Novemberben indul az M83-as út fejlesztése 132 milliárd forint állami forrásból, amely révén új nyomvonalon lesz elérhető Pápáról Győr és az M1-es autópálya. A 36 kilométeren, új nyomvonalon 2023-ban elkészülő úttal a térség kistelepülései könnyebben megközelíthetők lesznek, ezáltal csökken az elvándorlás. A 83-as út mentén fekvő településeken a korábbai években a népességszám stagnált, vagy csökkent. Remények szerint a gyorsforgalmi úttal csökken a településeken az áthaladó teherforgalom, a közlekedés biztonságosabbá válik. A beruházó Nemzeti Infrastruktúra Zrt. 2016-ban kezdte el a tervezést, a megengedett maximális sebesség az úton óránként 110 kilométer lesz.…
Részletek>Címke: fejlesztés
Átadták az Egert az M3-as autópályával összekötő M25-ös autóutat
Átadták az Egert az M3-as autópályával összekötő M25-ös autóutat, a két ütemben megépült, 19 kilométeres szakasz mintegy ötvenmilliárd forintba került. Benkő Tibor honvédelmi miniszter az átadó ünnepségen hangsúlyozta: az egriek és a térség lakóinak évtizedes álma valósult meg a beruházással. A kormány célja minden megyeszékhelyet bekötni a gyorsforgalmi úthálózatba. Ez hozzájárul az érintett városok és térségek gazdasági fejlődéséhez, emellett biztonságosabbá és gyorsabbá teszi a közúti közlekedést – húzta alá. Eger és környéke esetében mindez az idegenforgalom további erősödését is szolgálja – tette hozzá. Mosóczi László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium közlekedéspolitikáért felelős…
Részletek>Elkészült az M4 gyorsforgalmi út teljes Pest megyei szakasza
Elkészült az M4-es gyorsforgalmi út teljes Pest megyei szakasza az M0-ás körgyűrűtől Abonyig 62 kilométeren, közel százmilliárd forintból. Az M4-es gyorsforgalmi út Cegléd és Abony közötti 17,6 kilométeres szakasza 26 milliárd forintból épült meg. Ezzel elkészült a gyorsforgalmi út teljes Pest megyei összeköttetése, és ígéretek szerint 2022 tavaszáig megépül a Szolnok elérését és elkerülését biztosító Abony-Törökszentmiklós út is. Folyik a Törökszentmiklós és Berettyóújfalu közötti 95 kilométeres útszakasz építésének előkészítése, az engedélyezési tervek várhatóan idén elkészülnek. A nyáron lezárulhat a Berettyóújfalu és a határ, Nagykereki közötti közel harminc kilométeres szakasz átadás-átvétele is.
Részletek>Kerékpárút épül Tata és Agostyán között
Megkezdődik a Tata központját és az agostyáni városrészt összekötő négy kilométeres kerékpárút építése. Az Országgyűlés téren álló Haranglábtól induló beruházáshoz a város 250 millió forint uniós támogatást kapott, a megvalósításhoz az önkormányzat 64 millió forinttal járult hozzá. Az év végére elkészülő fejlesztéssel a két településrész között egy szakaszon úgynevezett nyitott kerékpársáv, egy szakaszon megemelt kerékpársáv, illetve kerékpárút épül ki. A vonalvezetés az országos közutat három helyen keresztezi. Oroszlány, Tata és Tatabánya térségében az elmúlt években 44 kilométernyi kerékpárút épült. Tatabányán az ipari park üzemeit is bekötötték a hálózatba. A megyeszékhelyről kerékpárral…
Részletek>Körbeért a Tisza-tavi kerékpárút
Teljesen körbekerekezhető a Tisza-tó: átadták a tó körül megépült 67 kilométeres kerékpárút utolsó szakaszát. A Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt. beruházásában, nettó 3,1 milliárd forintból megépült a Tiszafüred és Poroszló közötti, a 33-as főút mellett futó 6,5 kilométeres szakasz. Az itt közlekedők biztonságát garantálja a 2,5 méter széles kerékpárút fizikai elválasztása a közúttól, a fejlesztés részeként ugyanis négy híd is megépült. A Tisza-tónál két nemzetközi kerékpáros útvonal találkozik, a most lezárult projekt nyomán ezek is felértékelődnek.
