A Wizz Air szerint ki kell tiltani a business osztályt a rövidtávú légiközlekedésből

Váradi József wizzair

A business osztályú ülések rövidtávú járatokról való kitiltására szólította fel a hagyományos légitársaságokat a magyar kötődésű Wizz Air ultrafapados légitársaság. A közleményében a légitársaság azt írta, a business class-on utazóknak kétszer akkora a szén-dioxid-lábnyoma, mint azoknak, akik turistaosztályon utaznak, így ezzel a gyakorlattal egy „archaikus és pazarló” modellt tart életben az iparág. A Wizz Air szerint iparági problémáról van szó, ami iparági megoldást kíván. A légitársaságoknak ezért el kell kötelezniük magukat az ötórásnál rövidebb repülőutak esetében a business class osztályok teljes betiltása mellett. Váradi József (képünkön), a Wizz Air vezérigazgatója a közleményben…

Részletek>

Bővítette a csomagfeldolgozási területeit a Magyar Posta

Magyar Posta

A Magyar Posta összesen 5500 négyzetméterrel bővítette újabb két vidéki logisztikai feldolgozási területét, hogy megfeleljen a folyamatosan bővülő csomagküldési igényeknek – közölte a posta. A napokban átadott nyíregyházi és füzesabonyi bővítést megelőzően hat logisztikai telephelyen biztosítottak nagyobb területet a csomagfeldolgozáshoz. Várakozásaik szerint az idei karácsonyi szezonban 15 százalékkal lesz több az árutartalmú küldemény, mint tavaly – tették hozzá. A Magyar Posta a szállítási és átfutási idők alapján azt javasolja, hogy a karácsonyi csomagokat a postákon december 19-éig adják fel az ügyfelek. A közleményben felidézték, hogy a GKI Digital Magyar Postának készített felmérése…

Részletek>

MÁV-Start: 2020 végére felújítják mind a tíz Talent motorvonatot

A tervek szerint 2020 végéig mind a tíz Talent motorvonat felújítása megtörténik – közölte Kerékgyártó József, a MÁV-Start Zrt. vezérigazgatója. A MÁV-Start, a MÁV Vagon és az ÖBB az idén áprilisban kötött két évre szóló szerződést a Győr és Bécs közötti eurégiós közlekedésben használt tíz Talent motorvonat nagyjavítására, mely a teljes flottára vonatkozóan várhatóan ötmilliárd forintba kerül majd. Kerékgyártó emlékeztetett: a felújítás előtt a Talent motorvonatok harminc-negyven százalékos üzembentartással tudtak közlekedni, ami már veszélyeztette, hogy a Győr-Bécs vonalon szolgáltatni tudjon a vasúttársaság. A vezérigazgató a járművek műszaki és utaskomfort-javító felújításai közt…

Részletek>

Új autópálya-csomópontot adtak át a Balatonnál

autópálya

Új autópálya-csomópont első ütemét adták át Balatonfőkajár közelében pénteken, amely az M7-es autópálya és a tó közti közlekedést gyorsabbá és biztonságosabbá teszi. A 7,3 milliárd forintos beruházás eredményeként Balatonfűzfőt, Balatonakarattyát és Balatonkenesét elkerülő, kétszer egysávos út épült 2,4 kilométer hosszan, valamint körforgalmi és külön szintű csomópont. Az útátadó ünnepségen Mosóczi László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) közlekedéspolitikáért felelős államtitkára azt mondta, hogy a beruházás jelentősen csökkenti majd az útszakaszon korábban tapasztalható nyári torlódást. Az októberben elkészült befejező ütemmel együtt Balatonvilágos és Zamárdi között végig jó minőségű sztrádán haladhatnak az autósok…

Részletek>

Új telephelyre költözik és bővíti dolgozói létszámát a thyssenkrupp Budapesten

Új telephelyre költözik a thyssenkrupp budapesti autóipari fejlesztési központja, ahová az elkövetkezendő egy évben várhatóan száz dolgozót vesznek majd fel – közölte a vállalat. A folyamatos bővülés miatt a fejlesztési központ a XI. kerületi South Buda Business Parkba költözik, egy hosszú távra bérelhető, 16 ezer négyzetméteres irodába, amely a jövőbeni igényeknek megfelelően bővíthető. Az új telephelyen a jelenlegihez képest közel harminc százalékkal nagyobb labor- és irodaterület áll majd a cég rendelkezésére. A költözködés több lépcsőben történik és több hónapon át tart majd. Az autóipari E/E (elektromos és elektronikus) kompetencia központot…

