Országos elektromosautó-töltő hálózatot épít ki az Aldi Magyarország Élelmiszer Bt. és az E.On Hungária – jelentették be a cégek képviselői az első töltőpont átadásán Nyíregyházán. Bernhard Haider, a kereskedelmi üzletlánc ügyvezető igazgatója elmondta: tavaly kötöttek együttműködési megállapodást a hálózat kiépítésére, a töltőoszlopokat 123 magyarországi Aldi-üzlet parkolójában helyezik el. A fejlesztés eredményeként 75 városban 360 új elektromosautó-töltőpont létesül, ezzel egyharmadával emelkedik a Magyarországon rendelkezésre álló töltőhelyek száma – ismertette Tóth Béla, az E.On igazgatósági tagja. Elmondta, Magyarországon 2018-ban 1284 elektromos autót helyeztek forgalomba, ez önmagában annyi, mint Csehországban és Lengyelországban együttvéve. A hálózatba…
Részletek>Címke: gazdaság
Még egy hétig le lesz zárva a Keleti pályaudvar
Két hétre, május 13-tól 26-ig lezárták a Budapest-Keleti pályaudvart karbantartás miatt, ebben az időszakban az érintett vonatok mindegyike módosított menetrend alapján közlekedik – mondta Loppert Dániel, a MÁV Zrt. kommunikációs igazgatója. A BKK a 37 és a 37/a villamosokon Sörgyár és Blaha Lujza tér között elfogadja az érvényes vasúti bérleteket, igazolványokat, ezeket a villamosokat és a 4-es metrót sűrűbben közlekedtetik. Kormányos László, a MÁV-Start Zrt. értékesítési igazgatója elmondta, hogy a kéthetes lezárásra kidolgozott menetrendben a vonatok a fővárosi pályaudvarok valamelyikére érkeznek és onnan indulnak, mindenhol átszállást biztosítanak a BKK-val együttműködve.…
Részletek>Korszerűsítette az útdíjhasználati ellenőrzéseket a NÚSZ Zrt.
Új fejlesztéssel korszerűsítette és hamarosan tovább bővíti az útdíjhasználati jogosultságok ellenőrzését a Nemzeti Útdíjfizetési Zrt. (NÚSZ Zrt.). Bartal Tamás vezérigazgató a NÚSZ Zrt. közölte, hogy a február óta tesztelt rendszer a 3,5 tonna feletti járművek ellenőrzési lehetőségeit bővíti. A fejlesztés menet közben, a legkorszerűbb kamerával készít videofelvételt, a hozzá tartozó szoftverrel készült anyagot pedig a rendőrségnek továbbítják. A társaság vezetője szerint a rendszer kikerülhetetlen, ezért értelmetlenné teszi a trükközéseket. A társaság vezetője szerint a mozgó járművek figyelésére alkalmas technológia világszinten is egyedülálló, hiszen a menet közbeni ellenőrzésekkel mind a viszonylati…
Részletek>Tovább özönlenek az öreg importkocsik Magyarországra
Tovább nőtt a használt autók importja az első negyedévben, a Magyarországra hozott használt kocsik 61 százaléka tíz évnél idősebb volt – közölte a Das WeltAuto közleményben. Januártól március végéig 39 336 használt gépkocsi érkezett az országba, 3,5 százalékkal több, mint 2018 hasonló időszakában – tájékoztatott a cég a Datahouse adatai alapján. Tavaly a teljes évben 158 790 használt járművet hoztak be külföldről. A növekedés 2,2 százalékos volt, miután az év második felében az addigi, csaknem öt éve tartó meredek növekedés megtorpant, majd lejtmenetbe fordult a piac. A kereskedők arra számítottak,…
Részletek>Várhatóan 1,5 milliárd euró befektetés érkezik a magyar ingatlanpiacra 2019-ben
A CBRE 2019-et legalább olyan sikeresnek jósolja, mint 2018-at, úgy vélik idén 1,3-1,5 milliárd euró befektetésre váró tőke érkezhet Magyarországra, alig kevesebb mint tavaly, és ez a tendencia jellemzi az egész közép-kelet-európai régiót is. A CBRE kutatása szerint a befektetői volumen bár konzervatívnak mutatkozik főként a kínálat hiánya miatt, az üzleti aktivitás az eladói oldalon jellemzően erősödni fog az elmúlt évhez képest. Az ingatlanpiac szereplők várakozásaira vonatkozó évente végzett kutatása szerint a GDP régiós és magyarországi erősödése alapján a válaszadók több mint harminc százaléka még sikeresebb üzleti évre számít 2019-ben, mint…
