Megkezdődött a téli kerékcsere szezon, drágultak a gumiabroncsok

A szokottnál korábban kezdődött az idén a téli kerékcsere szezonja, a gumiabroncsok az elmúlt évhez képest csaknem öt százalékkal drágultak – közölte az Abroncs Kereskedőház. A közlemény szerint a cég szervizében már most több mint hetven százalékos a szerelőállások kihasználtsága, és a nagy rohamot a következő hetekre várják. Pollák Péter, az Abroncs Kereskedőház kereskedelmi és marketingigazgatója a közleményben elmondta, hogy a tavalyinál húsz százalékkal több szerelőállással készülnek a szezonra, mert arra számítanak, hogy a következő hetekben szervizeiket több tízezer autós keresi fel. Megjegyezte: az országosan tapasztalható munkaerőhiány miatt biztosan lesznek olyan…

Részletek>

Tudásközpont épülhet az osztrák határnál

Palkovics László

Európai szinten is elismert tudásközpont épülhet Zalaegerszeg-Graz-Maribor térségében a pénteken megkötött magyar-osztrák együttműködési szándéknyilatkozat értelmében. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) közleménye szerint az elektromos, összekapcsolt és önvezető járműipari szolgáltatások fejlesztéséről és teszteléséről szóló dokumentumot Palkovics László innovációs és technológiai miniszter, Stájerország kormányának képviseletében pedig Barbara Eibinger-Miedl miniszter írta alá. A szándéknyilatkozat alapján a felek erősítik a két szomszédos térség, Zala megye és Stájerország kapcsolatait, a közös projektekbe pedig meghívják a szlovéniai Maribor régióját is – írták. A résztvevő országok felismerték a digitalizáció és a dekarbonizáció jelentőségét a biztonságos, hatékony…

Részletek>

Átadták a Tama Hungary Kft. raktárcsarnokát Berettyóújfaluban

Átadták a Tama Hungary Kft. 12 ezer négyzetméteres raktárcsarnokát szerdán Berettyóújfaluban. Amiram Mainz, a Tama beszerzési igazgatója elmondta: az 1950-ben alapított anyacég 1800 dolgozót foglalkoztat. A mezőgazdasági csomagolótermékek – tekercs hálók, bálázó zsinegek – gyártásával foglalkozó cégcsoport négy gyárat Izraelben, kettőt Olaszországban, egyet-egyet Lengyelországban, Brazíliában, Vietnámban, az Amerikai Egyesült Államokban és Magyarországon működtetnek. Összes árbevételük tavaly elérte az 510 millió dollárt – fűzte hozzá. Győrfi Sándor, a Tama Hungary ügyvezető igazgatója emlékeztetett rá, hogy 2009-ben kezdték meg a termelést Berettyóújfaluban ötven-hatvan fővel, árbevételük akkor mintegy 2,5 millió euró volt. Jelenleg…

Részletek>

Konkurenciát kapnak a Kínába érkező és onnan induló légitársaságok

Kína, jüan

Az eddigieknél nagyobb konkurenciát kaphatnak a Kínába érkező és Kínából induló légitársaságok, miután az állam október elejétől enyhít a szabályokon. A húsz legnépszerűbb kínai légi útvonalon az állam október 1-jével az eddigieknél több kínai légitársaságnak engedélyezi majd a járatok indítását, amelynek a Crucial Perspective szingapúri tanácsadó cég szerint az amerikai és európai légitársaságok lehetnek a kárvallottjai. Kínában ugyanis sem az európai, sem az amerikai légitársaságoknak nincs nagy hagyománya, így az Air France-KLM, a Lufthansa, a British Airways, vagy az American Airlines, a United és a Delta helyett a kínai légitársaságokat…

Részletek>

A gépjárműimportőrök további piaci növekedésre számítanak az idén

autókereskedés

Módosította 2018. évre vonatkozó piaci előrejelzését a piaci folyamatok alapján a Magyar Gépjárműimportőrök Egyesülete (MGE), a januárban közölt 125 ezerhez képest 142 ezer új személyautót helyeznek majd forgalomba Magyarországon ebben az évben – közölte az MGE. Az egyesület legfrissebb előrejelzése szerint idén új kishaszon járművekből mintegy 23 ezer kerülhet forgalomba, a januári prognózis 21 ezer volt. A korábbi várakozásaikkal szemben idén 350-nel több, 2850 motorkerékpárt, illetve százzal több, hétszáz autóbuszt, valamint 1400-zal több, hétezer tehergépkocsit helyezhetnek forgalomba. A közúti nehéz pótkocsikra vonatkozó előrejelzését az MGE nem módosította, azokból 3800 darabot…

