Összesen 250 millió forint tőkebefektetést kap a Hiventures Kockázati Tőkealap-kezelőtől a légitársaságok szolgáltatásával kapcsolatos panaszok érvényesítésére szakosodott Flight Refund. A dinamikusan fejlődő startup szerződött ügyfeleinek száma meghatszorozódott az elmúlt évben, így immáron több mint százmillió forint követelésállományt kezelnek a légitársaságokkal szemben. A jelenleg 11 országban jelen lévő magyar vállalkozás a tőkeinjekciónak köszönhetően további nemzetközi terjeszkedést tervez, céljuk a közép-kelet-európai régió első számú jogi utaskísérőjévé válni. Magyarországon is egyre inkább ismert tény, hogy az EU szabályoknak megfelelően – a vis maior helyzetektől eltekintve – kártérítés illeti meg azokat a légi utasokat,…
Részletek>Címke: EU
Kötelezővé tették Szlovákiában a légitársaságoknak, hogy adatokat küldjenek utasaikról a rendőrségnek
A jövő év májusától Szlovákiában a légitársaságoknak kötelezően meg kell küldeniük utaslistáikat és az utasok személyes adatait a rendőrségnek, az erről szóló jogszabály-módosítást a napokban fogadta el a pozsonyi kormány. A jogszabály szerint az adatmegosztás kötelezettsége az egyes repülőjáratok gyakorlatilag minden adatára, illetve az utasok összes személyes adatára is vonatkozni fog, beleértve a telefonszámukat, e-mail címüket, hogy kikkel együtt és milyen gyakran repülnek, valamint hogy hol és milyen módon vásárolták repülőjegyet. A légitársaságok az adatokat legkésőbb 24 órával az érintett járat indulása előtt kötelesek beszolgáltatni, s a beszállás után aktualizálniuk…
Részletek>A harmadik negyedévben is nőtt a forgalomba helyezett alternatív hajtású autók száma az EU-ban
Nőtt az újonnan forgalomba helyezett alternatív üzemanyaggal hajtott gépjárművek száma az Európai Unióban a harmadik negyedévben az európai autógyártók szakmai képviselte, az ACEA közzétett kimutatása szerint. Az idei harmadik negyedévben 51,4 százalékkal több alternatív hajtású járművet helyeztek forgalomba az Európai Unióban mint egy évvel korábban. A második negyedévben 38 százalék volt az éves növekedés, az első negyedévben 37,6 százalék, a 2016 negyedik negyedévben 1,2 százalék, 2016 harmadik negyedévében pedig 7 százalék. Az idei harmadik negyedévben 211 635 alternatív hajtású személygépkocsit helyeztek forgalomba az Európai Unióban, 6,2 százalékát a teljes autóeladásnak.…
Részletek>Az Amazon 250 millió eurót bukott
Tiltott állami támogatásnak minősülnek az Amazonnak nyújtott luxemburgi adókedvezmények, az amerikai kereskedőóriásnak ezért 250 millió eurót (mintegy 78 milliárd forintot) vissza kell fizetnie az államnak – döntött szerdán az Európai Bizottság (EB). „Az Amazon csaknem a nyeresége háromnegyede után nem fizetett adót a jogellenes luxemburgi adókedvezmény következtében. A vállalatnak negyedannyi adót kellett csak fizetnie, mint más helyi cégeknek, amelyek ugyanazon nemzeti szabályok hatálya alá tartoznak” – közölte Margrethe Vestager uniós versenyjogi biztos. Az uniós versenyhatóságként eljáró Európai Bizottság három éve indított vizsgálatot annak megállapítására, hogy sérti-e a szabad versenyt a…
Részletek>Az Európai Bizottság 880 millió euróra büntette a Scaniát
Kartellezés miatt 880 millió eurós (körülbelül 274 milliárd forintos) bírságot szabott ki a Scania svéd autóipari vállalatra szerdán az Európai Bizottság. A brüsszeli testület vizsgálata megerősítette, hogy a Scania és öt másik európai gyártó 1997-től 14 éven át „egyeztetett időpontban vezette be az új károsanyag-kibocsátási technológiákat, és megállapodtak teherautóik nagykereskedelmi áráról”. Négy másik kartellező – a Daimler, a Volvo, a DAF és az Iveco – a bírság tíz százalékos csökkentése fejében korábban elismerte, hogy jogellenesen járt el, a MAN pedig mentesült a pénzbüntetés alól, mert felhívta a figyelmet a szabálysértésre,…
Részletek>Az Európai Bizottság a jogszabályok betartására szólította fel a Ryanairt
