Visszafogott, az előző évektől elmaradó mértékű fejlődésre számít a légiközlekedési iparág pénzügyi helyzetében a Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA). Brian Pierce, a több mint kétszáz légitársaságot tömörítő kereskedelmi szervezet vezető közgazdásza Genfben azt mondta, az utasforgalom 5,7 százalékkal 4,59 milliárdra emelkedhet, a légitársaságok árbevétele 7,8 százalékkal 885 milliárd dollárra javulhat. Az előrejelzések szerint a kerozin ára az idei nyolcvan dollár körüli csúcsról 60-65 dollár körüli értéken stabilizálódhat, ez viszont nem fog jelentősen segíteni a cégeknek, mert a jövő évi üzemanyagigényüket opciós ügyleteken keresztül nagyobb részt már lekötötték. Részben emiatt az…
Részletek>Címke: gazdaság
Ingatlan.com: egyre nagyobb a panellakások kereslete
Egyre nagyobb a panellakás-kereslet, mivel a vásárlók az ingatlanok drágulása miatt egyre inkább az olcsóbb lakásokat keresik a kínálatban – mondta Balogh László, az ingatlan.com piaci portál vezető gazdasági szakértője. A panellakások harminc százalékkal olcsóbbak a hasonló helyen, állapotban levő ingatlanoknál – fűzte hozzá. Elmondta: 2017-hez képest a fővárosban 56 napról 46-ra csökkent a panellakások átlagos értékesítési ideje. A negyven négyzetméternél kisebb alapterületű panelok ára a fővárosban négyezetméterenként meghaladja a hatszázezer forintot, illetve a vidéki városokban is már három-négyszázezer forint között alakul – tette hozzá. A vásárlók elsősorban a legolcsóbb,…
Részletek>Kovács Imre nemzetközi karriert épít
Kovács Imrét, (képünkön) a Rail Cargo Hungaria (RCH) Zrt. elnök-vezérigazgatóját a Rail Cargo Austria AG igazgatósági tagjává nevezte ki az ÖBB (Osztrák Szövetségi Vasutak) felügyelőbizottsága december 7-i ülésén – közölte az RCH. Kovács február 15-én foglalja el a helyét az igazgatóságban, ahol Erik Regtert váltja majd. Az 54 éves magyar szakember megbízatása Európa második legnagyobb árufuvarozó vállalatának vezetésében kiterjed a vállalatcsoport ambíciózus nemzetközi növekedési stratégiájának előmozdítására és a Rail Cargo Hungaria integrációjának befejezésére. Kovács 2003 óta tölti be a magyar vasúti árufuvarozási vállalat kulcspozícióit. Megszervezte a MÁV árufuvarozási üzletágát, amelyet…
Részletek>Okos parkolási rendszer kezdte meg működését Székesfehérváron
Okos parkolási rendszer kezdte meg működését Székesfehérváron a Vodafone Magyarország közreműködésével: az autósok száz parkolóhely foglaltsági állapotát követhetik nyomon egy mobiltelefonos applikáció segítségével. A rendszer működéséhez száz parkolószenzort telepítettek a városban. Az érzékelők jelei alapján a Smart Parking mobil applikáció pontos tájékoztatást ad a parkolók foglaltsági helyzetéről. Cser-Palkovics András polgármester szerint sikertörténet indul el a parkolószenzorok telepítésével és az applikáció elindításával, s ha jók a tapasztalatok, a programot kiterjesztik az egész városra. Mint fogalmazott „a közeljövő városa épül Székesfehérváron és nem a távoli jövőé””. Király István, a Vodafone Magyarország vállalati…
Részletek>December 9-én lép életbe az új vasúti menetrend
Az új vasúti menedrend vasárnap lépett életbe, a MÁV-START 2018/2019-es menetrendje igazodik az utazási szokásokhoz, az utasforgalmi igényekhez – közölte a MÁV Zrt. A tájékoztatás szerint az új menetrendben Dunakeszi állomáson több gyorsított vonat áll meg, Budapest és Győr között több új járat közlekedik, IC minőségű kocsik járnak Pápa és Budapest között. A Szentgotthárd-Budapest, illetve Sopron-Budapest viszonylatban különválik a reggelenként közlekedő Savaria-Scarbantia InterCity, önálló vonatokként közlekednek Szentgotthárdról és Sopronból. A pénteki megnövekedett utazási igények miatt két új vonat közlekedik Budapest Keleti pályaudvar-Győr között, amelyek a Keletiből 12:53 és 14:53-kor indulnak a…
