Jövőre is erős ingatlanpiacot vár a Duna House

Benedikt Károly Duna House

Jövőre is erős ingatlanpiac várható, a forgalom bővül, az árak tovább nőnek a Duna House előrejelzése szerint. Az ingatlanközvetítő társaság keddi közleménye szerint az építkezések kifutásától függően 15-20 ezer új lakást adhatnak át jövőre, a használt ingatlanokkal együtt 160-180 ezer adásvétel várható 2019-ben. Az áremelkedést országosan 8 és 12 százalék közé, Budapesten 10-15 százalék közé várják, az új lakáscélú hitelek volumenében 20-30 százalékos bővülésre számítanak. A közlemény szerint az egyre rövidebb értékesítési idő arra utal, hogy az ingatlanok drágulása egyelőre nem mérsékli a forgalmat. Idén a panellakások körülbelül két hónap…

Részletek>

Az építőipar idén 22 százalékkal bővülhet

építőipar, felújítás

Az építőipar az év egészét tekintve 22 százalékkal bővülhet, jövőre pedig a jelenlegi kilátások alapján további 15 százalékos növekedést érhet el – kommentálták piaci elemzők az építőipar szeptemberi teljesítményéről megjelent KSH-jelentést. A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) hétfői közlése szerint szeptemberben az építőipari termelés 25,8 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit, az előző havi 25,7 százalékos felülvizsgált adattal szinte megegyezően. Koji László, az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének (ÉVOSZ) elnöke elmondta, hogy az építőipar szeptemberben érte el eddigi legmagasabb (375,3 milliárd forint) teljesítési értékét az idén, miközben az ágazat továbbra is hónapról-hónapra…

Részletek>

A harmadik negyedévben nőtt az ipari ingatlanok iránti kereslet

ingatlaniroda

A harmadik negyedévben az ipari ingatlanok iránti teljes bérlői kereslet 109 350 négyzetmétert tett ki, ami tíz százalékkal alacsonyabb, mint az előző év azonos időszakában mért érték, ugyanakkor 83 százalékos növekedést mutat az előző negyedévhez képest – közölte a Budapesti Ingatlan Tanácsadók Egyeztető Fóruma (BIEF). A kereslet 52,1 százalékát szerződés hosszabbítások tették ki, az új szerződések részaránya 31,4 százalék, míg a bővülések aránya 10,1 százalék volt. Ezen felül kötöttek még egy előbérleti szerződést is, ami a kereslet 6,4 százalékát adta. Az üresedési ráta negyedéves szinten 0,2 százalékponttal nőtt, jelenleg 3,7 százalékon…

Részletek>

MNB-RICS-felmérés: a legtöbb kereskedelmiingatlan-szegmensben nem változtak a tipikus bérleti díjak

A kereskedelmiingatlan-szegmensek többségében jellemzően szinten maradtak a tipikus bérleti díjak az első fél évben, az iroda és ipar-logisztika szegmensekben mintegy 25 bázisponttal csökkent a tipikus hozamszint. A szakemberek a legtöbb szegmensben a befektetések iránti kereslet várható emelkedését jelezték 2018 második félévére a Magyar Nemzeti Bank (MNB) és a Royal Institution of Chartered Surveyors (RICS) együttműködésében készült kérdőíves felmérésben, különösen a top iroda és ipari-logisztikai ingatlanok esetén. A július-augusztusban lebonyolított, 2018 első fél évére vonatkozó kereskedelmi ingatlanpiaci felmérésben 34 szakértő vett részt. A kérdőívet kitöltők között a pénzügyi intézményeknél dolgozó, értékbecsléssel…

Részletek>

Közműépítések, a lakásépítés és a kereskedelmi ingatlanfejlesztés egyaránt húzza az építőipart

A nyári hónapokra visszatért az építőipar az eddigi robusztus növekedéshez, amit a részben uniós forrásokon alapuló infrastrukturális fejlesztések, út- és vasútépítés táplált – kommentálták piaci elemzők az építőipar augusztusi teljesítményéről hétfőn megjelent KSH-jelentést. A Központi Statisztikai Hivatal (KSH legfrissebb adatai szerint augusztusban 24,4 százalékkal nőtt az építőipar termelése az egy évvel korábbihoz mérve. Az épületek építésének volumene 10,1, az egyéb építményeké 46,8 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. Németh Dávid, a K&H Bank vezető elemzője hangsúlyozta: az augusztusi adatok megerősítik az eddigi trendeket. A részben uniós forrásokon alapuló infrastrukturális…

