Sürgősségi rendelettel szabályozták Romániában az internetes fuvarmegosztók működését

Az Uber és a többi internetes fuvarmegosztó romániai működését szabályozó, azonnal hatályba lépő sürgősségi rendeletet fogadott el keddi ülésén a bukaresti kormány. Viorica Dancila miniszterelnök a kormányülés elején azt mondta: a jogszabály az utasok biztonságát tartja szem előtt, ugyanakkor a piaci versenyt is erősíti a személyszállításban, lehetővé téve, hogy az utasok a legjobb minőségű szolgáltatást válasszák. A korábban közzétett tervezet szerint a rendelet a fuvarmegosztó cégeknek előírja, hogy ezentúl évente – alkalmanként ötvenezerezer lejért (3 millió 433 ezer forint) – műszaki engedélyt váltsanak ki internetes alkalmazásaikra a távközlési minisztériumtól, továbbá…

Részletek>

Repülőstartot vett Valentínyi: kettőt egycsapásra

Meghatározó menedzsmentpozíciókba, a fejlesztési, valamint a vállalati kommunikációs és kormányzati kapcsolatok igazgatóság élére nevezett ki új vezetőket a budapesti Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőteret üzemeltető Budapest Airport július elsejétől. A cég pénteki közleménye szerint René Droese, az ingatlangazdálkodási és cargo üzletág vezetője veszi át – meglévő szakterülete mellett – a vállalat fejlesztési igazgatóságának irányítását Stephan Schattney-től július elsejével. Droese több mint 25 éves tapasztalattal rendelkezik az ingatlan-, illetve a repülőtérfejlesztés területén, a német szakember több mint egy évtizede, 2007 óta dolgozik a Budapest Airportnál. A vállalat kommunikációs igazgatóságának, illetve kormányzati kapcsolatainak…

Részletek>

A kombinált fuvarozás fejlesztésével évente 50 ezerrel kevesebb kamion járna az utakon

kamion

A vasúti, vízi és közúti fuvarozás hatékonyabb együttműködésével évi mintegy ötvenezer kamionnal közlekedhetne kevesebb a magyarországi közutakon – közölte a Magyarországi Logisztikai Szolgáltató Központok Szövetsége (MLSZKSZ). A szövetség szerint olyan ösztönző rendszert kellene kidolgozni, amely új forgalmakat generál a vasúti és vízi intermodális fuvarozási rendszerekre. Egyszerűbbé kell tenni és fel kell gyorsítani a vasúti határforgalmat, mert a tehervonatok esetenként akár kilenc órán át is egy-egy szomszédos ország határállomásán várakoznak. Szükség lenne egy olyan budapesti terminál megépítésére is, ahol a nem daruzható közúti pótkocsikat át lehetne rakni a vasútra – írták.…

Részletek>

A kormány hárommilliárddal támogatja az osztrák AVL fejlesztési központjának építését

Forint

Hárommilliárd forint vissza nem térítendő támogatást nyújt a kormány az osztrák járműipari cég, az AVL Hungary Kft. érdi regionális fejlesztési központjának 12,5 milliárd forintos beruházásához. Az AVL beruházása révén 350 új munkahely jön létre, amelyből 253 állás felsőfokú végzettséghez kötött. Dirk Janetzko, az AVL Hungary Kft. ügyvezető igazgatója a maga nemében a világon egyedülállónak nevezte a központot, és elmondta, azon dolgoznak, hogy a különböző meghajtású motoroknál csökkentsék a károsanyag-kibocsátást. Úgy becsülte, hogy 2030-ra a járművek hetven százaléka hibridhajtású lesz, harminc százalékuk pedig teljesen elektromos meghajtású. T. Mészáros András polgármester arról…

Részletek>

A Magyar Suzuki erőteljes növekedésben bízik

Suzuki

A Magyar Suzuki Zrt. erős évre számít az idén is, a piaci igényekre reagálva 185 ezer autó gyártását tervezi Esztergomban, megemelve az eredeti, 179 ezer darabos gyártási tervet – mondta Josinobu Abe. A vezérigazgató jelezte: növekedést terveznek az értékesítésben is, ebben nagy szerep jut a márka Esztergomban gyártott, nemrégen megújult SUV-jának, a Vitarának. Josinobu bejelentette, hogy a Magyar Suzuki lett 2019 áprilistól az anyacég európai pótalkatrész- és kiegészítőtartozék-ellátó központja, ez nyolcvan új állást teremt a cégnél. A sajtótájékoztatón elhangzott, a Magyar Suzuki Zrt. 2018-ban több mint 172 ezer járművet gyártott…

