Diszkont automata üzemanyagtöltő állomásokat nyit több magyarországi áruházának parkolójában az Aldi Magyarország az OMV Hungáriával partnerségben, az első három benzinkút Sopronban, Budaörsön, és Szigetszentmiklóson nyílik az év utolsó negyedévében – közölte az áruházlánc a honlapján. Mint írták, ez a negyedik fejlesztés lesz ebben az évben: a diszkontlánc januárban Magyarországon elsőként teljes hazai üzlethálózatával és a biatorbágyi logisztikai központjával zöldáramra állt át, a nyár folyamán öt ideiglenes üzletet nyitott a legnépszerűbb zenei fesztiválokon és a vizes-vb két helyszínén, szeptembertől pedig Aldi Utazás márkanév alatt online foglalható utazásokat, szállásokat és repülőjegyet kínálnak.…
Részletek>Címke: kereskedelem
Egyben értékesítenék a Palóc Nagykereskedelmi Kft. bolthálózatát
Egyben értékesítenék a salgótarjáni székhelyű Palóc Nagykereskedelmi Kft. bolthálózatát – közölte az MTI-vel Vályi Attila, a Nemzeti Reorganizációs Nonprofit Kft. felszámolója pénteken. A stratégiailag kiemelt jelentőségű gazdálkodó szervezetnek minősített Palóc Nagykereskedelmi Kft. 86 boltot üzemeltett, felszámolása májusban kezdődött meg. Vályi Attila az MTI megkeresésére elmondta: több polgármester is kérte, ő pedig kész együttműködni abban, hogy mihamarabb megoldást találjanak a lakosság ellátására. Ezért elsődleges célul tűzte a bolthálózat egyben történő értékesítését, hogy a kevésbé keresett élelmiszer üzleteket is el tudják adni, így megoldottá váljon működésük – tette hozzá. A Palóc Nagykereskedelmi…
Részletek>Megkezdődik az M8-as gyorsforgalmi út tervezése
Megkezdődik az M8-as gyorsforgalmi út előkészítése, az M7-es autópálya és a 710-es főút új csomópontjától a dunaújvárosi Pentelei-hídig, onnan Kecskemétig tartó út tervezésére, hatástanulmányok készítésére, a szükséges engedélyek beszerzésére több mint tízmilliárd forint áll rendelkezésre. A témában tartott csütörtöki sárbogárdi sajtótájékoztatón Homolya Róbert, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium közlekedéspolitikáért felelős államtitkára elmondta, hogy a 2×2 sávos út előkészítő szakasza 2022-ig tart. Addigra olyan tervdokumentáció áll majd rendelkezésre, amely alapján 2023-ban megindulhat a nagyberuházás – tette hozzá. Az államtitkár az M8-as megépítését az egész ország számára kiemelt fejlesztésnek nevezte. A három meglévő…
Részletek>Richter: lemondott a legendás vezér
Bogsch Erik (képünkön) a Richter Gedeon Nyrt. élén 25 éve fennálló vezérigazgatói tisztségét 2017. november 1. napjától nem kívánja betölteni, ettől az időponttól Orbán Gábor általános vezérigazgató-helyettes tölti be a tisztséget – közölte a Richter. Bogsch Erik továbbra is megtartja igazgatósági tagságát és az igazgatóság elnöki tisztségét. Az igazgatóság november 1. napjával felkérte továbbá Bogsch Eriket a kereskedelem, a nemzetközi és a kormányzati kapcsolatok közvetlen felügyeletére a társaságnál. A személyi változásokról a Richter igazgatósága az október 2-án megtartott ülésén döntött. A közlemény szerint az ülésen egyúttal értékelték a társaság eddigi eredményeit,…
Részletek>Új üzemet épít a Spar Üllőn
Több mint 1,2 milliárd forintos beruházással új üzemet épít a Spar Magyarország Kereskedelmi Kft. a vállalat üllői logisztikai központjának területén, a létesítményben majonézes saláták és szendvicsek összeállítását végzik majd. A Spar közleménye szerint az 1500 négyzetméteres üzem építése júliusban megkezdődött, átadása 2018 elejére várható. A zöldmezős beruházás 1,2 milliárd forintos költségvetéséből a technológia és a berendezések 250 millió forintba kerülnek. A létesítmény két csomagolósorral fog működni. A beruházást a Spar saját erőből valósítja meg, az első fázis várhatóan ötven munkahelyet teremt. A vállalat rövid távú célja, hogy az ország összes Spar,…