Részletek>

Az ipari ingatlanok alig harmada energiahatékony egy felmérés szerint

raktár

A bérbeadási céllal épített magyarországi ipari ingatlanok csupán harmada, mintegy 2,1 millió négyzetméternyi raktár, csarnok és logisztikai központ tekinthető energiahatékonysági szempontból korszerűnek – derül ki egy friss felméréséből. A felmérés szerint ezzel Magyarország a lakosság arányához viszonyítva – Csehország után, de Lengyelország előtt – második Közép-Európában. A kutatás rávilágít arra is, hogy az ipari ingatlanok energiahatékonysága közötti különbségek a bérleti és üzemeltetési díjakban is megmutatkoznak. A bérleti díjak emelkedésének dinamikája 2018 első felében tovább nőtt. A modern, kitűnő helyen lévő, korszerű műszaki színvonalú, gyorsan variálható belterű, irodákat és szolgáltató egységeket…

Részletek>

Tömegesen települnek a kis- és középvállalkozások a főváros agglomerációjába

Tömegesen települnek ki a kis- és középvállalkozások (kkv-k) a fővárosból az agglomerációba, így a Nagytarcsai Ipari Parkba is – mondta, Nagytarcsán, sajtótájékoztatón a Szent István Egyetem oktatási rektorhelyettese. Tóth Tamás, a RaktárAD projekt keretében nemrég elkészült, főleg kkv-knak épített ipari park egyik csarnokában tartott sajtótájékoztatón összefoglalta, hogy mely tényezők miatt települ a bővülő kkv szektor Budapestről az agglomerációba. A rektorhelyettes elmondta, hogy az alacsony kamatok és az ipari parkok által biztosított infrastruktúra mellett fontos szempont Budapest közelsége, amely felvevőpiaca ugyan az előállított termékeknek és szolgáltatásoknak, de az ingatlanok négyzetméterára miatt…

Részletek>

Eston: visszaesett a lezárt ingatlanbefektetési tranzakciók értéke az idei első fél évben

Forint

Az év közepéig mintegy 320 millió euró értékű ingatlanbefektetési tranzakciót zártak le Magyarországon, ami hatvan százalékos visszaesés az egy évvel korábbihoz képest – közölte az Eston International Ingatlantanácsadó Zrt. Az ingatlan-tanácsadó előrejelzése szerint ugyanakkor a kedvező finanszírozási környezet és elegendő likvid tőke hatására kitartóan erős kereslettel lehet számolni a befektetési ingatlanok piacán. Az éves befektetési volumen 2018-ban megközelítheti az egy évvel korábbi 1,75 milliárd eurót, de sok esetben a nagy értékű ingatlanoknál az elhúzódó tárgyalások miatt 2019-re csúszhat a zárás. Az összefoglaló szerint az első félévi legnagyobb megállapodások között volt…

Részletek>

Eston: visszaesett a lezárt ingatlanbefektetési tranzakciók értéke az idei első fél évben

Forint

Az év közepéig mintegy 320 millió euró értékű ingatlanbefektetési tranzakciót zártak le Magyarországon, ami hatvan százalékos visszaesés az egy évvel korábbihoz képest – közölte az Eston International Ingatlantanácsadó Zrt. Az ingatlan-tanácsadó előrejelzése szerint ugyanakkor a kedvező finanszírozási környezet és elegendő likvid tőke hatására kitartóan erős kereslettel lehet számolni a befektetési ingatlanok piacán. Az éves befektetési volumen 2018-ban megközelítheti az egy évvel korábbi 1,75 milliárd eurót, de sok esetben a nagy értékű ingatlanoknál az elhúzódó tárgyalások miatt 2019-re csúszhat a zárás. Az összefoglaló szerint az első félévi legnagyobb megállapodások között volt…

Részletek>

Hasít a Graphisoft Park

Graphisoft Park

A Graphisoft Park SE szabályozott ingatlanbefektetési társaság (SZIT) az első fél évben 2,308 millió euró nettó nyereséget ért el a korábbi gyakorlattal (pro forma) készült beszámoló szerint, 479 ezer euróval, 26 százalékkal többet, mint tavaly a hasonló időszakban, ami megfelel a saját várakozásaiknak – közölte a társaság a BÉT honlapján kedden közzétett jelentésében. A jelentés felidézi: 2018. január 1-jei hatállyal bejegyezték a társaság SZIT státusát, ennek előírásai szerint a korábban alkalmazott gyakorlattól eltérően nem az ingatlanok értékcsökkenéssel csökkentett bekerülési értéke alapján mutatják be a nemzetközi számviteli elvek (IFRS) szerinti konszolidált…

Részletek>