Útfejlesztésre 2500 milliárd forintot fordít a kormány 2025-ig, a fejlesztések két legfontosabb célja, hogy minden megyeszékhely elérhető legyen gyorsforgalmi úton, illetve minden autópálya elérje az országhatárt – közölte Palkovics László, innovációs és technológiai miniszter Berettyóújfaluban, az M35-ös autópálya befejező, és az M4-es autópálya első szakaszának átadásán. A gyorsforgalmi szakaszok hatalmas lökést adnak a helyi gazdaság fejlesztésének, az iparfejlesztésnek, támogatják az idegenforgalom fejlesztését, és javítják az ott élő lakosság életminőségét is – tette hozzá a miniszter. Palkovics Debrecent említette példaként, amely 2006, az M35-ös autópálya átadása óta „hatalmasat fejlődött”. A BMW…
Részletek>Címke: gazdaság
Már 23 ezer darab jövő évi autópálya-matricát értékesítettek elővételben
A december elseje óta megvásárolható 2019-es éves országos és megyei e-matricákból 23 ezer darabot értékesítettek a tavaly december első két hetében eladott 19 ezer darabbal szemben – közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM). Az ITM közölte: december első felében 8 ezer országos és 15 ezer megyei jogosultság kelt el elővételben. Mivel az idei évre váltott autópálya-matricák január végéig használhatók, az új matricák beszerzésére két teljes hónap áll az autósok rendelkezésére – idézték fel a közleményben. A 2019-es megyei e-matricák közül a Pest megyeiből fogyott a legtöbb, de a legkeresettebbek közé tartoznak…
Részletek>Meghaladta a négymilliót a magyar mobiltárcás fizetések száma
A magyarok már több mint négymillió alkalommal fizettek mobiltelefonnal, egyetlen érintéssel az üzletekben – közölte a Mastercard. Az első magyar banki mobiltárcát 2016 őszén mutatták be, jelenleg öt bank – a Gránit Bank, az OTP, a K&H Bank, a Budapest Bank és az MKB Bank – kínál ilyen szolgáltatást. A mobiltárca olyan alkalmazás, amelybe az ügyfél regisztrálhatja a bankkártyáját, és ezt követően a telefonja terminálhoz érintésével fizethet az üzletekben. Az alkalmazás mellett megfelelő készülék és egy digitalizált bankkártya szükséges a mobilfizetéshez. Pataky Piroska a Mastercard marketing vezetője a közlemény szerint…
Részletek>Jelentős növekedésre számít 2019-ben a Wizz Air a debreceni repülőtéren
Az utasok számának jelentős növekedésére számít 2019-ben a Wizz Air a debreceni repülőtéren – mondta a légitársaság alapító-vezérigazgatója pénteken, a Wizz Air második bázisgépének érkezése kapcsán tartott sajtótájékoztatón. Váradi József emlékeztetett: a Wizz Air 2012 óta indít járatokat Debrecenből, 2015-től pedig a város légikikötőjét bázisreptérként használják. Eddig egy gépük állomásozott állandóan a repülőtéren, pénteken pedig a második is megérkezett. Hozzátette: Debrecenből 2018-ban 353 ezer utas vette igénybe szolgáltatásaikat, a második bázisgép üzembe állításától az utasszám jelentős növekedését várják. A második bázisgép üzembe állítása a vezérigazgató szerint alapot jelent a további…
Részletek>Zalai tesztpálya: 21,5 milliárd forintos tőkeemelésről döntött a kormány
A zalaegerszegi járműipari tesztpálya-projekt második szakaszának megvalósítása érdekében a kormány úgy döntött, hogy 2019-ben a beruházás megvalósításáért felelős Autóipari Próbapálya Zala Kft. legfeljebb 21,5 milliárd forint összegű tőkeemelésben részesüljön – olvasható a Magyar Közlöny legfrissebb számában közzétett kormányhatározatban. A határozat szerint ezt az összeget két részletben kell biztosítani, a kft.-ben 2019. március 31-ig 8,5 milliárd forintos, 2019. szeptember 30-ig pedig 13 milliárd forintos tőkeemelésről kell gondoskodnia Varga Mihály pénzügyminiszternek és Palkovics Lászlónak az innovációért és technológiáért felelős miniszternek. A kormányhatározat szerint az innovációért és technológiáért felelős miniszternek a pénzügyminiszter bevonásával…
Részletek>Csökkent az agresszív légi utasok, nőtt a balesetek száma
