Jelentősen visszaesett az utasforgalom bővülése a ferihegyi repülőtéren az első negyedévben

Jelentős mértékben lassult az utasforgalom bővülési üteme a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren, ahol az első negyedévben a tavalyi 17 százalék után idén 5,4 százalékos forgalombővülést mértek az előző évihez viszonyítva. A CAPA légiközlekedési tudásközpont hétfőn közzétett adatai szerint a ferihegyi repülőtéren márciusban 1,2 millió utas fordult meg, 5,4 százalékkal több, mint egy évvel korábban. Ezzel az első negyedéves utasforgalom 3,1 millió lett, amely 5,7 százalékos növekedés 2018 első negyedévéhez viszonyítva. A Budapest Airport korábbi közlése szerint a tavalyi rekordév után 2019-ben a korábbiaknál visszafogottabb, öt és tíz százalék közötti…

Részletek>

KKM: Magyarország tárgyal a részesedésszerzésről a Krk-szigeti LNG-terminálban

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken személyesen tárgyal Tomislav Coric horvát környezetvédelmi és energiaügyi miniszterrel Dubrovnikban arról, hogy Magyarország részesedést szerezne a Krk-szigeti LNG-terminálban – közölte az MTI-kérdésére a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM). A KKM közleménye szerint Magyarország és a régió energiabiztonsága szempontjából komoly előrelépést jelentene, ha déli irányból is lehetőség nyílna földgáz beszerzésére annak nyomán, hogy az Európai Unió és a horvát kormány finanszírozási intézkedéseit követően megszületett a projekt megvalósítását megerősítő beruházási döntés. Coric vasárnap azt mondta, néhány héttel ezelőtt érkezett meg Zágrábba a KKM szándéknyilatkozata, amelyben az állt,…

Részletek>

Olasz bírósági ítélet szerint érvényben maradhat a Wizz Air poggyászszabályzata

Az olasz regionális bíróság továbbra is engedélyezi a Wizz Airnek poggyászszabályzata alkalmazását, miután a testület érvénytelenítette az olasz versenyhatóság korábbi döntését – közölte a légitársaság. A közleményben emlékeztetnek: az olasz versenyjogi hatóság februárban nem jogerős határozatában felfüggesztette a Wizz Air poggyászszabályzatát és egymillió eurós bírságot szabott ki, mivel álláspontja szerint a szabályozás nem átlátható és nem biztosít megfelelő jogokat az utasoknak. A bíróság döntésével ezt a határozatot érvénytelenné nyilvánította. A magyar kötődésű diszkont légitársaság közleményében üdvözölte a regionális bíróság döntését. Hozzátették: szabályzatuk garantálja, hogy minden utas ingyen felvihessen a fedélzetre…

Részletek>

Márciusban 4,9 százalékkal bővült az új autók eladása

autókereskedés

Márciusban 4,9 százalékos éves bővüléssel 13 391 új személyautót helyeztek forgalomba Magyarországon, az első negyedévben a gépkocsieladás 8,6 százalékkal 34 335 darabra nőtt – közölte a Carinfo.hu. Az eladási adatok szerint a márciusi növekedés 2017 óta elérte a 34,9 százalékot, az első negyedéves a 41 százalékot. A legtöbb személygépkocsit továbbra is a Suzuki értékesíti, piaci részesedése 2058 autó eladásával meghaladta a 15 százalékot. A többi márka közül a tíz százalékot csak a Ford tudta átlépni, majd sorrendben a Toyota, az Opel és a Skoda következett márciusban. Az új motorok forgalomba…

Részletek>

Ormosy az AutoWallis élén

Ormosy Gábor Wallis

Ormosy Gábort (képünkön) nevezte ki vezérigazgatójának az AutoWallis Nyrt. – közölte a társaság. Az előző vezérigazgató, Prutkay Zoltán február végén távozott posztjáról. A közlemény szerint Ormosy 2004-től a Wallis Autó Holding pénzügyi igazgatójaként, majd vezérigazgatójaként dolgozott, ezt követően pedig a Wallis Csoport pénzügyi igazgatói feladatait látta el. 2006-tól a Magyar Fejlesztési Bank leányvállalataként megalapított, a kkv-k uniós támogatásainak adminisztrálásáért felelős MAG Zrt. vezérigazgatója volt, majd egyebek mellett az MKB Banknál és a Veolia csoportnál töltött be vezető pozíciókat. Az autóipari befektetésekre fókuszáló AutoWallis részvényeit a BÉT standard kategóriájában jegyzik. A…