Az Európai Bizottság a jogszabályok betartására szólította fel hétfőn az ír Ryanair légitársaságot, amely korábban bejelentette, hogy október végéig napi negyven-ötven járatát törölni kényszerül. Violeta Bulc közlekedésügyi uniós biztos leszögezte: a Ryanairnek teljes mértékben be kell tartania az utasok kompenzációjára vonatkozó uniós jogszabályokat. Az uniós jog pontosan fogalmaz a kártérítéssel, a jegyek árának visszatérítésével, az újabb célállomás kijelölésével és minden egyéb kellemetlenség kezelésével kapcsolatban. Az uniós bizottság kapcsolatban van a dublini központú légitársasággal annak érdekében, hogy az teljes mértékben betartsa a rá vonatkozó szabályokat. Ezek végrehajtásáért a nemzeti hatóságok felelősek…
Részletek>A közúti árufuvarozás jövője lehet a platooning
A European Platooning Challenge-et 2016-ban a holland EU elnökség idején hirdették meg az okos kamionkonvojok közutakon történő megjelenésének népszerűsítésére. A Volvo Trucks azon hat európai gyártó egyike, amely válaszolt erre a felhívásra és sikeresen kifejlesztette saját megoldását, melyet ma Magyarországon is bemutat. Az európai felhívásra megalkotott járműtechnológiát a Volvo Trucks, mint a jövő egyik lehetséges, a közúti áruszállítás mai kihívásaira adott válaszaként mutatja be. A svéd gyártó fontosnak tartja, hogy a fejlesztéseit felhasználóival közösen tesztelje, és hogy, ezáltal csak a legmegfelelőbb megoldások fejlesztését építse be a majdan piacra kerülő termékeibe.…
Részletek>Brexit: fontmilliárdokba kerülne a vámadminisztráció bevezetése
Fontmilliárdokba kerülne a brit kereskedőcégeknek minden évben, ha a Brexit, vagyis a brit EU-tagság megszűnése után vámadminisztrációval kellene bajlódniuk az unióval folytatott kereskedelemben – áll az egyik vezető londoni elemzőműhely bemutatott átfogó tanulmányában. Az Institute for Government (IfG) nevű, a kormányzati tevékenység elemzésére szakosodott független gazdasági tanácsadó és kutatócég 54 oldalas dolgozatának szerzői közölték: számításaik szerint ha Nagy-Britannia kilépése után a kereskedelmi és szállítmányozási vállalatoknak vámáru-nyilatkozatokat kellene kitölteniük a ki- és beléptetési pontokon, az ezzel járó plusz adminisztráció az uniós partnerekkel kereskedő 180 ezer brit cégnek – zömükben kis- és…
Részletek>Nőtt a sörgyártás az unióban tavaly
Tavaly 39 milliárd liter sört gyártottak az Európai Unióban, 400 millió literrel többet, mint 2015-ben. Az unió sörgyártása fejenként 76 litert tett ki 2016-ban, a hagyományos sörök mellett mintegy 900 millió liter 0,5 százalék vagy annál kisebb alkoholtartalmú sört is gyártottak az EU-ban. Az uniós sörgyártásról és sörkereskedelemről pénteken a sör világnapja alkalmából közölt adatokat az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat. Az alkoholos sörök kétharmad részét az EU hat tagállamában gyártották. Az EU legnagyobb sörgyártója az unió termelésnek 21 százalékát adó Németország volt, 8,3 milliárd literrel. Második helyen az Egyesült…
Részletek>A magánfuvarozók az EU közlekedési biztosánál tiltakoztak az új nyugat-európai szabályok ellen
Az Európai Unió közlekedési biztosánál tiltakoztak a kelet-európai országok fuvarozóinak képviselői az új nyugat-európai szabályok miatt, amelyek megítélésük szerint akadályozzák a szolgáltatások szabad áralmását, ezért ellentétesek az uniós alapelvekkel – mondta Dittel Gábor, a Magánvállalkozók Nemzeti Fuvarozó Ipartestülete főtitkára. Kiemelte: azt szeretnék elérni, hogy a kiküldetési irányelv hatálya alól vonják ki a közúti közlekedési szolgáltatókat. Violeta Bulc, az EU közlekedési biztosa átvette a tiltakozó ívet – mondta. Problémát jelent, hogy idén számos EU-tagállam – többek között Ausztria, Németország és Franciaország – több adminisztrációs munkát, a sofőrök számára pedig országonként változó…
Részletek>