Hűtőház épül a Nógrád megyei Szécsényben az önkormányzat és a budapesti székhelyű Házikó Farm Kft. közös beruházásában 2019 tavaszára 140 millió forintból; a telephelyen jövő nyárra a kft. egy gyümölcsfeldolgozó építését is tervezi. Stayer László Szécsény polgármestere a hűtőház hétfői alapkőletételi ünnepségén elmondta: a 2016 szeptemberében létrehozott HáziCool Kft. 115 millió forintos támogatást nyert el a Területfejlesztési Operatív Program (TOP) pályázatán. A városvezető a három éve indított helyi gazdaságfejlesztési program komoly eredményének nevezte a hűtőház megépítését, amely szavai szerint a környék gazdálkodóinak bázisa lesz. Bertényi Gábor, a Házikó Farm alapítója és…
Részletek>Címke: gazdaság
Újabb ipari parkot korszerűsítettek Kaposváron
Újabb ipari parkjának infrastruktúráját fejlesztette Kaposvár: 216 millió forintot költött a Közép-északnyugati iparterület útjaira, közműveire a közelmúltban — jelentette be az önkormányzat. Mint írták, hogy a teljes egészében európai uniós pályázati támogatásból finanszírozott beruházás keretében új burkolatot kaptak a területhez tartozó és az oda vezető utak, felújították a szegélyeket, útburkolati jeleket festettek fel, jelzőtáblákat helyeztek ki, gondoskodtak gyalogátkelők megvilágításáról, ivóvízvezeték kiépítéséről, szennyvíz- és csapadékelvezetésről is. A somogyi megyeszékhelyen négy ipari park működik mintegy kétszáz vállalkozással, a város korszerűsítésükre 1,2 milliárd forintot szán Kaposvár egykori polgármesteréről, a Németh Istvánról elnevezett, mintegy…
Részletek>6,2 milliárd forintos gyártócsarnokot adtak át Győrben
Átadták a Qualitative Production Gépipari és Kereskedelmi Zrt. (QP Zrt.) hatezer négyzetméteres gyártóüzemét. A QP Zrt. magyar családi tulajdonban lévő, hengerfejeket és motorblokkokat gyártó vállalkozás, amely 25 éve indult. Ezzel a fejlesztéssel megduplázza éves gyártókapacitását, évente mintegy 500 ezer hengerfejet fognak előállítani, mindezek mellett a mexikói tulajdonú Nemak Győr Kft. stratégiai beszállítójává váltak. Bogisich Ferenc, a QP Zrt. tulajdonos-vezérigazgatója arról beszélt, hogy harmadik üzemcsarnokukban robotizált gyártósorokon folyik a termelés, és ezzel a beruházással mintegy 120 munkahelyet teremtenek. A gyártócellák Japánból érkeztek, a teljes gyártási kapacitást jövő év végre fogják elérni.…
Részletek>Kétmilliomodik utasát köszöntötte a kolozsvári repülőtér
Kétmilliomodik utasát köszöntötte pénteken a kolozsvári repülőtér, amely az idén a tavalyinál korábban elérte ezt a számot – számolt be David Ciceo, a repülőtér igazgatója pénteken, a kétmilliomodik utas köszöntésén. A repülőtér tervei szerint 2030-ban évente hétmillió utast szolgálhat ki, a fejlesztésekhez azonban el kell terelni a Szamos folyót, amely akadályozza a kifutópálya bővítését – jegyezte meg az igazgató az Agerpres hírügynökség szerint. A kifutópálya bővítése azért is szükséges, mert a tervek között szerepel Kolozsvár-New York járat indítása, ezt az útvonalat kiszolgáló nagy repülőgépek le- és felszállásához a jelenleginél hosszabb…
Részletek>Már ezt is tudjuk: nem versenyképes a vasút
A közlekedési szakpolitika központi eleme a gyors, kényelmes és versenyképes vasúti személy- és áruszállítás feltételeinek megteremtése – mondta Mosóczi László (képünkön a Áder Jánossal), az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) közlekedéspolitikáért felelős államtitkára. Az ITM államtitkára hangsúlyozta, a környezetkímélő, a közutak terhelését mérséklő, a közösségi közlekedés gerincét adó vasúti ágazat fejlesztését 2022-ig mintegy 1500 milliárd forint forrás segíti. Mosóczi szerint az ügyfélorientált szolgáltatói jövőkép megvalósítása elképzelhetetlen a járműpark lendületes korszerűsítése, minőségi cseréje nélkül. Felidézte, hogy a MÁV-Start mára az európai államvasutak közül a legnagyobb, jelenleg 123 motorvonatból álló egységes elővárosi FLIRT-flottával…
Részletek>Négy díjkategóriában drágulnak a heti autópálya-matricák
Október 1-től a D1M (motorkerékpár) kategória kivételével négy másikban drágulnak a heti autópálya-matricák az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) rendelete alapján. Az értékesítést végző e-autopalyamatrica.hu oldal keddi közleménye szerint az úthasználati jogosultság D1 (személyautó) kategóriában 2975 forintról 3500 forintra, D2 (kishaszongépjármű, lakóautó, mikrobusz) kategóriában 5950 forintról 7000 forintra, B2 (busz) kategóriában 13 385 forintról 15 500 forintra, U (utánfutó) kategóriában pedig 2975 forintról 3500 forintra drágul.
