Jelentősen növelte átadott repülőgépeinek számát 2018-ban az előző évihez képest az európai Airbus és az amerikai Boeing – derül ki a cégek kimutatásából. Az Airbus közleménye szerint kerek nyolcszáz repülőgépet adtak át az év során, a legtöbb az A320-as családba tartozott, legújabb szélestörzsű gépükből, az A350-esből 93-at adtak át az ügyfeleknek. Az Airbus 2017-ben még 718 repülőgép gyártásával végzett, így 11 százalékkal javították teljesítményüket. Az európai gyártó az év során 747 repülőgépre kapott megrendelést, 35 százalékkal kevesebbre, mint egy évvel korábban. Riválisuk, az amerikai Boeing mindössze hat géppel többet, 806-ot…
Részletek>Címke: gazdaság
Újra rekordot döntött az utasforgalom 2018-ban a Liszt Ferenc repülőtéren
Ismét rekordot döntött az utasforgalom a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren, tavaly 14,9 millióan használták a ferihegyi légikikötőt. A repülőtér üzemeltetője 225 milliárd forintos fejlesztést is bejelentett. Hardy Mihály, (képünkön) a Budapest Airport kommunikációs igazgatója azt közölte, hogy tavaly 14 millió 867 ezren fordultak meg a repülőtéren, ez 13,5 százalékos növekedést jelent, amely a legnagyobb ráta a közép-kelet-európai régióban. A fel- és leszállások száma 12 százalékkal 115 ezerrel növekedett. Tavaly összesen 45 légitársaság üzemeltetett járatokat Budapest érintésével és 134 célállomás volt elérhető. A Budapest Airport közleményében kiemelte, hogy tavaly új hosszútávú…
Részletek>A gépjárműimportőrök 18 százalékos piaci növekedésre számítanak az idén
A gépjárműimportőrök 18 százalékos piaci növekedésre számítanak 2019-ben, előrejelzésük szerint összesen csaknem 205 ezer új járművet helyeznek majd forgalomba Magyarországon ebben az évben – mondta Erdélyi Péter, a Magyar Gépjárműimportőrök Egyesületének (MGE) ügyvezető elnöke. A részletekről szólva ismertette: a személyautók piacán is 18 százalékos növekedést prognosztizálnak, 160 ezer személygépkocsi forgalomba helyezésére számítanak az idén. Ezen belül kétezer lehet a tisztán elektromos autók száma, ami 54 százalékos növekedés az előző évhez képest, és ezer plug in hibrid autót adhatnak el, ami harminc százalékkal haladja meg a tavalyi értékesítést az egyesület várakozása…
Részletek>Úszó LNG-terminált avattak Kalinyingrádnál, megszűnt a függés a litván gáztranzittól
Kalinyingrád megyében úszó cseppfolyósított földgáz- (LNG-) fogadó és visszagázosító állomást helyeztek üzembe. Avató beszédében Vlagyimir Putyin rámutatott, hogy az ország első úszó LNG-fogadó és visszagázosító termináljának üzembe helyezésével Kalinyingrád megye számára megszűntek a tranzitból fakadó kockázatok. Hozzátette ugyanakkor, hogy a csővezetékes gázszállítás olcsóbb, gazdaságosabb, így az évi 2,7 milliárd köbméter gáz előállítására képes terminál valószínűleg tartalékkapacitás marad. Alekszej Miller, a Gazprom orosz gázipari vállalat vezérigazgatója kedden Kalinyingrádban egyúttal azt is közölte, hogy a nap folyamán leállították a szállítást a Minszk-Vilnius-Kaunas-Kalinyingrád csővezetéken, így a Lengyelország és Litvánia közé ékelődő orosz exklávé gázellátása…
Részletek>Húsz hajót vásárolt a Mahart a nyaralóhajózási programban
A nyaralóhajózási programban húsz hajót vásárolt a Mahart Zrt. nyílt tárgyalásos közbeszerzési eljárásban a francia c társaságtól, az első hajót a februári Utazás kiállításon bemutatják – jelentette be Révész Máriusz, az aktív Magyarországért felelős kormánybiztos. Elmondta: a húsz lakóhajó beszerzésére 1,6 milliárd forint állt rendelkezésre, ezzel szemben a Mahart 1,51 milliárd forintért tudta megvásárolni a hajókat a listaárban szereplő ajánlatnál korszerűbb felszereléssel. Hozzátette: az első tíz hajó 2019-ben, a következő tíz 2020-ban érkezik Magyarországra. A hajóbeszerzés mellett a Mahart tendert írt ki a nyaralóhajózáshoz szükséges kikötői infrastruktúra kiépítésére is, így várhatóan…
