Informatikai fejlesztéssel folytatódik a MÁV-csoport korszerűsítése

A MÁV-csoport 3,6 milliárd forint értékű, 2020 júniusában záruló informatikai beruházást jelentett be kedden Budapesten. Csépke András (képünkön), a MÁV-Start Zrt. vezérigazgatója az Európa-szerte erősödő mobilitási igénnyel indokolta a fejlesztéseket. Kiemelte: a vasútnak lépést kell tartania a közösségi közlekedést választók igényeivel, ám egy ilyen összetett rendszer nem szervezhető meg fejlett informatikai támogatás nélkül. Ismertette, hogy a vasúttársaság Magyarországon évente körülbelül 140 millió utast szállít és egymillió vonatot indít, ehhez pedig hatszázezer alkalommal karbantartás, valamint 5,6 millió alkalommal tisztítás és takarítás szükséges. A fejlesztés az ehhez szükséges anyagok, eszközök és alkatrészek mozgatása,…

Részletek>

Elégedetlen a román kormány nagy infrastruktúra-projektjeivel a román EU-biztos

Az EU finanszírozásával megvalósuló újabb nagy infrastruktúra-projektek benyújtását sürgette pénteken egy kolozsvári pódiumbeszélgetésen Corina Cretu (képünkön), a regionális politikáért felelős román EU-biztos. Cretu elmondta, a nagy infrastruktúra operatív program keretében az EU még mindig azokat a romániai útépítéseket finanszírozza, amelyeket a korábbi költségvetési ciklusban kellett volna befejezni. A biztos jó hírnek tartotta, hogy az EU elfogadta ezeknek a projekteknek az átvételét a 2014-2020-as költségvetési ciklusba, rossz hírnek vélte azonban, hogy olyan pénzekből épülnek az utak, amelyeket újabb projektekre lehetett volna fordítani. „Kérem a Szállításügyi Minisztériumot, hogy nyújtson be kimunkált projekteket,…

Részletek>

Megépültek Érden a TEN-T vasútvonalak felett a Szent István utcai felüljárók

Megépültek Érden a TEN-T (transzeurópai közlekedési hálózat) részeként is szereplő vasútvonalak felett a Szent István utcai felüljárók – közölte a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt. Közleményük szerint az átadóünnepségen Aradszki András, a térség országgyűlési képviselője hangsúlyozta, hogy a Modern Városok Programnak – ami csaknem százmilliárd forintot jelent Érd városának – fontos eleme az infrastruktúra megújítása. A lakosság gyarapodása és a forgalom növekedése pedig indokolttá tette a hidak megépítését – idézték a képviselőt. T. Mészáros András, Érd polgármestere elmondta: több mint hetvenezer ember él Érden, a vasút pedig kettévégja a várost.…

Részletek>

Palkovics: felújítják, majd három sávossá bővítik az M1-es autópályát

A kormány szeptembertől egy 43 kilométeres szakaszon teljesen felújítja, majd 2021-től három sávossá bővíti az M1-es autópályát – mondta Palkovics László innovációs és technológiai miniszter. A tárcavezető a portálnak elmondta, az M1-es Magyarország legterheltebb autópályája, hiszen az országon átmenő forgalom az osztrák határ és Budapest között lényegében ezen az egyetlen úton bonyolódik le, tervezésekor pedig nem számítottak ennyi, az Európai Unióba tartó járműre. „Most már a tűréshatáron van a forgalom, lényegesen több járművet már nem tudunk fogadni rajta” – fogalmazott. Palkovics kiemelte, a 43 kilométeres felújításon nem a kátyúkat javítják,…

Részletek>

Csaknem félmilliárd forintos logisztikai fejlesztés kezdődik Nagymányokon

Csaknem félmilliárd forintos ráfordítással logisztikai központot alakítanak ki az egykori brikettgyári kiszolgáló területen, és bővítik az ipari park infrastruktúráját Nagymányokon. A fejlesztésekhez a Tolna megyei város önkormányzata 410, illetve 80 millió forint támogatást nyert el. Karl Béla polgármester elmondta: az 1965-ig MÁV-állomásként, majd a helyi brikettgyár részeként használt, 7,6 hektáros területen felújítják a vasúti pályát és a közműveket, raktárakat építenek, valamint átrakó berendezéseket helyeznek el, létesítenek logisztikai és vámirodát is. A tervek szerint a 2020-ra befejeződő, barnamezős beruházás keretében rehabilitálják a városközponthoz közel fekvő terület egy kisebb, iparilag szennyezett részét, más részeken…