Részletek>Albertirsáról indult el az idei Coop Rally
A kormány és a Földművelésügyi Minisztérium célkitűzése, hogy a magyar családok asztalára minden nap kiváló minőségű, egészséges élelmiszerek kerüljenek – mondta a szaktárca agrárgazdaságért felelős helyettes államtitkára Albertirsán, a Coop Rally első állomásán. Feldman Zsolt kijelentette, a Coop csoport törekvései és célkitűzései egybeesnek az FM és a kormány céljaival, ezért is támogatja a minisztérium évek óta a Coop Rallyt. A 2014 végéig tartó uniós pénzügyi ciklusban az élelmiszeripart mostohagyerekként kezelték, ám ezt követően a 90 ezer dolgozót foglalkoztató iparág – a második legnagyobb feldolgozóipari ágazat – fejlesztéséről határozott a kormány.…
Részletek>Brexit: fontmilliárdokba kerülne a vámadminisztráció bevezetése
Fontmilliárdokba kerülne a brit kereskedőcégeknek minden évben, ha a Brexit, vagyis a brit EU-tagság megszűnése után vámadminisztrációval kellene bajlódniuk az unióval folytatott kereskedelemben – áll az egyik vezető londoni elemzőműhely bemutatott átfogó tanulmányában. Az Institute for Government (IfG) nevű, a kormányzati tevékenység elemzésére szakosodott független gazdasági tanácsadó és kutatócég 54 oldalas dolgozatának szerzői közölték: számításaik szerint ha Nagy-Britannia kilépése után a kereskedelmi és szállítmányozási vállalatoknak vámáru-nyilatkozatokat kellene kitölteniük a ki- és beléptetési pontokon, az ezzel járó plusz adminisztráció az uniós partnerekkel kereskedő 180 ezer brit cégnek – zömükben kis- és…
Részletek>A Spar még legalább tíz franchise üzletet nyit az idén
Az év hátralévő részében még legalább tíz franchise üzletet nyit a Spar Magyarországon, és jövőre is folytatja a hálózat bővítését – közölte a cég. Az idén eddig 17 új taggal bővült a Spar franchise hálózat, amely mintegy 1500 embernek ad munkát országszerte. Az üzletág forgalma éves szinten meghaladja a 32 milliárd forintot. Maczelka Márk, a cég kommunikációs vezetője a jövő évi tervekről azt mondta, szeretnének az ideinél is több új üzletet nyitni, és ezzel több száz újabb munkahely jön majd létre. A cég közleménye szerint a 2012-ben elindított üzleti modell…
Részletek>Péntektől nem használhatnak műanyag szatyrot Brüsszel üzletei
Péntektől érvénybe lép az egyszer használatos műanyag szatyrok üzleti célú használatát tiltó szabályozás Brüsszelben és a brüsszeli régióban – közölte a La Libre Belgique belga napilap. A tájékoztatás szerint a szabályozás minden fajta kereskedelmi egységre, még a piacokra is kiterjed az eladásra kínált áru minőségétől és természetétől függetlenül. A tilalom azonban csak a pénztáraknál kapható bevásárló szatyrokra vonatkozik, az ömlesztett élelmiszerek elsődleges csomagolásaként kínált zacskókra nem. Az előírás pénteki bevezetésétől számított három hónapos türelmi időt követően megbírságolhatják azokat a kereskedőket, akik a pénztáruknál eldobható, vagy egyszer használatos műanyag zacskót kínálnak.…
Részletek>A versenyhivatal tízmillió forintra bírságolta a Media Marktot
Megtévesztő és hiányos reklámok miatt tízmillió forintra bírságolta a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) a Média Marktot. A vállalat közölte: tudomásul veszi a GVH döntését, és az abban foglaltaknak eleget tesz. A versenyhivatal keddi tájékoztatása szerint a Media Markt Saturn Holding Magyarország Kft. 2015-ös bronz hétvégi promócióját ítélték jogsértőnek. A GVH megállapította, hogy a Media Markt tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatot folytatott, mert rádióreklámjaiban megtévesztő tájékoztatást nyújtott a promóció részleteiről, a hirdetettekkel ellentétben ugyanis az akció nem minden húszezer forint feletti vásárlásra vonatkozott. Elhallgatta a promóció korlátait, például azt, hogy az úgynevezett szórólapos termékre…
Részletek>