, és az ugyancsak nagy-britanniai központú európai kutatási-fejlesztési és tervezési részleg kifejezetten ez EU-piac igényeire szabva végzi termékfejlesztési tevékenységét. A Nissan felhívása szerint az EU-val folytatott akadálytalan kereskedelem tette lehetővé, hogy a cég Sunderlandben működő termelőüzeme a brit autóipar egyetemes történetének legnagyobb gyárává…

Részletek>

Toyota: hónapokra is leállhat az angliai termelés „kemény Brexit” esetén

Toyota

A Toyota japán autóipari óriáscég nagy-britanniai részlegének vezérigazgatója szerint a brit EU-tagság megszűnése (Brexit) után akár hónapokra is leállhat a cég angliai termelése, ha Londonnak addig nem sikerül megállapodásra jutnia az Európai Unióval a kereskedelmi kapcsolatok feltételrendszeréről. Marvin Cooke, a közép-angliai Derbyshire megyében működő, a japán cég európai termelési központjának is számító Toyota-üzem vezetője a BBC közszolgálati rádiónak nyilatkozva szombaton – éppen fél évvel a brit EU-tagság megszűnésének várható időpontja előtt – kijelentette: meggyőződése szerint ha Nagy-Britannia megállapodás nélkül „zuhan ki” az EU-ból, és emiatt akár csak egyetlen részegység nem…

Részletek>

Moody’s: komoly kockázatokat jelentene az európai légitársaságoknak a megállapodás nélküli Brexit

Rövid távon komoly kockázatokat jelentene több nagy európai légitársaság, köztük a Wizz Air számára, ha Nagy-Britannia úgy lép ki az Európai Unióból, hogy nem sikerül megállapodásra jutnia az EU-val a jövőbeni kereskedelmi kapcsolatrendszer feltételeiről, de e cégek zömének likviditási helyzete van annyira erős, hogy elviseljék a hosszabb távú hatásokat – áll a Moody’s Investors Service tanulmányában. Az elemzésben a nemzetközi hitelminősítő hangsúlyozza ugyanakkor, hogy a Wizz Air és a többi hasonló profilú, alacsony költségű légitársaság a múltban is sikeresebbnek bizonyult az utasszám fenntartásában, sőt növelésében sokkhelyzeti körülmények közepette, mint a…

Részletek>

Elégedetlen a román kormány nagy infrastruktúra-projektjeivel a román EU-biztos

Az EU finanszírozásával megvalósuló újabb nagy infrastruktúra-projektek benyújtását sürgette pénteken egy kolozsvári pódiumbeszélgetésen Corina Cretu (képünkön), a regionális politikáért felelős román EU-biztos. Cretu elmondta, a nagy infrastruktúra operatív program keretében az EU még mindig azokat a romániai útépítéseket finanszírozza, amelyeket a korábbi költségvetési ciklusban kellett volna befejezni. A biztos jó hírnek tartotta, hogy az EU elfogadta ezeknek a projekteknek az átvételét a 2014-2020-as költségvetési ciklusba, rossz hírnek vélte azonban, hogy olyan pénzekből épülnek az utak, amelyeket újabb projektekre lehetett volna fordítani. „Kérem a Szállításügyi Minisztériumot, hogy nyújtson be kimunkált projekteket,…

Részletek>

Eurocontrol: 2040-ig több mint ötven százalékkal nő a repülések száma, és hétszeresére a késő járatoké

repülő

A következő húsz évben több mint ötven százalékkal nő az európai repülések száma, a repülőterek kapacitása azonban a szükségesnél csak lassabban bővül, így a mostaninál hétszer több járat fog egy-két órás késést szenvedni az Eurocontrol tanulmánya szerint. Az európai légiforgalom áramlásának megszervezésével, illetve a léginavigációs díjak beszedésével foglalkozó, brüsszeli székhelyű Eurocontrol honlapján szerdán közölt „Challenges of Growth” (A növekedés kihívásai) című tanulmányában arra mutatott rá, hogy 2040-ig a maihoz képest 53 százalékkal 16 millióra emelkedik majd az éves repülések száma. A lassabb gazdasági növekedés és a repülőterek kapacitáshiánya miatt a…