Részletek>

Tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat miatt büntették meg a Ryanairt és a Wizz Airt

Ryanair

Tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat miatt összesen 125 millió forint bírságot szabott ki Budapest Főváros Kormányhivatala a Ryanair és Wizz Air diszkont légitársaságokra – jelentette be György István fővárosi kormánymegbízott kedden újságíróknak nyilatkozva. Elmondása szerint a nem jogerős, elsőfokú ítélet ellen a légitársaságok fellebbezhetnek. Az ír Ryanairt 100 millió, a magyar hátterű Wizz Airt 25 millió forint bírság megfizetésére kötelezték. A kormánybiztos elmondása szerint a július végén, illetve augusztus végén indítottak eljárást a két légitársaság ellen. A Ryanair esetében két, Las Palmas repülőterére közlekedő járattal kapcsolatban merültek fel aggályok. Az utasoknak ugyanis…

Részletek>

Átadták a MAM Hungária Kft. új gyártócsarnokát Vaskeresztesen

Átadták a babatermékeket gyártó MAM-Hungária Kft. 2,5 milliárd forintos, száz százalékban saját erős beruházással elkészült új gyártócsarnokát, raktárait és kiszolgáló létesítményeit a Vas megyei Vaskeresztesen. Peter Röhrig az ausztriai központú multinacionális cégcsoport tulajdonosa az átadóünnepségen hangsúlyozta, a fejlesztésnek köszönhetően nem csak a korábbi gyártóterület duplázódott meg a vaskeresztesi üzemben, de jelentősen növelni tudják az üzem termelő kapacitásait is. Hozzátette: a további fejlődés lehetőségét ugyanakkor nem a vállalati létszám további növelésében, hanem a technológiai korszerűsítésben és az automatizációban látják. A most lezajlott fejlesztés során egy 2000 négyzetméteres új gyártócsarnok, egy 4 ezer…

Részletek>

Megkezdődött az új árukezelő központ építése Ferihegyen

Ferihegy, Cargo City

Megkezdődött a Cargo City névre keresztelt, új árukezelő központ építése a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren. Az első fázisban a kivitelezők egy húszezer négyzetméteres épületet, illetve 32 ezer négyzetméter forgalmi előteret építenek, utóbbi egyszerre két Boeing 747-es kiszolgálását teszi lehetővé. A második ütemben az árutovábbító cégek árukezelő központja épül fel. A 32 millió eurós beruházással a budapesti repülőtér árukezelési kapacitása évi kétszázezer tonnára nő. Az új épületet a nem integrátor szolgáltatók (Qatar Cargo, Silk Way, Turkish Cargo, Cargolux és Air Bridge Cargo) használják, a TNT, a UPS, a DHL és…

Részletek>

Nőtt a BILK Logisztikai Nyrt. árbevétele és üzemi eredénye az első fél évben

A BILK Logisztikai Nyrt. árbevétele 5,99 millió euró volt az idei első fél évben, 6 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához képest; a raktárak bérbeadásából és raktárcsarnokok üzemeltetéséből származó üzemi eredmény csaknem elérte a 2,76 millió eurót, ami nyolc százalékkal több, mint 2017 első hat hónapjában – jelentette be a társaság. A közlemény szerint a több mint 182 ezer négyzetméter bruttó bérbe adható területtel rendelkező logisztikai park működésének csaknem valamennyi területén növelte hatékonyságát. A raktárak, raktári irodák és irodák kiadottsági mutatója június 30-án 98,3 százalékos volt, ami 2,3 százalékponttal…

Részletek>

Több mint 2,7 milliárd forintból korszerűsítette öt üzletét a SPAR

Spar

Több mint 2,7 milliárd forintból öt üzletet – három budapesti, egy kaposvári és egy veszprémi egységet – korszerűsített a SPAR – közölte a társaság. Maczelka Márk, a SPAR kommunikációs vezetője a közleményben hangsúlyozta, a vállalat idén 23 milliárd forintot fordít fejlesztésekre. A közlemény szerint a legutóbb korszerűsített három budapesti és két vidéki áruház eladótere teljes egészében megújult, az üzletekben környezetbarát és energiatakarékos technológiákat alkalmaznak. Korábbi közlés szerint a vállalat idei terveiben nyolc új szupermarket megnyitása szerepel, emellett 20 üzletüket újítják fel. A Spar 27 éve van jelen Magyarországon, ezalatt egymilliárd…

Részletek>