Bővül az elektromos autók vásárlásának támogatási köre

Bővül az elektromos autók vásárlásának támogatási köre és adminisztratív könnyítések is életbe lépnek a környezetbarát közlekedés ösztönzése érdekében – mondta Lepsényi István, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) gazdaságfejlesztésért és -szabályozásért felelős államtitkára. Az államtitkár az ELMŰ-ÉMÁSZ új, elektromos autókból álló flottájának átadásán elmondta, hogy jogi személyeknél 5-ről 35-re emelkedik a támogatható autók száma, a költségvetési intézményeknél pedig nem lesz felső határ. Az eddigi pályázókon túl ügyvédi irodák, egyéni ügyvédek is igénybe vehetik a támogatást – tette hozzá. Lepsényi kijelentette, a kormány folytatja a direktösztönző programot, így a támogatáshoz a következő évre…

Részletek>

Lerakták a Magnus Aircraft pécsi repülőgépgyárának alapkövét

Lerakták a Magnus Aircraft Zrt. 5,16 milliárd forintos beruházással felépülő repülőgépgyárának alapkövét a Pécs-pogányi repülőtéren szombaton. A vállalat a világon először fejlesztett ki kompozit anyagokból készülő kétüléses repülőgépet, amely műrepülésre alkalmas, valamint kifejlesztett egy olyan gépet is, amely nem kerozinnal, hanem benzinnel működik, és szintén kompozit anyagból készült; így alacsonyabb a környezetterhelése és fenntartási költsége, mint más gépeknek. Boros László (képünkön) ügyvezető igazgató kiemelte: első ütemben egy kétezer négyzetméter alapterületű összeszerelő-üzemet, illetve irodaépületet alakítanak ki. A következő ütemben egy hatezer négyzetméteres kompozitüzem is épül. A magyar kormány a beruházáshoz kétmilliárd forint…

Részletek>

A magyar járműipar termelési értéke az idén meghaladhatja a 8000 milliárd forintot

Az európai járműipar egyik zászlóshajójának nevezte Magyarországot Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter vasárnap, és megjegyezte, hogy az ágazat termelési értéke új rekordra emelkedik az idén, meghaladja a 8000 milliárd forintot. A Hungaroringen tartott eseményen Kelet-Magyarország egyik legmeghatározóbb logisztikai szolgáltatója és fuvarozó vállalata, a Révész Group és a DAF bejelentette, hogy a szolgáltató 370 új DAF kamiont szerez be. A Révész Group tulajdonosa, Révész Bálint pedig átvette a 370 kamiont jelképező kulcsot. A miniszter szerint a bejelentés is mutatja a magyar gazdaság fejlődési potenciálját, hiszen a gazdaság egyik legfontosabb kérdése, hogy…

Részletek>

2,2 milliárd forinttal támogatjuk az SMR túrkevei beruházását

Magyarországi tevékenységének bővítéseként az indiai SMR autóipari vállalat Túrkevén visszapillantó tükröt gyártó üzemet és lökhárítókat előállító gyárat épít, a 415 új munkahelyet létrehozó nyolcmilliárd forint értékű két beruházáshoz a magyar kormány 2,2 milliárd forint támogatást ad. Az SMR-csoport a világ egyik legnagyobb autóipari beszállítója, 33 országban van jelen, 230 gyára van világszerte, több mint százezer munkavállalót foglalkoztat, csoportszintű éves árbevétele 9,1 milliárd dollárt tesz ki. A cégcsoport árbevételét 2020-ra szeretné mintegy húszmilliárd dollárra emelni. Az SMR-cégcsoport visszapillantó tükör gyártásában világpiacvezető, ebben a szegmensben világpiaci részesedése 25 százalék. Az SMR-nek Magyarországon…

Részletek>

Szünetel az e-matrica és az e-útdíj értékesítése vasárnap hajnalban

Karbantartási munkálatok miatt vasárnap hajnali 1 és 4 óra között szünetel az úthasználati jogosultságok értékesítése – közölte a Nemzeti Mobilfizetési Zrt. A közlemény szerint a karbantartás alatt nem lesz lehetőség e-matricák és HU-GO viszonylati jegyek váltására. A Nemzeti Mobilfizetési Zrt. azt javasolja, hogy az érintettek az úthasználati jogosultságot elővételben vegyék meg a karbantartás előtt, mivel díjköteles útszakaszra való felhajtáskor már rendelkezniük kell érvényes jogosultsággal.