Részletek>

Pécsen is elindította közösségi robogómegosztó szolgáltatását a Blinkee.city

Elindította elektromos robogókra épülő közösségi közlekedési rendszerét Pécsen is a Blinkee.city Kft., a szolgáltatás bevezetését az E.ON Hungária Zrt. támogatja egy hazai vállalkozással együttműködésben – közölte az E.ON. A közleményben emlékeztetnek: a magyar startup 2018-ban ötven járművel indította robogómegosztó szolgáltatását Budapesten, népszerűségét mutatja, hogy a fővárosban azóta jelentős zóna- és flottabővítésre volt szükség. Őri László pécsi alpolgármester a közlemény szerint a rendszer pénteki pécsi bemutatóján hangsúlyozta: a blinkee.city és a napokban indult e-közbringa rendszer is olyan projekt, amely egybeesik a város elképzeléseivel, hogy Pécs 2022-ben Európa Zöld Fővárosa lehessen. A pécsi…

Részletek>

Új Tisza-híd épül Szolnokon

Elkezdődik Szolnokon a Csáklya úti Tisza-híd és a hozzá csatlakozó, Szandaszőlőst elkerülő út tervezése, a kormány az előkészítésre 1 milliárd 670 millió forintot biztosít az Innovációs és Technológiai Minisztériumon keresztül – jelentette be a minisztérium közlekedéspolitikáért felelős államtitkára. Mosóczi László ismertette: a híd és az elkerülő út megépítése mintegy 25-30 milliárd forintba kerül, és öt-hat éven belül készül el. Emlékeztetett arra, hogy jelentős útfejlesztési program zajlik országszerte mintegy 3200 milliárd forintból, ennek az összegnek mintegy hatvan százalékát a magyar költségvetés biztosítja. Cél, hogy 2023-ra minden magyarországi településről harminc percen belül…

Részletek>

Magyar Posta: változott több belföldi és nemzetközi csomag díjszabása

Magyar Posta

A Magyar Posta 2019. július elsejétől több belföldi és nemzetközi csomagtermék díjszabását módosítja, a változás a küldeményforgalom jelentős részét nem érinti – közölte a társaság. A tájékoztatás szerint a lakossági csomagterméknél a postacsomag ára maradt a legalacsonyabb, két kilogrammos súlyig 1550 forintról 1630 forintra nőtt. Az üzleti csomag esetében a szintén két kilogrammos súlyhatárig, hetven forintos emeléssel 1860 forint lesz a kézbesítés díja. A csomagautomatákra küldött csomagok árát a korábbiaktól eltérően súlykategóriánként differenciálta a Magyar Posta annak érdekében, hogy optimalizálja az automaták kihasználtságát. A szolgáltatás díja két kilogrammig továbbra is…

Részletek>

Az online vásárlók fizetnek, mint a katonatiszt

Forint

Még mindig a készpénz a legnépszerűbb fizetési eszköz a magyar online vásárlók körében, 84 százalékuk leginkább utánvéttel, készpénzben szeret fizetni annak ellenére, hogy a webáruházak átlagosan négyféle fizetési lehetőséget kínálnak – derül ki a GKI Digital és az Árukereső felméréséből. Tavaly a magyar vásárlók több mint 38 milliószor rendeltek online áruházakban. Az áruk ellenértékének kiegyenlítésekor nagyon magas, több mint 74 százalék az utólagos fizetések aránya, és ezen belül is a készpénzes fizetés dominál mind a személyesen átvett, mind a házhoz szállított termékek esetében. Összességében az online rendelések 55 százaléka készpénzes,…

Részletek>

Ősztől működik a norvég pilótaképző központ Sármelléken

A szükséges négyszemélyes kisgépeket már megrendelték Ausztriában, ősztől pedig megkezdődik a norvég beruházással megvalósuló pilótaképzés Sármelléken, a Hévíz-Balaton Airporton – közölte a hévízi önkormányzat. A közlemény szerint Papp Gábor, a sármelléki repteret működtető Hévíz polgármestere, Kepli József János alpolgármester és Benkő Attila, a Hévíz-Balaton Airport igazgatója a napokban a 15 millió eurós beruházással induló pilótaképzés egyik központjában, Oslóban tett látogatást. Április végén Szijjártó Péter külügyminiszter és Stig Eyde, a norvég tulajdonú Közép-európai Légiközlekedési Klaszter (CEAC) elnöke jelentette be, hogy a CEAC partnerével, az ugyancsak norvég Pilot Flight Academyvel pilótaképző központot…

Részletek>