Részletek>Új tetőcserépgyárat épít a Terrán Kunszentmiklóson
Új tetőcserépgyárat épít a Terrán építőipari nagyvállalat kunszentmiklósi gyáregysége mellett. A mintegy kétmilliárd forint összegű beruházást a magyar állam több mint 480 millió forinttal támogatja. Gódi Attila (képünkön), a Terrán Tetőcserép Gyártó Kft. ügyvezető igazgatója elmondta: a kizárólag magyar tulajdonban lévő cég gyártókapacitásának bővítése érdekében kezdi meg a 2008-ban átadott kunszentmiklósi gyáregység második, közel 3000 négyzetméteres gyártóüzemének kivitelezését. Az új épületbe telepített automata gépsornak köszönhetően a gyártókapacitás megduplázódik. A beruházásnak köszönhetően a vállalat 261 munkahelyének megtartása mellett további húszat hoz létre. A bólyi székhelyű Terrán csoport árbevétele tavaly 14 milliárd forint…
Részletek>Áprilisban három százalékkal nőtt az új autók eladása
Áprilisban 12 412 új személyautót helyeztek forgalomba Magyarországon, három százalékkal többet a tavaly áprilisinál, az idei első négy hónapban pedig 46 746 gépkocsit, a növekedés hét százalék volt a tavalyi azonos időszakhoz képest – közölte a Magyar Gépjárműimportőrök Egyesülete (MGE) a DataHouse adatai alapján. Az első négyhavi értékesítési számok kissé elmaradtak az MGE növekedési várakozásaitól. Az egyesület szerint ennek egyik oka lehet a belsőégésű motorok, elsősorban a dieselek körüli valós és rémhírek, amelyek a vásárlók szándékait eltérítik. A tisztán elektromos és a plug-in hibrid gépkocsik forgalomba helyezése lassuló mértékben és…
Részletek>Jelentősen romlott a Lufthansa-csoport pénzügyi helyzete az első negyedévben
Jelentősen romlott a német Lufthansa-csoport pénzügyi helyzete a március 31-ével záródott első negyedévben a tavalyihoz képest, a legtöbb pénzt a diszkont légitársaságok üzemelése vitte el – derül ki a Lufthansa-csoport honlapján közzétett pénzügyi jelentésből. Az adatok szerint az öt légitársaságot összefogó cégcsoport az első negyedévben a tavalyihoz képest mindössze 3 százalékkal tudta növelni árbevételét, amely így 7,8 milliárd eurót tett ki. A költségek azonban ennél jóval nagyobb mértékben, 8 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbit, a társaság 8,7 milliárd eurót fordított üzemelésre.Új hozzáadása A kiigazított üzemi eredmény ennek nyomán…
Részletek>dm Magyarország: sikeres első félév
A dm Magyarország a 2018. október 1. és 2019. március 31. közötti gazdasági fél évben 172,586 millió eurós forgalmat ért el, nyolc százalékkal többet a bázisidőszakinál – közölte társaság. A tájékoztatás szerint a vállalat ausztriai cégcsoportja – amelynek tagjai Ausztria, Csehország, Szlovákia, Szlovénia, Horvátország, Szerbia, Bosznia-Hercegovina, Románia, Bulgária, Macedónia és Olaszország és Magyarország – 1370 millió eurós forgalommal zárta a gazdasági félvévet, 8,34 százalékkal magasabban, mint egy évvel korábban. A Németországot is magába foglaló, teljes dm-konszern mérlege is kedvezően alakult, az első fél évben elért 5,542 milliárd eurós forgalom 3,64…
Részletek>Csökkent az Airbus negyedéves profitja
Jelentős mértékben, 86 százalékkal esett az Airbus adózott eredménye a március 31-ével zárult első félévi pénzügyi negyedévben az előző évihez képest – közölte a társaság. Közleményük szerint a társaság árbevétele 24 százalékkal 12,5 milliárd euróra javult, viszont az üzemi eredmény kilenc százalékkal 181 millió euróra, az adózott eredmény 86 százalékkal negyvenmillió euróra csökkent. A folyamat hátterében a hadiipari beszerzések rosszabb teljesítménye, illetve az A380-as gép gyártásának leállításával kapcsolatos plusz költségek húzódnak meg, ez a két tétel mintegy kétszázmillió euróval rontotta a társaság pénzügyi eredményét. A bevételek megugrását a tavalyihoz képest…
Részletek>