Az Indotek kétmilliárd forintot szán a szegedi és a debreceni pláza korszerűsítésére

Forint

Összesen csaknem kétmilliárd forintot költ a szegedi és a debreceni pláza külső-belső korszerűsítésére az Indotek Group – közölte a társaság. A beruházás augusztusban kezdődött első üteme az épületek belső tereit újította meg korszerű padlóburkolatokkal és bútorokkal. A bevásárlóközpontok új szolgáltatásokkal és üzletekkel bővültek, Debrecenben a garázs is megújult – írták. A következő szakasz a külső felújítás mellett a gépészeti rendszerek modernizálására és a parkolók bővítésére is kiterjed. Szegeden már megkapták a hatósági engedélyeket, így a munkálatokat 2020 első felében elkezdhetik, de az év végéig a tervek szerint Debrecenben is végeznek.…

Részletek>

Duna House: jövőre csökkenő forgalomra és 3-7 százalékos áremelkedés lehet

Duna House

Jövőre csökkenő forgalomra és három-hét százalékos általános áremelkedésre számít a lakóingatlan piacon a Duna House, amelynek előrejelzése szerint 2020-ban 130-150 ezer adás-vétel várható. A társaság várakozása alapján az általános áremelkedés mellett jövőre már csökkenhet több régióban is az ingatlantípusok ára, az értékesítési idő nőni fog, és a jelzáloghitelezésben is inkább stagnálást valószínűsítenek. A Duna House értékelése szerint miközben a gazdasági fundamentumok és 2020-as makrogazdasági várakozások alapján pozitív előrejelzés adható az ingatlan- és jelzáloghitel-piacra, több, egyelőre még nem teljesen látható folyamat befolyásolhatja a következő évet. Ezek közül az egyik legfontosabb az…

Részletek>

Idén 1,6 milliárd euró körül lehet az ingatlanbefektetési volumene

ingatlaniroda

Az ingatlanbefektetési volumen idén 1,6 milliárd euró (mintegy 530 milliárd forint) körül lehet, ami elmarad a tavalyi 1,76 milliárd eurótól (580 milliárd forint), jövőre viszont ennél is magasabb lesz az Ingatlanfejlesztői Kerekasztal Egyesület (IFK) és a CBRE ingatlan-tanácsadó prognózisa szerint. Az ingatlanfejlesztés napja alkalmából készült éves ágazati elemzésükben megállapítják: a magyar piac továbbra is vonzó a nemzetközi és az egyre tőkeerősebb magyar befektetők körében. Az ország uniós viszonylatban is kiemelkedő, öt százalékot is meghaladó gazdasági bővülésének, a kiszámítható és stabil szabályozási környezetnek, valamint a kedvező hozamoknak köszönhetően. Az idén tízéves…

Részletek>

Javul a Sümegi Ipari Park megközelíthetősége

Útépítés, úthenger

Megkezdődött az új ipari út építése a Sümegi Ipari Parkban. A Terület- és Településfejlesztési Operatív Program keretében Sümeg Város Önkormányzata 280,05 millió forint vissza nem térítendő támogatást nyert a Sümegi Ipari Park további fejlesztéséhez. A beruházás keretében egy új, 1027 m hosszúságú szilárd burkolatú út megépítésére és közvilágítással történő ellátására kerül sor, amely az ipari park egyetlen szilárd burkolatú útját, az Eitner utcát és a 7327. számú országos közutat köti össze. Az építési kivitelezés 2019. október 1. napján megkezdődött. Az új feltáró út legfontosabb feladata a Keszthely/Hévíz/M7 felé induló/felől érkező…

Részletek>

Csökkent az ingatlan adás-vételek száma a harmadik negyedévben a Duna House adatai szerint

Duna House

Némi megtorpanást hozott a harmadik negyedév az ingatlanpiacon, ami a tranzakciószámban és az alacsonyabb keresletben is megmutatkozott, a kereslet mintegy tíz százalékkal csökkent- közölte a Duna House. A tájékoztatás szerint, bár az árak még növekednek, Budapesten már a stagnálás jelei is mutatkoznak. Az ingatlanárak megközelítőleg húsz százalékkal nőttek az előző év azonos időszakához képest, a helytől és az épület szerkezetétől függően. Vidéken 300-400 ezer forint, míg a fővárosban 500-900 ezer forint között alakult az elmúlt három hónap átlagos négyzetméterára. Budán már az adásvételek 25 százaléka 900 ezer forint feletti négyzetméteráron…

