Letették a 67-es gyorsforgalmi út alapkövét

Letették a Kaposvárt az M7-es autópályával összekötő 67-es gyorsforgalmi út alapkövét Somogybabodban. Homolya Róbert, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium közlekedéspolitikáért felelős államtitkára az elmúlt időszakban kezdődött egyik legnagyobb beruházásnak nevezte a 130 milliárd forintból 2021-re megvalósuló fejlesztést a térségben. A kormány számára nagyon fontos, hogy a magyarországi nagyvárosok korszerű úthálózati kapcsolattal legyenek elérhetők, mert ez feltétele a versenyképességnek, az ipari beruházásoknak, a munkahelyteremtésnek – mutatott rá. Hozzátette, a gyorsforgalmi utak és egyáltalán a jó utak növelik a közlekedés biztonságát, lehetővé teszik az úticél könnyebb elérését, hozzájárulnak az életminőség javításához is. Az…

Részletek>

A kormány 2022-ig négyezermilliárd forintot fordít közúti és vasúti fejlesztésekre

román autópálya

Négyezermilliárd forintot fordít a kormány 2022-ig közúti és vasúti fejlesztésekre – erősítette meg a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) közlekedésért felelős helyettes államtitkára csütörtökön Győrben, a 83-as út kétszer kétsávosra bővítésének alapkőletételén. Mosóczi László elmondta, hogy a következő években összesen 2500 milliárd forintot fordítanak a közúthálózat fejlesztésére, a tervbe vett kilencszáz kilométernyi autópálya, autóút és gyorsút elkészültével Magyarország új szintre lép a gyorsforgalmi hálózat fejlettségében. A forrásmegoszlásban az uniós források irányából a hazai költségvetési vállalások felé folyamatos az elmozdulás – fűzte hozzá. Kiemelte: a 83-as út Győr és Pápa közötti fejlesztése…

Részletek>

NFM: erősíteni kell Magyarország tranzitszerepét

Budapest

Erősíteni kell Magyarország tranzitszerepét és el kell érni, hogy a külföldi áruk ne csak áthaladjanak, hanem meg is „álljanak és hozzáadott belföldi értékkel gyarapodjanak” az országban – mondta Mosóczi László, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) közlekedésért felelős helyettes államtitkára a Századvég Gazdaságkutató Zrt. logisztikai konferenciáján. Mosóczi a logisztikai szerep erősítése érdekében a légi, vízi, vasúti és a közlekedési infrastruktúra párhuzamos fejlesztését szorgalmazta. Ismertette, hogy a logisztika termeli a magyar GDP csaknem 6,5 százalékát, az ágazathoz köthető negyvenezer logisztikai vállalkozás 250 ezer embert foglalkoztat. Az ágazat a válság óta évről évre gyarapodik,…

Részletek>

A Volkswagen a DXC-vel együtt kapcsol magasabb sebességfokozatba

A DXC Technology bejelentette, hogy egy éves szerződéshosszabbítást írt alá a Volkswagen Slovakiával informatikai szolgáltatásaik kiszervezésére. A megállapodás értelmében a több mint tízéves partnerség a folytatás mellett bővül is, így a DXC teljes körű it-támogatást fog biztosítani a Volkswagen Slovakia számára, ideértve az infrastruktúra és az alkalmazás támogatást is. A hosszú ideje fennálló partnerkapcsolatnak köszönhetően a Volkswagen Slovakia automatizált gyártási és egyéb folyamatai révén sikeresen követi a vásárlói elvárásokat. Az éppen a gyárát bővítő Volkswagen Slovakia számára, a DXC újabb fázisban nyújt it-támogatást. „Ez a szerződéshosszabbítás harmadik legnagyobb kelet-európai ügyfelünkkel,…

Részletek>

Dávid Ilonát alelnökké választották

Alelnökké választotta a MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatóját az Európai Vasúti és Infrastruktúra Társaságok Közössége (CER), Dávid Ilona mandátuma a 2018-2019-es évekre szól – közölte a vasúttársaság a szervezet gdanski közgyűlését követően. A közlemény szerint a MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatójának e fontos szakmai pozíciója lehetővé teszi a vállalatcsoport nemzetközi tekintélyének erősítését, a társasági és a magyar vasúti érdekek erőteljes, hangsúlyos képviseletét. A közgyűlésen a CER új elnökének a svéd Christer Fritzsont választották, akit megbízás alapján alelnökként Dávid Ilona helyettesít majd többek között kiemelt eseményeken, találkozókon. A vasúttársaság a közleményben kitért arra is, hogy…