Részletek>

Az Otthon Centrum szerint jövőre további áremelkedés várható az újlakás-piacon

építőipar

Jövőre az újépítésű lakások piacán további áremelkedés várható, részben az 5 százalékos áfakulcs kivezetése, továbbá a szűkülő kínálat és az emelkedő építőipari árak miatt – közölte az Otthon Centrum. Az új lakás vásárlására vonatkozó áfakulcs 2020. január 1-től ismét 27 százalékra emelkedik, ennek hatására az utóbbi időszakban érzékelhetően csökkent az elkezdett lakásépítési projektek száma, az újépítésű lakások száma pedig harmadával esett vissza. Az Otthon Centrum harmadik negyedéves statisztikái szerint, az új lakások négyzetméterárai egy év alatt több mint 15 százalékkal nőttek és ez a trend alapvetően a jövőben sem fog…

Részletek>

Visszaesést várnak szakemberek az újlakás-piacon

építőipar, felújítás

Az új lakások száma idén elérheti a 21 500-at, 2020-ra azonban már csak 16 ezer, 2021-2022-re pedig éves szinten csupán 12-13 ezer új lakás építése várható a független Építési Piaci Prognózis 2023. című kutatás szerint – közölték az elemzés készítői. Varga Dénes kutatásvezető elmondta, hogy a visszaesés részben az öt százalékos áfa kivezetésével magyarázható, hiszen az új lakásokra vonatkozó áfakulcs jövőre ismét 27 százalékra emelkedik. Az újlakás-építéseket azonban vélhetően visszaveti majd a kereslet csökkenése is, hiszen a kedvezményes áfakulcs hatására sokan előrehozták a későbbre tervezett lakásvásárlásaikat. Ugyanakkor a közgazdász arra…

Részletek>

Novemberben 25 százalékkal nőtt az új személyautók eladása

Suzuki

Novemberben az új személyautók eladása 25 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához képest Magyarországon, a forgalomba helyezett új személygépjárművek száma 14 215-re emelkedett – közölte a Magyar Gépjárműimportőrök Egyesülete (MGE) és a Carinfo.hu . A Carinfo.hu adatai szerint a januári-novemberi időszakban 141 769 új személygépkocsit helyeztek forgalomba, ami a bázisidőszakhoz viszonyítva 11,7 százalékos növekedést jelent. A személygépkocsi márkák közül a legtöbbet, 23 139 darabot a Suzukiból adták el január-novemberben, a márka piaci részesedése 16,32 százalék volt. Fordból 13 611, Skodából 11 576, Opelből 10 807, Volkswagenből pedig 9979 darab kelt…

Részletek>

A Spar tovább csökkenti műanyag-felhasználását

Spar

Újabb 5,5 tonnával csökkenti műanyag-felhasználását a Spar azzal, hogy több saját márkás termékére decembertől nem tesz műanyagfedelet – közölte a társaság. A saját márkás tejtermékek közül a 450 grammos, húsz százalékos Spar tejföl és a négyféle ízesítésű Spar vajkrém esetében a kiskereskedelmi vállalat – tesztjelleggel – mellőzi a műanyagfedelet. A kibontott tejtermékek minőségét a vásárlók az Interspar áruházakban megvehető, többször használható, tisztítható szilikon zárófedelekkel őrizhetik meg. Az áruházlánc szeptemberben jelentette be, hogy teljes hálózatában elérhetővé teszi a többször használatos zöldség-gyümölcs tároló tasakokat, illetve nyár végén vezette be annak lehetőségét, hogy…

Részletek>

Uniós támogatással bővítik az ipari parkot Zalaegerszegen

2,3 milliárd forint uniós támogatással új ipari területet alakítanak ki és megteremtik a befektetők és a vállalkozások működéséhez szükséges infrastruktúrát Zalaegerszegen, az északi ipari parkban. Balaicz Zoltán, Zalaegerszeg polgármestere elmondta: az elmúlt időszakban az északi ipari parkban a Zalaco Zrt. két ütemben valósított meg fejlesztéseket. Elkészült az Edelmann nyomdaipari gyártóüzeme, felépült a Csejtei Fém-Vill Kft. üzemcsarnoka és megkezdődött az inkubátorház 320 millió forintos bővítése. Hozzátette, hogy a városban az elmúlt öt évben négyezer új munkahely jött létre, a regisztrált álláskeresők száma 2,3 százalékra csökkent. A városvezető hangsúlyozta, hogy az északi ipari betelt,…

Részletek>