Részletek>

Az EU 60 milliárd forinttal támogatja a Debrecen-Berettyóújfalu autópályaszakasz megépítését

Az EU közel kétszázmillió eurós (több mint hatvanmilliárd forintos) támogatást nyújt a Kohéziós Alapból a kelet-magyarországi autópálya-hálózat Berettyóújfalu és Debrecen közötti szakaszának kivitelezésére — számolt be az europa.eu. Az autópálya-beruházás a transzeurópai közlekedési hálózat (TEN-T) törzshálózatának részét képezi, és a szükséges kapcsolódó infrastruktúrát – hidakat, aluljárókat, illetve az új útszakaszhoz kapcsolódó le- és felhajtókat – is magába foglalja. Emellett tartalmaz egy összekötő szakaszt Debrecen és a Budapesttől Romániáig vezető M4-es autópálya között, mely utóbbi idén májusban részesült uniós támogatásban. Corina Crețu (képünkön), a regionális politikájáért felelős uniós biztos így nyilatkozott:…

Részletek>

Tetemes bírságra számíthatnak az autógyártók 2020-tól ha nem teljesítik a szén-dioxid kibocsátási normát

autopálya

Akár 14 milliárd euró feletti összegre is rúghat az autógyárakat sújtó uniós bírság, ha nem teljesítik a teljes modellpalettára 2021-től érvényes átlagos károsanyag kibocsátási határértékeket – írja a londoni IHS Markit gazdaságkutató intézet elemzése. Az Európai Unió 2020-tól új, szigorúbb, kilométerenként 95 grammos átlagos szén-dioxid kibocsátási határértéket vezet be az autógyártók személygépkocsi termékpalettájára. A kibocsátási normát fokozatosan vezetik be, azt 2021-től kell majd a járművek valós közúti üzemi terhelését a korábbinál pontosabban modellező WLTP (Worldwide Harmonized Light Vehicle Test Procedure) tesztelési eljárás szerint teljesíteni. A határértéket nem teljesítő flottákra már…

Részletek>

Dízelbotrány: nehezményezi az Európai Bizottság, hogy a Volkswagen nem vállal teljes körű garanciát

A Volkswagen-csoport a dízelbotrányt követően elrendelt 8,5 millió gépjármű-visszahívásra vonatkozó eddigi intézkedései kedvező eredményeket hoztak az Európai Bizottság szerint, de a testület kifogásolta, hogy a járműgyártó nem vállal teljes körű garanciát a szoftverfrissítésből eredő esetleges problémákra. Vera Jourová, a jogérvényesülésért, a fogyasztópolitikáért és a nemek közötti esélyegyenlőségért felelős biztos a Volkswagennel folytatott megbeszélések eredményeit összegző tájékoztatóján közölte, előremutató a járműgyártónak a bizalom kiépítésére és a fogyasztói tájékoztatás jelentős javítására irányuló erőfeszítései, az eddig intézkedései pedig kedvező fejleményeket eredményeztek a szoftverfrissítés okáról és megvalósításának módjáról. A Volkswagen azonban nem biztosított teljes…

Részletek>

Uniós bíróság: a repülésről döntő légitársaság kötelezhető kártalanításra

Azt Európai Unió Bírósága szerint a repülésről döntő légitársaságtól kérhetnek az utasok kártérítést jelentős késés esetén akkor, ha a gépet és a személyzetet egy másik légitársaságtól bérelték. Főleg a nyári időszakban fordul elő Európában, hogy egyes járatokat a légitársaságok bérelt géppel teljesítenek. Ennek két formája létezik, a wet lease és dry lease, előbbi esetben a gép mellé a karbantartást és a személyzetet is átadják, utóbbi esetben csak a repülőgépet biztosítja a bérbe adó. Az Európai Unió Bíróságának közleménye szerint ebben az esetben az utasok nem a bérbe adó cégtől, hanem…

Részletek>