ICAO: 4,3 milliárdan utaztak repülőgéppel 2018-ban

repülő

A Nemzetközi Polgári Repülési Szervezet (ICAO) előzetes adatai szerint 2018-ban 4,3 milliárdan utaztak repülőgéppel, 6,1 százalékkal többen, mint egy évvel korábban. Az ENSZ repülési szervének közlése szerint tavaly 38 millió járatot teljesítettek a légitársaságok, az értékesített utaskilométerben számolt teljesítmény 6,7 százalékkal nőtt. A bővülési ütem azonban jelentősen elmarad a 2017-ben mért szinttől, akkor 7,9 százalék volt az utasforgalom bővülése 2016-hoz viszonyítva. A nemzetközi utazások száma 6,4 százalékkal haladta meg a 2017-es szintet, de ez a bővülési ráta is elmarad az egy évvel korábbitól, akkor 8,4 százalékos emelkedést regisztráltak. Nemzetközi utasból…

Részletek>

Azonnal szükség lenne a repülőgépek pontos nyomon követésére

A London University professzora szerint azonnal szükség lenne a repülőgépek pontosabb nyomon követésére, különben újabb gép járhat úgy, mint a Malaysia Airlines 370-es járata 2014-ben: eltűnik a radarról, és nehezen, vagy soha nem találják meg. A Bloomberg hírügynökségnek nyilatkozó David Stuples elmondása szerint a repülőgépek nyomkövető rendszerei ma, a Malayisa Airlines Boeing 777-esének katasztrófája után sem elég pontosak, a percenkénti helyzetjelentést csak 2021-től vezetik be, és akkor is csak az új repülőgépeken. Így 23 500 utasszállítón nem lesznek pontos nyomkövető rendszerek, a technológia bevezetése 2040-2050-ig is elhúzódhat – tette hozzá.…

Részletek>