Jövő októberben átadják Isztambul új repülőterének első ütemét

A tervek szerint jövőre, október 29-én átadják Isztambul európai oldalán a világ leendő legforgalmasabb repülőterének első ütemét – jelentette be Ahmet Arslan török közlekedési miniszter az Anadolu török állami hírügynökségnek adott interjújában. Amikor legkésőbb 2023-ig a teljes repülőtér elkészül, ez lesz a világ legforgalmasabb repülőtere, nagyjából évi kétszázmillió utassal. A Dünya török gazdasági napilap adatai alapján a projekt összköltsége 10,2 milliárd euró. Az új komplexum hat kifutópályán 250 légitársaság repülőgépeit fogadja majd, amelyek révén a világ több mint 350 pontjába juthatnak el innen az utasok. A tárcavezető közölte: az épületegyüttes…

Részletek>

A Masterplast Csoport tovább bővíti a gyártási kapacitását

A Masterplast Csoport 6,686 millió euróból bővíti tovább Szabadkán a gyártási kapacitását, a beruházással több mint húszmillió négyzetméterrel nő majd a szabadkai üzem üvegszövet-gyártó kapacitása, a fejlesztés, amely 105 új munkahelyet is teremt, jövőre indul és még 2018-ban le is zárul – közölte a Masterplast Csoport. A közlemény szerint a cég a teljes projekt költségvetésének 35 százalékára nyert el vissza nem térítendő támogatást a Prosperitati Alapítvány által 2016. november 13-án kiírt pályázaton. A támogatásról szóló szerződést a Prosperitati Alapítvány és a Masterplast Csoport képviselői pénteken írják alá Szabadkán. Kiemelték: a…

Részletek>

Növelte magyarországi eladásait a Ford

Ford

Az év első kilenc hónapjában 11 334 személy- és haszongépjármű eladásával 4 százalékos növekedést ért el Magyarországon éves összehasonlításban a Ford, amely közel 12 százalékos részesedéssel továbbra is piacvezető a belföldi gépjármű-értékesítésben – közölte az amerikai autóipari vállalat. A közlemény szerint az elmúlt hónap is kedvezően alakult. A Ford a teljes magyar személyautó-, haszongépjármű- és buszpiacon, 1364 eladott gépkocsival, 11,6 százalékos piaci részt ért el szeptemberben. A személygépkocsik piacán a Ford 9,12 százalékos részesedéssel, 876 eladással a második helyen végzett szeptemberben, de az értékesítések száma 10,2 százalékos éves növekedést mutat…

Részletek>

Bővíti veszprémi gyárát a Maxon Motor Hungary Kft.

Mintegy 4,2 milliárd forintos beruházással bővíti veszprémi elektromotor gyárát a svájci Maxon magyarországi leányvállalata, a Maxon Motor Hungary Kft., a beruházás 102 új munkahelyet teremt. A beruházáshoz a magyar kormány fillérre pontosan egymilliárd ötvenmillió forint vissza nem térítendő támogatást nyújt. A cég Veszprémben kilencszáz négyzetméteres új termelőcsarnokot épít, ahol bevezetik a precíziós fröccsöntés új technológiáját, és a Maxon Motor gyártóeszközeinek fejlesztőrészlege is ide, Magyarországra kerül. A veszprémi gyártóközpontban előállított elemek jelentős részét a NASA-nak fogják szállítani, és azokat a következő Mars-szondák elektromotorjaiban fogják használni. Peter Grütter, a Maxon Motor termelési…

Részletek>

Közel 17 százalékkal nőtt az új autók eladása szeptemberben

használtautó-tlelp

Az előző év azonos időszakához képest 16,8 százalékkal több, 9607 új személyautót helyeztek forgalomba szeptemberben, az év első kilenc hónapjában 2016 január-szeptemberhez képest pedig 19,1 százalékkal több, 82 681 új autó került forgalomba A Magyar Gépjárműimportőrök Egyesülte (MGE) és a Carinfo.hu közleménye szerint a személyautók szeptemberi és az első háromnegyed évi forgalomba helyezési adatai azt mutatják, hogy a piac trendszerűen meghaladja a várakozásokat, ezért az MGE megemelte éves előrejelzését, így a korábban várt 102 ezer helyett 112 ezer személyautó eladására számít az idén. Az MGE adatai alapján az exportált autók…