Részletek>

A MÁV-Start csökkenti az étkező- és hálókocsi szolgáltatást több nemzetközi vonaton jövőre

A MÁV-Start a gazdaságos működtetés érdekében több nemzetközi vonaton csökkenti, illetve megszünteti az étkező- és hálókocsi szolgáltatást a 2017/2018-as menetrend december 10-i életbelépésétől – közölte a vasúttársaság. A tájékoztatás szerint az elmúlt években, különösen 2016-ban az utasellátó jelentős veszteséget termelt, ezért megvizsgálva a nemzetközi járatok kihasználtságát, bevételtermelő képességét, döntöttek a járatok optimalizálása mellett. A döntés értelmében több nemzetközi járat étkező- és hálókocsi nélkül közlekedik a decemberi menetrendváltástól, a Metropol EuroNight pedig Berlin helyett csak Prágáig közlekedik. A változások nem érintik az Adria, Beograd, Dacia, Hungária, Kálmán Imre, Varsovia és Wiener Walzer…

Részletek>

Bérfejlesztést hajt végre a Tesco, de a munkavállalók keveslik

Tesco

A Tesco-Global Áruházak Zrt. szeptemberben folytatja az idei bérfejlesztést, és erről tájékoztatta az érintett szakszervezeteket – jelentette be a cég. A döntés nem az elégedetlenkedő érdekképviseletekkel folytatott egyeztetések része, a vállalat ugyanis nem reagált a Tescónál működő két szakszervezet, a KASZ és a Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezete (KDFSZ) követeléseire, amelyeket július 8-án a budapesti Fogarasi úti áruház előtt tartott közös demonstráción adtak át a munkáltató képviselőinek. A Tesco az MTI-hez eljuttatott közleményében ismertette: az idei bérfejlesztés harmadik ütemében majdnem minden teljes munkaidőben dolgozó, aktív áruházi és logisztikai központi munkavállaló fizetése…

Részletek>

Tovább késik Romániában a Kárpátokat átszelő első autópálya építésének megkezdése

román autópálya

Tovább késik Romániában a legfontosabb autópálya-projekt, az A1-es sztráda Kárpátokat átszelő Pitesti-Nagyszeben szakaszának megvalósítása, mivel a közúti infrastruktúrát kezelő országos társaság (CNAIR) szerződést bontott a megvalósíthatósági tanulmány készítésével megbízott olasz-román vegyesvállalattal – írta a Hotnews.ro hírportál. Az olasz Spea Ingineria és a román Tecnic Consulting konzorciuma 2014-ben, Dan Sova akkori nagyberuházási miniszter mandátuma idején kapott 6,5 millió eurós megbízást a Kárpátokat az Olt völgye mentén átszelő, 115 kilométeres autópálya-szakasz megvalósíthatósági tanulmányának elkészítésére, irreálisan rövid – alig néhány hónapos – határidővel. Az terminust többször meghosszabbították, de a Pitesti és Nagyszeben között…

Részletek>

Több mint 600 millió uniós forintból bővítette termelési kapacitását a Daniella Ipari Park Kft.

Több mint hatszázmillió forintból bővítette termelési kapacitását a Daniella Ipari Park Kft. 166,54 millió forint vissza nem térítendő európai uniós támogatással a Gazdaságfejlesztési és innovációs operatív program (GINOP) keretében – közölte a debreceni székhelyű cég. Kiemelték, hogy az új termelőtevékenység beindításával a kft. a környezetszennyező hulladéküvegből exportképes, ipari célokra és építkezési alapanyagként használható hőszigetelő üveghab-granulátumot állít elő. A táblás üveghab elsősorban lakó- és irodai épületek, ipari létesítmények utólagos hőszigetelésére, a veszélyes hulladéküvegből készült üveghab pedig útalapként, aljzatbeton alatti hőszigetelőként, út- és vasútépítésnél szigetelőanyagként használható. A terméket főként építkezési anyagokkal kereskedő…

Részletek>

Már 75 százalékos kapacitással működik az új mohácsi vágóhíd

Már mintegy 75 százalékos kapacitás-kihasználtsággal működik az MCS Vágóhíd Zrt. április végén átadott új mohácsi vágóhídja – közölte a vállalt. Tájékoztatásuk szerint az elmúlt időszakban – hetente – 13 ezer normál sertést, kocát és mangalicát vágtak le a létesítményben. Az év végéig heti 16 ezerre növelik a vágásszámot – ami már közel lesz a teljes kapacitásához – a már most több mint hétszáz embert foglalkoztató üzemben. A társaság kiemelte azt is, hogy vágóhíd már megszerezte a harmadik országokba irányuló exporthoz szükséges engedélyt és a kiskereskedelmi láncok által megkövetelt úgynevezett IFS-tanúsítást valamint…

Részletek>