Részletek>Kamionsofőrök tiltakoztak a pihenőidőre vonatkozó uniós jogszabálytervezet ellen Belgiumban
Kamionok állták el a belgiumi Kortrijk és a franciaországi Lille közötti autópálya határszakaszát, a sofőrök a pihenőidőre vonatkozó új uniós jogszabálytervezet ellen tiltakoztak – közölte a helyi sajtó. A belga rendőrség jelentése szerint a demonstráció többtíz kilométeres közlekedési dugót okozott. A megmozdulással a teherautók sofőrjei a szakszervezetek figyelmét kívánták felhívni és ellenlépéseket követeltek tőlük a véleményük szerint elfogadhatatlan és teljesíthetetlen jogszabálytervezet megsemmisítése érdekében – írták. A belga sajtó beszámolója szerint hasonló megmozdulásra lehet számítani a hét folyamán Franciaországban, Hollandiában és Olaszországban is. A felsoroltak és több más nyugat-európai ország szociális…
Részletek>Sokmilliárdos beruházás a Bosch konszern miskolci gyárában
Tizennégy milliárd forintot meghaladó beruházás kezdődik a német Bosch-konszern miskolci autóipari gyárában, a Robert Bosch Energy and Body Systems Kft.-ben. A 2021-ig tartó projekt keretében egyebek mellett új generációs termékek gyártósorait és tesztberendezéseket telepítenek – jelentették be a cég vezetői. A 14,1 milliárd forintos beruházáshoz a kormány 2,65 milliárd forint vissza nem térítendő támogatást nyújt. A Bosch több, mint 120 éve, 1898-tól van jelen Magyarországon, a jelenleg a csaknem 15 ezer embert foglalkoztató kilenc leányvállalat forgalma 2017-ben meghaladta a 244 milliárd forintot. A 402 ezer embert alkalmazó konszern valamennyi gyárának…
Részletek>Húsz százalékkal nőttek a Ford eladásai Magyarországon tavaly
Magyarországon húsz százalékkal nőtt a Ford gépjárművek értékesítése tavaly. A tendencia idén folytatódik, a masszív növekedést táplálni fogja a növekedési hitelprogram most induló harmadik üteme is – mondta Szamosi Viktor, a Ford Magyarország ügyvezető igazgatója. A márka 2018-ban 20 047 járművet értékesített a magyar piacon, ezzel részesedése meghaladta a 12 százalékot. Az eladásokból 6102 darab kishaszonjármű volt, 30,9 százalékkal több az előző évinél, a Ford piaci részesedés ezzel 26,8 százalékos lett. A Ford jól teljesít a személyautók piacán is, a tavaly eladott 13 653 személygépkocsival a második legnépszerűbb márka volt Magyarországon.…
Részletek>Január elsejétől még több a díjköteles út
Január 1-jével bővült a díjköteles úthálózat, változott a pótkocsikra és a pótdíjfizetésre vonatkozó szabályozás. A Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. közleménye szerint az M35-ös autópálya Berettyóújfalu és a 481. számú főút közötti 18,7 kilométeres, valamint az M4-es autópálya Berettyóújfalu és a 47. számú főút közötti, 3,67 kilométeres szakaszával 1380 kilométerre nőtt a díjköteles úthálózat. A D2 és B2 kategóriába tartozó járművekre 2019-től a pótkocsikra érvényes jogosultságot is meg lehet vásárolni, vagyis az U díjkategóriájú e-matrica birtokában bármilyen vontatmánnyal lehet közlekedni. Az eddigi kettő helyett csak egy pótdíjat kell fizetni, ha sem a…
Részletek>ICAO: 4,3 milliárdan utaztak repülőgéppel 2018-ban
A Nemzetközi Polgári Repülési Szervezet (ICAO) előzetes adatai szerint 2018-ban 4,3 milliárdan utaztak repülőgéppel, 6,1 százalékkal többen, mint egy évvel korábban. Az ENSZ repülési szervének közlése szerint tavaly 38 millió járatot teljesítettek a légitársaságok, az értékesített utaskilométerben számolt teljesítmény 6,7 százalékkal nőtt. A bővülési ütem azonban jelentősen elmarad a 2017-ben mért szinttől, akkor 7,9 százalék volt az utasforgalom bővülése 2016-hoz viszonyítva. A nemzetközi utazások száma 6,4 százalékkal haladta meg a 2017-es szintet, de ez a bővülési ráta is elmarad az egy évvel korábbitól, akkor 8,4 százalékos emelkedést regisztráltak. Nemzetközi utasból…
Részletek>