Részletek>

Nemzetközi áruforgalmi csomóponttá válhat Záhony

Záhony

A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) vámszabad területté jelölt ki egy, a záhonyi szabad vállalkozási zónában lévő 17 400 négyzetméteres területet. Az engedély nyomán az ország jelenleg egyetlen vámszabadterülete jött létre, amely jelentősen fellendítheti a térség iparvonzó képességét és kulcsfontosságú ahhoz, hogy a záhonyi térség nemzetközi áruforgalmi és logisztikai csomóponttá válhasson. Az engedélyt a Magyarországi Logisztikai Szolgáltató Központok Szövetsége (MLSZKSZ) kezdeményezésére, az érintett terület tulajdonosa a Záhony-Port Zrt. kérelmezte a Nemzetgazdasági Minisztériumnál. A vámszabad terület fő vonzereje, hogy jelentős versenyelőnyt biztosít az ide szállító, és betelepülő cégeknek a halasztott adó- és vámfizetési…

Részletek>

Az ABB gyorstöltőket szállít Szentpétervár e-jármű projektjéhez

Szentpéterváron üzembe helyezték az első, a város egészére kiterjedő töltőhálózatot, amely az ABB többszabványos, elektromos járművekhez (EV) rendszeresített gyorstöltő állomásaira épül. Az elektromos járművek töltési megoldásainak fejlesztése és gyártása terén a világ élvonalába tartozó ABB húsz gyorstöltő állomást szállított a Lenenergonak, Oroszország egyik legnagyobb áramszolgáltatójának. Egy kísérleti program keretében a töltőállomások egy részét már üzembe is helyezték Szentpéterváron, míg a többi gyorstöltő a következő hónapok során kerül majd üzembe. Moszkva mellett már több orosz városban, így például Kazánban és Uljanovszkban is üzemelnek ABB által gyártott töltőállomások. A Szentpéterváron megvalósuló projekt…

Részletek>

A GE Hungary csatlakozik a kormány beszállítói programjához

Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter (j) és Joerg Bauer, a GE Magyarország elnöke szándéknyilatkozatot ír alá a Nemzetgazdasági Minisztériumban 2017. július 17-én, amely alapján a General Electric (GE) csatlakozik a kormány beszállító-fejlesztési programjához. (MTI Fotó: Soós Lajos)

A General Electric (GE) Magyarország csatlakozik a kormány beszállítói-fejlesztési programjához, az erről szóló szándéknyilatkozatot Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter és Joerg Bauer, a GE Magyarország elnöke hétfőn Budapesten írta alá. Varga az aláírást követő sajtótájékoztatón egyebek mellett kiemelte, hogy a kkv-k versenyképességét növeli, ha a nagyvállalatok beszállítói hálózatához csatlakoznak, és később be tudnak kapcsolódni a multinacionális vállalatok globális értékláncaiba is. Az amerikai multinacionális cég 1989 óta sikeresen működik Magyarországon, fontos szerepet tölt be a magyar gazdaságban, a GE mintegy tízezer munkavállalót foglalkoztat, 12 gyáregységgel rendelkezik az országban, a digitális ipari technológiák…

Részletek>

Fónagy: gyökeresen, már-már talpfáról talpfára változott meg a magyar vasút

A magyar vasút 2010 után gyökeresen megváltozott, működési rendszere hosszú távon kiszámítható, tervezhető, fejlesztési irányai ismertek, biztatóak, van nemzeti közlekedési infrastruktúra fejlesztési stratégia, személyszállítási törvény – mondta Fónagy János, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) parlamenti államtitkára pénteken a vasutas tisztavató ünnepségégen a 67. vasutasnap budapesti központi ünnepségén a Magyar Vasúttörténeti Parkban. Kiemelte, a vasúttársaságok 2020-ig szóló személyszállítási, 2026-ig érvényes pályaműködtetési közszolgáltatási szerződés alapján dolgoznak, a MÁV-csoport korábban háromszázmilliárd forint meghaladó adósságállománya 2016 végére az ötödére, 64 milliárd forintra csökkent. A kormány az elmúlt időszakban úgy erősítette meg a vasúti közlekedés…

Részletek>

KSH: áprilisban az ipari- és raktárépületek építése húzta az építőipari termelést

Áprilisban 22,1 százalékkal nőtt az építőipari termelés volumene az egy évvel korábbi, alacsony bázishoz viszonyítva – jelentette csütörtökön a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). A márciusi 33,3 százalékos kiugró teljesítményt leszámítva az áprilisi adat is három éves rekordnak számít. Az előző hónaphoz képest 2,6 százalékkal csökkent az építőipar szezonálisan és munkanaphatással kiigazított termelése, az egy hónappal korábbi 3,4 százalékos növekedés után. Az év első négy hónapjában az építőipar teljesítménye 23,9 százalékkal haladta meg a múlt év azonos időszakáét. Az épületek építése áprilisban 11,9, az egyéb építményeké 40,2 százalékkal emelkedett éves összehasonlításban. Az épületek…

Részletek>