Részletek>

Az Aréna Plázát 275 millió euróért vették meg

Budapest második legnagyobb bevásárlóközpontját, a Symmetry Arena Ingatlankezelő Kft. tulajdonában álló Aréna Plázát 275 millió euróért (85 milliárd forintét) vásárolta meg a dél-afrikai NEPI Rockcastle vállalat – közölte az eladó nemzetközi ingatlan-tanácsadója, a CBRE Magyarország. Tim O’Sullivan, a CBRE magyar tőkepiaci vezetője az MTI-hez eljutatott közleményben hangsúlyozta, az Aréna Pláza eladása nem csak azért fontos, mert egy rendkívül komplex és meghatározó ügylet a magyar piacon, de egy újabb jelentős nemzetközi befektetési társaság megjelenését is jelenti. Kitért arra is, hogy a tavalyihoz hasonlóan idén is erős évre számítanak, a várakozások szerint…

Részletek>

Exim: magyar cég épít okos parkolási rendszert Kínában

A Magyar export napján kibővített megállapodás alapján magyar cég épít ki okos parkolási rendszert Kínában, a magyar EPS Global Zrt. a ZTE kínai telekommunikációs vállalattal újabb kilencvenezer parkolóhelyről szóló szerződést kötött – mondta Urbán Zoltán, az Eximbank vezérigazgatója. Hozzátette: a projektet 1,5 milliárd forinttal támogatta az EXIM Exportösztönző Tőkealap. Az export dinamikus növekedése mögött tudatos kormánypolitika, összehangolt exportösztönző intézményrendszer, összehangolt külföldi befektető-támogatás áll – mondta. Míg 2010-ben hat külföldi befektetővel, addig 2016-ban már több mint hetven befektetővel kötött szerződést a magyar állam. Az Eximbank több mint kétezer magyar vállalkozást segít…

Részletek>

Erősödött a BMI értéke szeptemberben

Forint

A beszerzésimenedzser-index (BMI) szezonálisan kiigazított szeptemberi értéke 59,3 pont volt, a korábbi szeptemberekkel összevetve az idei érték meghaladja a hosszú távú szeptemberi átlagot (52,3), és az elmúlt három év átlagát (54,3) is – közölte hétfőn a Magyar Logisztikai, Beszerzési és Készletezési Társaság (MLBKT). A közlemény szerint a felmérésben vizsgált részindexek többsége nőtt augusztushoz képest, de ennek mértéke csak két esetben haladta meg a négy százalékpontot. A termelési mennyiség indexe nőtt az augusztusihoz képest, és 50 pont feletti értéke a termelt mennyiség emelkedését jelzi az előző hónappal összevetve, immár huszonötödik alkalommal. 1995…

Részletek>

Richter: lemondott a legendás vezér

Bogsch Erik (képünkön) a Richter Gedeon Nyrt. élén 25 éve fennálló vezérigazgatói tisztségét 2017. november 1. napjától nem kívánja betölteni, ettől az időponttól Orbán Gábor általános vezérigazgató-helyettes tölti be a tisztséget – közölte a Richter. Bogsch Erik továbbra is megtartja igazgatósági tagságát és az igazgatóság elnöki tisztségét. Az igazgatóság november 1. napjával felkérte továbbá Bogsch Eriket a kereskedelem, a nemzetközi és a kormányzati kapcsolatok közvetlen felügyeletére a társaságnál. A személyi változásokról a Richter igazgatósága az október 2-án megtartott ülésén döntött. A közlemény szerint az ülésen egyúttal értékelték a társaság eddigi eredményeit,…

Részletek>

Olasz szakember került az Opel Southeast Europe élére

Az Opel Southeast Europe-hoz (OSE) tartozó márkakereskedések az év első nyolc hónapjában közel 35 ezer autót adtak el, regionális szinten ez 6,5 százalékos piaci részesedést eredményez a cégnek, amelynek új vezetője, Enrico De Lorenzi (képünkön) sok lehetőséget lát az Opel számára a 14 közép- és észak-európai országot tömörítő régióban. Az olasz szakember, aki Wolf Károlyt váltotta a vezérigazgatói poszton, kedden Budapesten mutatkozott be magyar újságíróknak. Az 55 éves közgazdász 25 éve dolgozik az autóiparban, 2005-ben csatlakozott az Opelhez. 2007 és 2010 között az Opel görögországi szervezetét vezette, 2010-től mostanáig az…

Részletek>