A repülőtéri légi forgalom intelligens távirányításának, a Smart Remote Towernek a megvalósításában nyújt segítséget a HungaroControl a világ legjobb címét elnyerő szingapúri Changi repülőtérnek – közölte a cég. A HungaroControl tájékoztatása szerint a Szingapúri Polgári Légiközlekedési Hatóság (CAAS) 2017 elején jelentette meg nemzetközi pályázatát, amelyben a Changi repülőtér optimalizálására, Smart Tower prototípus fejlesztésére és kivitelezésére keresett partnereket. A pályázatra a HungaroControl a brit NATS (National Air Traffic Services) vezette konzorcium tagjaként adott be ajánlatot, együttműködésben a szingapúri elektronikai és kommunikációs rendszereket gyártó STEE vállalattal, valamint a kanadai Searidge Technologies-szal, amely…
Részletek>Címke: HungaroControl
A HungaroControl 1,372 milliárd forintot kap fejlesztésre Debrecenben
A kormány 1,372 milliárd forint támogatást nyújt a HungaroControl Magyar Légiforgalmi Szolgálat Zrt.-nek, amelyből légiforgalmi irányító szolgálatot építhet ki a debreceni nemzetközi repülőtéren – a kormányhatározat a Magyar Közlönyben jelent meg. A nemzeti fejlesztési miniszternek meg kell vizsgálnia a légiforgalmi irányító szolgálat fenntartásának költségeit a debreceni repülőtéren, tekintetbe véve a repülőtér 2016-os forgalmi adatait. Ennek alapján pedig javaslatot kell tennie a kormánynak a légiforgalmi irányító szolgálat következő években történő fenntartási költségének viselőjére — olvasható a kormányhatározatban. A HungaroControl tájékoztatása szerint a debreceni repülőtéren csak repülőtéri tájékoztatási szolgálat működik, ehelyett egy…
Részletek>HungaroControl: rekordszintre nőtt Magyarország fellett átrepülő gépek száma
Rekordszintre nőtt a nyári időszakban a Magyarország felett átrepülő gépek száma, augusztus 6-án abszolút rekord is született: 2745 járat haladt át az ország felett – közölte a HungaroControl Magyar Légiforgalmi Szolgálat Zrt. A szakszolgálat pénteki, MTI-hez eljuttatott közleménye szerint a nyári időszakban havonta két-három százalékkal nőtt a magyar légtér forgalma az előző évihez képest, az átrepülő forgalom augusztus minden szombatján meghaladta a napi 2700 járatot. A magyar légiforgalmi irányítók idén júliusban és augusztusban is több mint havi százezer repülőgép, illetve a fedélzetükön tartózkodó közel negyvenmillió utas biztonságáért feleltek sikeresen –…
Részletek>