Részletek>A BMW átvette és kifizette a leendő autógyár területét
A BMW Group átvette és kifizette a leendő debreceni autógyárának a területét, az ingatlan tulajdonjogát megszerezte – közölte az önkormányzat. A megállapodás szerinti vételár fedezetet nyújt az önkormányzat által az ingatlan megszerzésére és a közel négyszáz hektáros ipari terület kialakítására fordított valamennyi költségre – írták. A közlemény szerint a város önkormányzata ingatlanfejlesztő cégén keresztül értékesítette a BMW Manufacturing Hungary Kft. részére az autógyár megépítésére szolgáló ipari területet, amelyet a beruházás megvalósítására alkalmas műszaki állapotban átadott. Ugyanakkor az eredeti szerződésben foglaltakhoz képest a felek közös megegyezéssel néhány fejlesztési elem vonatkozásában határidő…
Részletek>Felújítják a Mezőhegyes és az M43-as autópálya közötti utat
Hazai finanszírozásból, mintegy 3,2 milliárd forintból felújítják a Mezőhegyes és az M43-as autópálya közötti utat – közölte a beruházó Magyar Közút Nonprofit Zrt. A közlemény szerint a Mezőhegyestől az M43-as autópályáig Pitvaroson és Csanádpalotán keresztül vezető 22 kilométeres útszakasz érinti a 4434-es és 4451-es jelű összekötő utakat is. A felújítás során a meglévő burkolat profilmarása után új aszfalt kopóréteget épít a kivitelező, a süllyedéseknél a teljes pályaszerkezet cseréjéről gondoskodik, az új kopórétegre tartós burkolati jeleket fest, és a sérült KRESZ-táblákat cseréli. A kivitelezés során felújítják a mezőhegyesi Élővíz-csatorna-hidat és a…
Részletek>Hasított a Bosch tavaly Magyarországon
Újra kétszámjegyű árbevétel-növekedést ért el a Bosch csoport Magyarországon az autóipari megrendelések jelentős csökkenése ellenére; jelenleg a gyártási kapacitások fokozatos növelésére készülnek — tette közzé a cég. A Bosch cégcsoport teljes magyarországi árbevétele – beleszámítva a nem konszolidált vállalatok árbevételét és a saját vállalatai között folytatott kereskedelmi tevékenységeket is – 11 százalékkal 1465 milliárd forintra nőtt 2019-ben. A Bosch magyar piacon elért konszolidált forgalma három százalékkal, 259 milliárd forintra nőtt tavaly. Daniel Korioth, a magyarországi Bosch csoport vezetője, a Robert Bosch Kft. ügyvezető igazgatója a közleményben kiemelte: a gyártási kapacitások…
Részletek>BKV: indul a pesti fonódó villamoshálózat első ütemének kivitelezése
A fejlesztés során új vágánypár létesül a Haller utca és a Soroksári út között észak-pesti irányba, és a meglévő, déli irányú kapcsolat is megújul. Ezáltal a kereszteződésben a jövőben már hat irányba tudnak majd közlekedni a villamosok – olvasható a közleményben. Hozzátették, hogy egy teljesen új villamosvonal is létrejöhet, amely részben a 3-as metróvonal felújítása során nyújthat majd alternatív útvonalat. A Nagyvárad tértől átszállás nélkül lehetne megközelíteni a belvárost. A fejlesztésnek köszönhetően a kereszteződés megállói megújulnak, korszerűek és akadálymentesek lesznek. A beruházás magában foglalja a csomópontban és környékén a kitérők, vágányátszelések…
Részletek>Elkészült a Pázmánd – Kápolnásnyék közötti kerékpárút
Európai uniós támogatással valósult meg a Pázmándot Kápolnásnyékkel összekötő kerékpárút. Alapvető cél egy hatékonyan működő, összefüggő kerékpáros úthálózat megvalósítása, a két település között, amelyet Kápolnásnyék Község Önkormányzata és Pázmánd Község Önkormányzata közösen valósított meg – az utóbbi önkormányzat konzorciumi vezetésével. Az útépítéshez 367,79 millió forint vissza nem térítendő támogatást nyert el a konzorcium. A térségi települések közötti kerékpáros elérhetőség javítása a mindennapos, munkába járó (hivatásforgalmi) forgalom mellett a turisztikai kerékpáros közlekedés fellendülését, térnyerését eredményezi. A térség tervezett gerinchálózatának egyik alapvető elemeként, egy észak-déli irányban húzódó nyomvonal kialakításának lehetősége került vizsgálat…
Részletek>