Részletek>Elkezdik a Százhalombatta-Pusztaszabolcs vasútvonal korszerűsítését
Majdnem 105 milliárd forint értékben, két szakaszban, nagyrészt európai uniós forrásból megújul a Százhalombatta-Pusztaszabolcs vasúti vonalszakasz. A vasútvonal korszerűsítésének és az ETCS 2 vonatbefolyásoló rendszer kiépítésének alapkőletételi ünnepségén Mosóczi László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium közlekedéspolitikáért felelős államtitkára arról beszélt, hogy a vasútvonalak fejlesztése alapozza meg a vidék lakosságmegtartó erejét és a szolgáltatás színvonalának emelkedése segít a közutak tehermentesítésében. Hozzátette, hogy a fejlesztéseket hazai és uniós források biztosítják, köztük az Európai Hálózatfinanszírozási Eszköz (CEF), amelyek országosan összesen, hasonló fejlesztésekre, ebben a pályázati ciklusban 400 milliárd forintot tesznek ki. Bóna Zoltán,…
Részletek>Veszélybe került az Ikarus Egyedi Kft.
Nem sikerült megegyezni a hitelezőkkel a beszállítói és hitelezői fórumon, az Ikarus Egyedi Kft. buszgyártása ezért veszélybe került – közölte a vállalat. Mészáros Csaba főtulajdonos fölajánlotta a hitelezőknek 99 százalékos tulajdonrészét, de MKB Bank mint a legnagyobb hitelnyújtó nem fogadta el a javaslatot – írták. Felszámolási eljárás esetén nem biztosítható, hogy a beszállítók hozzájutnak a követeléseikhez, a termelés megszűnése pedig veszélyezteti a már átadott járművek szervizhátterét és az onkológiai szűrőbuszok legyártását- tették hozzá. A tárgyalások sikertelensége veszélyezteti a társaság vagyonának, termelőeszközeinek, készleteinek és tudásának egyben tartását, amit a kormány a…
Részletek>Tovább bővíti franchise hálózatát a Spar
A Spar tovább bővíti franchise hálózatát, amelyhez az elmúlt egy évben 25 eladóhely csatlakozott; a társaság hétfői közleménye szerint az üzletághoz tartozó boltok mintegy 1500 embernek adnak munkát, éves forgalmuk pedig 36 milliárd forint. A társult üzletek átalakításakor a Spar Magyarország Kereskedelmi Kft. tájékoztatása szerint fontos szempont, hogy helyi élelmiszerek is szerepeljenek a kínálatban. A franchise hálózat 2012-ben két üzlettel indult, 2017-ben 142-re nőtt a csatlakozó partnerek száma, az üzleti modellhez mára 158 egység tartozik. A kezdeti forgalom 237 millió forint volt, tavaly már megközelítette a 36 milliárd forintot. A…
Részletek>NÚSZ: új szolgáltatással elkerülhető a bírság
A Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató (NÚSZ) új fejlesztésének eredményeképpen egyre több, az útdíjbevallásban közreműködő cég tud kényelmi szolgáltatásokat bevezetni a fuvarozóknak, ezek segítségével közvetlenül a járművezető telefonjára érkezhetnek olyan jelzések, mint a fedélzeti egység meghibásodása, az alacsony fizetési egyenleg vagy a jogosulatlan úthasználat. A NÚSZ Zrt. szerdai közleményében felidézte: a teherjárművekre vonatkozó e-útdíjrendszer indulása óta több olyan szolgáltatást vezettek be, amelyek segítséget nyújtanak a teherjárművek vezetőinek, hogy útdíjfizetési kötelezettségüknek minél könnyebben és pontosabban tudjanak eleget tenni. Ide tartozik a bírságriasztás, amelynek aktiválásával a NÚSZ figyelmezteti az érintettet, hogy még nem váltott…
Részletek>