Részletek>Jövőre is erős ingatlanpiacot vár a Duna House
Jövőre is erős ingatlanpiac várható, a forgalom bővül, az árak tovább nőnek a Duna House előrejelzése szerint. Az ingatlanközvetítő társaság keddi közleménye szerint az építkezések kifutásától függően 15-20 ezer új lakást adhatnak át jövőre, a használt ingatlanokkal együtt 160-180 ezer adásvétel várható 2019-ben. Az áremelkedést országosan 8 és 12 százalék közé, Budapesten 10-15 százalék közé várják, az új lakáscélú hitelek volumenében 20-30 százalékos bővülésre számítanak. A közlemény szerint az egyre rövidebb értékesítési idő arra utal, hogy az ingatlanok drágulása egyelőre nem mérsékli a forgalmat. Idén a panellakások körülbelül két hónap…
Részletek>A Bosch 14 milliárd forintos beruházást indít Miskolcon
A német tulajdonú Robert Bosch Power Tool Kft. európai akkumulátor kompetencia központot hoz létre, és bővíti szerszámgép összeszerelő kapacitását Miskolcon. A Bosch a miskolci beruházásához mintegy 3,4 milliárd forint vissza nem térítendő állami támogatást kap. Fükő László, a magyar leányvállalat ügyvezető igazgatója kiemelte: a Bosch, a technológiák és szolgáltatások vezető nemzetközi szállítója új gyártócsarnokot épít a miskolci elektromos kéziszerszámgyára számára. A tevékenységek egy részének új csarnokba történő áttelepítésével a vállalat nagyobb területen folytatja a termelést, ezáltal csökkenti a költségeket, emellett ez az átszervezés további növekedési lehetőséget is jelent. Fükő jelezte:…
Részletek>A lízingszövetség szerint visszaerősödhet az autópiac
Az autópiac visszaerősödésére számít a Magyar Lízingszövetség az elmúlt hónapok visszaesését követően. A társaság közleménye az új nemzetközi fogyasztásmérési tanúsítvány (WLTP – Worldwide Harmonised Light Vehicle Test Procedure) bevezetésével magyarázza, hogy Európa-szerte lényegesen kevesebb új autót adtak el. Sok modell ugyanis nem rendelkezik WLTP-bizonyítvánnyal, enélkül viszont nem állhatnak forgalomba – tették hozzá. Megjegyezték, hogy a visszaesés Magyarországon négy százalékos volt szeptember és november vége között, az EU-országokban pedig szeptemberben elérte a 23 százalékot az idei első nyolc hónap hat százalékos bővülését követően. A közlemény idézi a Magyar Lízingszövetség elnökét, aki…
Részletek>Útdíjfizetési szolgáltató: elindult a 2019-es éves e-matricák értékesítése
December elsejétől már elindult a 2019-es éves e-matricák értékesítése, amelyek beszerzésére két hónap áll az autósok rendelkezésére, mivel a 2018-ra váltott országos és megyei változatok 2019. január 31-ig még érvényesek – mondta Bartal Tamás, a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató (NÚSZ) Zrt. vezérigazgatója. Hozzátette: az előértékesítési időszaknak az a célja, hogy a karácsonyi forgatag előtt mindenki be tudja szerezni a matricákat. Elmondta: évente nő az érvényességi idő kezdete előtt eladott e-matricák száma, továbbá megfigyelhető, hogy az autósok egyre tudatosabban vásárolnak matricákat. A 2015-ben bevezetett, és azóta is ötezer forintos áron beszerezhető megyei…
Részletek>Több mint kétéves mélypontra süllyedt az euróövezeti feldolgozóipar teljesítménye
Tovább lassult az euróövezet feldolgozóiparának teljesítménye novemberben. Az IHS Markit londoni székhelyű pénzügyi-gazdasági adatszolgáltató csoport hétfőn közölt végleges adatai szerint az euróövezeti feldolgozóipar beszerzésimenedzser-indexe (BMI) 51,8 pontra, több mint kétéves mélypontra csökkent novemberben az előző havi 52,0 pontról. A végleges szám kissé kedvezőbb az előzetesen közölt 51,5 pontnál. A BMI 50 pont feletti értéke a vizsgált gazdasági ágazat teljesítményének növekedését, 50 pont alatti értéke pedig zsugorodását jelzi. Bár az eurózóna feldolgozóipari beszerzésimenedzser-indexe már a 65. egymást követő hónapban állt 50 pont fölött novemberben, értéke 2016 augusztusa óta nem volt ilyen…
Részletek>