Részletek>

A Wing lengyel ingatlanfejlesztőben vásárol tulajdont

Noah Steinberg

A Wingholding Zrt. közvetlen tulajdonában lévő WING IHC Zrt. üzletrész adásvételi szerződést írta alá a lengyel Lisala sp. z o.o. 100 százalékos üzletrészének megvásárlásáról – közölte a társaság. A tájékoztatás szerint a Lisala tulajdonolja a Varsói Értékpapír Tőzsdén (GPW) jegyzet Echo Investment S.A. 55,96 százalékát megtestesítő 230 930 856 darab törzsrészvényt. Az üzletrész adásvételi tranzakció zárása a lengyel versenyhatóság jóváhagyását követően történhet meg – tájékoztatott a Wingholding. A közlemény szerint a Wing az Echo hosszú távú növekedési programját támogatva, stratégiai befektetőként száll be a vállalatba. A tranzakcióval a magyar Wing régiós…

Részletek>

Újabb irodaházat értékesített a Corvin-negyedben a Futureal-csoport

iroda

Az OTP Prime Ingatlanbefektetési Alap megvásárolta a Corvin Technology Park irodaházat a Futureal-csoporttól. A tulajdonosváltással közel százezer négyzetméter irodaterületre bővül az OTP Ingatlan Befektetetési Alapkezelő által kezelt ingatlanok portfóliója a Corvin Sétányon. A közlemény szerint az első ütemet érintő tranzakció lezárult, az irodaház második ütemének értékesítéséről pedig adás-vételi szerződést írtak alá. Az eladott első ütem 14 300 négyzetméter bérbe adható területtel rendelkezik. A park második ütemének átadása az idén novemberben várható, ezt követően kerül a teljes, 27 300 négyzetméter bérbe adható területtel rendelkező irodaház az OTP Prime Ingatlanbefektetési Alap tulajdonába. A közlemény…

Részletek>

A családi házak 15 százalékára már nem éghető szigetelés kerül

Hőszigetelés

Napjainkban minden száz családi házból 15-öt kőzetgyapottal szigeteltettek tulajdonosaik, néhány éve még csak minden tizedik házra került nem éghető hőszigetelő anyag. A Knauf Insulation szigetelőanyag-gyártó szakértői szerint a tendencia hátterében az áll, hogy az új építésű családi házak tűzbiztonságra törekvő építtetői, valamint a csok támogatással házukat felújítók közül egyre többen választják a nem éghető és jó páratechnikai tulajdonságokkal rendelkező kőzetgyapot hőszigetelést. Az építőipar felfutásával együtt tehát épületeink tűzbiztonsága is jelentősen javul, mutat rá a gyártó. Az új építésű lakások száma az idén eléri a válság előtti csúcsot. Várhatóan 18-20 ezer…

Részletek>

Már igényelhetnek kézi zajmérőt a ferihegyi repülőtér mellett élők

Szerdától igényelhetnek kézi zajmérőt a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér mellett élők, a lakók között – önkormányzati közreműködéssel – harminc eszközt osztanak ki, amelyeket határozott ideig használhatnak – közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM). A közlemény szerint a készülékekkel az érintettek összehasonlíthatják a környezetükben található berendezéseket vagy létesítmények, az elhaladó járművek zaját. A lehetőséggel élni kívánók a XVIII. kerületi polgármesteri hivatal környezetvédelmi csoportjának címzett levélben vagy e-mailben jelezhetik igényüket. A minisztérium emlékeztetett, hogy az elmúlt hónapokban „a főpolgármester kezdeményezésére számos intézkedés történt a légiközlekedésből származó fővárosi zajterhelés mérséklése céljából”.…

Részletek>

MNV: folytatódik az állami ingatlancsomagok elektronikus aukciós értékesítése

A Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. (MNV) 2019 augusztusáig több ütemben, kiváló befektetési célú ingatlancsomagokat értékesít az Elektronikus Aukciós Rendszerben (EAR) – közölte az MNV. Az MNV a közleményében a pénteken meghirdetett ingatlancsomagok közül felhívta a befektetők figyelmét az ipari tevékenységre alkalmas, 25 hektáros debreceni Faraktár úti ingatlanra, valamint a „Pannónia” csomagban szereplő – telephelyként szolgáló – pusztaszemesi ingatlan-együttesre. Emellett az ingatlanfejlesztők figyelmébe ajánlotta a kiváló elhelyezkedésű, budai ingatlanokat tartalmazó „Profilváltó” csomagot. . Jelezték: az ingatlancsomagokat a hivatalos EAR felületen tekinthetik meg (e-arveres.mnv.hu) az érdeklődők. Az értékesítés szabályairól és az ingatlanok…

Részletek>