Csökkent az agresszív légi utas száma 2017-ben az előző évihez viszonyítva, de nőtt a légi balesetek száma 2018 első fél évében – hangzott el a Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA) genfi konferenciáján. Tim Colehan, a szervezet külső kapcsolatok osztályának helyettes vezetője a legfrissebb adatokat ismertetve azt mondta, 2017-ben 8731 esetet jelentettek, amikor az utasok nem engedelmeskedtek, verbálisan, fizikailag bántalmazták a hajózó személyzet valamelyik tagját. Ez 1106 esettel kevesebb, mint egy évvel korábban. Minden ezer járatonként volt hasonló incidens, ami 11 százalékos csökkenésnek felel meg. Verbális agresszió volt az estek 86…
Részletek>Háromkerekű elektromos motorokkal bővült a Magyar Posta járműflottája
A Magyar Posta idén is folytatja az elavult járművei lecserélését, a társaság eddig több mint ötszáz kézbesítéshez használható járművet vásárolt, több milliárd forint értékben, többek között motorokat, kis- és nagyteherautókat, a beszerzések részeként 23 háromkerekű elektromos motorral (tricikli) is bővült a cég flottája – közölte a társaság. Hozzátették, hogy a tricikliket december első heteiben a csomaglogisztikai piac legnehezebb időszakában tesztelik. A posta az új típusú járműveket elsősorban Budapesten a nemzetközi küldemények kézbesítésében használja, vidéken pedig a levél- és csomagkézbesítés összevonhatóságát tesztelik az eszközzel. A tricikli óránként maximum 45 kilométeres sebességgel…
Részletek>Az ófehértói lett Magyarország legrendezettebb vasútállomása
A Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Ófehértó nyerte a MÁV által meghirdetett Az ország legrendezettebb vasútállomása 2018 című országos versenyt, amelynek alkalmából kedden emléktáblát avattak a szabolcsi településen. Vólentné Sárvári Piroska, a MÁV Zrt. üzemeltetési vezérigazgató-helyettese az ünnepségen elmondta, a kétfordulós, kísérleti jelleggel kiírt megmérettetésre összesen 45, a vasúttársaság tulajdonában, illetve üzemeltetésében lévő pályaudvar, állomás és megállóhely nevezett, közülük lett az ófehértói az első, a zalaszentiváni és a pocsaj-esztári állomások pedig a megosztott második helyezettek. A versenyre az ország bármely állomás és megállóhely benevezhetett, a bírálati szempontok között például az állomási összképet, a…
Részletek>A kormányhivatal visszavonta a ferihegyi repülőtér új parkolóházának építési engedélyét
Budapest Főváros Kormányhivatal visszavonta a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér új parkolóházának építési engedélyét, a repteret üzemeltető Budapest Airport így felfüggesztette a munkálatokat. A kormányhivatal.hu oldalon olvasható tájékoztatás szerint a fellebbezés benyújtásának a döntés végrehajtására nincs halasztó hatálya. A Budapest Airport, a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér üzemeltetője az MTI érdeklődésére közölte, a társaság a Fővárosi Kormányhivatal döntésének megfelelően felfüggesztette a 2. Terminál melletti parkolóház építését. A Budapest Airport a beruházáshoz minden előírást maradéktalanul betartva szerzett jogerős építési engedélyt 2018. márciusában, amelyet a kormányhivatal most az eljárás folyamatában felmerült hatósági hiba (egy…
Részletek>Két új híd épül a magyar-szlovák határszakaszon
Két új híd épül a magyar-szlovák határszakaszon: a közös államhatáron Őrhalom és Ipolyvarbó között közúti, Dunakiliti és Doborgaz között pedig kerékpárosok és gyalogosok közlekedésére szolgáló híd létesül – közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM). A közlemény szerint a határmetszéspontok kijelöléséről Mosóczi László közlekedéspolitikáért felelős államtitkár írt alá kétoldalú kormányközi megállapodásokat Érsek Árpáddal, Szlovákia közlekedési és építésügyi miniszterével kedden Pozsonyban. A tárca ismerteti: a harminc méternél hosszabb határhidak létesítéséhez a két ország korábbi megállapodása szerint nemzetközi szerződés megkötése szükséges. A Győr-Moson-Sopron megyei Dunakiliti és Doborgaz között gyalogos és kerékpáros Duna-meder…
Részletek>