Részletek>

A BILK Logisztika árbevétele 531 ezer euróval nőtt tavaly

A BILK Logisztikai Nyrt., Magyarország egyik legnagyobb logisztikai központja eredményes évet zárt tavaly: növelte raktárkapacitását, árbevételét és üzemi tevékenységének hatékonyságát; 12 millió euró feletti árbevételt ért el, 531 ezer euróval többet az egy évvel korábbinál. A cég a közleményében kiemelte, hogy a fejlődés motorja a társaság területén rendelkezésre álló kapacitások bővülése és a komplex logisztikai szolgáltatások iránti tartós kereslet volt. A Budapesttől délre fekvő logisztikai központ bérbeadottsági mutatója 2018-ban 98,7 százalékot ért el. A társaság EBITDA-mutatója nyolcmillió euró volt 2018-ban, a társaság befektetett eszközeinek értéke pedig meghaladta a 129,5 millió…

Részletek>

Kétszintű ügyfélazonosítás a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt.-nél hétfőtől

autópálya, fuvarozás

Kétszintű ügyfélazonosítást alkalmaz a bankkártyával végzett e-matricás, illetve e-útdíjas vásárlásoknál a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. (NÚSZ). A társaság közleményében a NÚSZ ismertette: a kétszintű ügyfélhitelesítés lényege, hogy az ügyfélnek – a már megszokott kártyaadatokon (név, kártyaszám, lejárat, CVC/CVV kód) kívül – meg kell adnia azt a megerősítő kódot is, amit a bank küld a kétszintű ügyfél azonosításra képes bankkártyához tartozó telefonszámra. Az ügyfél ezzel a kóddal tudja végrehajtani a NÚSZ online felületein kezdeményezett elektronikus fizetést. Fontos, hogy az ügyfelek azt a mobilszámot használják, amit a bankjuk is nyilvántart, ellenkező esetben…

Részletek>

A Volkswagen Haszonjárművek 1,8 milliárd eurót fordít fejlesztésre idén

VolksWagen

A Volkswagen Haszonjárművek több mint 1,8 milliárd eurót fordít fejlesztésre idén, ezzel elindítja átfogó átalakítási programját, hogy autógyártóból mobilitási szolgáltatóvá váljon – jelentette be a márka magyarországi importőre, a Porsche Hungaria. A Volkswagen-konszern könnyű haszonjárműveket gyártó üzletága több évre szóló stratégiája keretében átalakítja üzemeit, új termékeket és új szolgáltatásokat fejleszt. A márka az iparági átalakulással összhangban az elektromos mobilitás és az autonóm vezetés területén hajt végre projekteket, más gyártókkal együttműködésben is. Ennek egyik lépéseként már 2022-ben megkezdik Hannoverben a legendás T-sorozat teljesen elektromos változata, az I.D. Buzz gyártását. A 2018-as…

Részletek>

Közel tíz százalékkal nőtt a Spar árbevétele tavaly

Spar

A Spar Magyarország több mint 617 milliárd forint árbevételt ért el 2018-ban, csaknem 10 százalékkal többet az előző évinél – mondta Heiszler Gabriella ügyvezető igazgató a kereskedelmi lánc szerdai budapesti sajtótájékoztatóján. Bejelentette azt is, hogy a társaságnál hamarosan online is lehet majd vásárolni. A Spar forgalma erőteljesebben nőtt tavaly az előző évinél, a 2017-es 562 milliárd forint 8,9 százalékkal haladta meg a 2016-os árbevételt. A társaság 32 milliárd forintot fordított hálózatfejlesztésre 2018-ban, ebből hat új Spar áruház épült, és 17 üzletet újítottak fel. A Spar csoporthoz összesen 555 üzlet tartozott…

Részletek>

Hat új járatot indít Budapestről a Ryanair a téli menetrendi időszakban

Ryanair

Hat újabb járatot indít a Ryanair a korábban bejelentettek mellett a budapesti repülőtérről a 2019-es téli menetrendi időszakban, ezzel utasforgalma várhatóan 24 százalékkal emelkedik majd. Denis Barabas, a Ryanair regionális menedzsere kedden Budapesten tartott sajtótájékoztatóján azt mondta, Cataniába, Luxembourgba, Göteborgba, Tel Avivba, Lappeenrantára és Poznanba indítanak járatokat 2019 október végével, az útvonalakon hetente kéz, vagy három járat közlekedik majd. A társaság nyártól hatra emeli a Budapesten állomásoztatott gépek számát, amely a téli időszakban nem változik. Elmondása szerint az ír diszkont légitársaság utasforgalma a bővítés után 3,2 millióra emelkedhet a budapesti…

Részletek>