Részletek>

Elektromos teherautókat tesztel a UPS

UPS

A világ egyik legnagyobb logisztikai vállalata, a UPS a kaliforniai Thor Trucks, Inc.-nel közös együttműködést jelentett be melynek célja egy új, teljesen elektromos működésű kiszállítóautó kifejlesztése és tesztelése Los Angelesben. A járművek várhatóan már ez év végére használatba állhatnak. A UPS több gyártóval is együttműködik az ígéretes alternatív üzemanyaggal működő és fejlett technológiájú járművek tesztelésében és forgalomba állításában, ezzel segítve a cég fenntarthatósági céljainak megvalósítását. Az elektromos járművek és a működtetésükhöz szükséges fejlett infrastruktúra fontos szerephez jutnak majd a UPS tervezett jövőbeli flottájában. A Thor Trucks fejlesztésében készülő elektromos teherautók hozzávetőleg…

Részletek>

Megnyílt a ferihegyi repülőtéren az új utasmóló

Ferihegy, utasmóló

Már repülőgépjáratokat indít a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren a 2B Terminálhoz kapcsolódó új utasmóló. Az új épületszárny megépítése 7,8 milliárd forintba, azaz 25 millió euróba került – közölte a Budapest Airport (BA). A BA közleménye szerint az utasforgalmi épületet fokozatosan helyezik üzembe. Az első utasszállító repülőgép a tervezett határidőnél két hónappal korábban indulhatott a B utasmólóról. A több, mint tízezer négyzetméteres utasforgalmi csarnok első beszálló kapuját elsőként a Wizz Air asztanai járatának utasai vehették igénybe. A B oldali utasmólót másfél évvel ezelőtt, 2017. március 1-jén kezdték el építeni. Az utasmólóhóz…

Részletek>

Innovációs együttműködésekről tárgyalt a Waberer’s az Egyesült Államokban

Waberer's

A Waberer’s vezetői a Teslánál, az Amazonnál és a Paccarnál folytattak tárgyalásokat múlt héten, amikor a Varga Mihály pénzügyminisztert kísérő üzleti delegációval az Egyesült Államokba utaztak. A logisztikai cég szerdai közleménye szerint a Tesla fremonti központjában elektromos kamionok bevezetéséről tárgyaltak. A Waberer’s vezetői Európából elsőként próbálták ki az elektromos járműveket gyártó amerikai vállalat kamionját. A vezető innovációs vállalatokkal folytatott megbeszélések részeként a Paccar cégcsoporttal a fejlesztés alatt álló elektromos és önvezető járművekről tárgyalt. A vállalat a Daf tehergépkocsik beszállítójaként a Waberer’s fontos partnere – tették hozzá. Az elektronikus kereskedelemmel foglalkozó…

Részletek>

Jelentősen csökkent Hódmezővásárhelyen az átmenő forgalom

Jelentősen csökkent Hódmezővásárhelyen az átmenő forgalom a 47-es főút új elkerülő szakaszának köszönhetően – közölte Márki-Zay Péter polgármester az alföldi városban. A politikus a beruházás projektzáróján elmondta, az elkerülőút átadását követően a város érintett útjain a személygépkocsik száma ötven, a teherautóké hetvenöt százalékkal mérséklődött. Hozzátette: a hódmezővásárhelyiek életminősége jelentősen javult, csökkent a környezetterhelés és az autósok úton töltött ideje. Nagy Róbert, a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt. vezérigazgatója emlékeztetett arra, hogy 2012-ben született döntés a 47-es főút Békéscsaba és Szeged közötti szakaszának nagyrészt európai uniós forrásból megvalósuló rekonstrukciójáról. A műszakilag…

Részletek>

Megnyílt a marosvásárhelyi repülőtér

A kifutópálya újraépítése után hétfőn megnyitották a másfél éve bezárt marosvásárhelyi Transilvania nemzetközi repülőteret. A repülőtér hétfőn kapta meg a működési engedélyt az illetékes román légügyi hatóságtól, és nem sokkal ezután le is szállt Marosvásárhelyen az első utasszállító repülőgép. A charter járat a törökországi Antalyából hozott haza turistákat, majd ugyanoda indult vissza turistákkal a fedélzetén. Péter Ferenc, a repülőteret működtető Maros megyei önkormányzat elnöke a hétfőn délben tartott sajtótájékoztatón elmondta: az Antalyából indult repülő már a levegőben volt, amikor a román hatóság kibocsátotta a repülőtér működési engedélyét. A tanácselnök ismertette:…

Részletek>