Fogyasztóvédelem: poggyász késése esetén is jár kártérítés a légitársaságtól

Ryanair

A poggyászok késése esetén is jár kártérítés a fogyasztónak a légitársaságtól, nem csak a csomagok sérülése, elvesztése után – hívta fel a figyelmet a Fogyasztóvédelmi Egyesületek Országos Szövetsége (FEOSZ) közleményben. A civil fogyasztóvédelmi szervezet a napokban előfordult megnövekedett poggyászkésésekre reagált. A kártérítés feltétele, hogy a fogyasztó írásban jelentse be kártérítési igényét a légitársaságnál legkésőbb a poggyász kiadásától számított huszonegy napon belül. A FEOSZ álláspontja szerint a Ryanair tisztességtelen a magyar fogyasztókkal szemben, mert nem teljesíti a szerződésben vállalt és az utasok által kifizetett szolgáltatásait. A fogyasztóvédelmi szervezet közölte, a Montreali Egyezmény…

Részletek>

A repülőtéri ivászat elleni kampány kezdődött a brit kormány támogatásával

A repülőtéri ivászat elleni kampány kezdődött a brit kormány támogatásával pénteken, az év legforgalmasabb napján az Egyesült Királyság repülőterein. A One Too Many elnevezésű akció célja megakadályozni, hogy az ittas utasok fennakadásokat okozzanak a légi közlekedésben. Az utasokat figyelmeztetik, jelentős – akár nyolcvanezer fontos (29 millió forintos) – pénzbírság is várhat rájuk, egyes légitársaságok pedig akár életre szóló eltiltással büntethetik őket, ha káoszt okoznak. A kampányban a légitársaságok és a repülőterek mellett a reptéri üzletek és a repülőtéri rendőrség is részt vesz: többek közt figyelmeztetnek az esetleges rendzavarás következményeire és segítenek…

Részletek>

Bukás az elektromos autók német támogatási rendszere

Nem váltotta be a hozzáfűzött reményeket az elektromos autók elterjesztésére kitalált állami támogatási rendszer Németországban – állapítja meg a Handelsblatt című német gazdasági napilap. A német kormány a 2016 és 2019 közötti időszakra 1,2 milliárd eurót szán erre a célra. Az elektromos és hibrid autók vásárlására adott kedvezményt felét állja a költségvetés, a másik felét az autógyártók fizetik. A költségvetésben elkülönített 600 millió eurónak viszont eddig csak a 13 százalékát hívták le a vásárlók – írja a Handelsblatt. A 600 millió eurós költségvetési keretből 78,46 millió eurót folyósítottak eddig. A…

Részletek>

Több száz vevővel fizettetik vissza Németországban a luxus elektromos autóik után járó kedvezményt

Német márka

Országszerte mintegy 800 Tesla S tulajdonosnak kell Németországban visszafizetnie azt a 4000 eurós (mintegy 1,3 millió forint) kedvezményt, amelyet a jármű megvásárlásakor kaptak – közölte szerdán az ügyben illetékes német hatóság. A Tesla beperelte a német államot a döntés miatt. A döntés hátterében a kedvezményekről határozó német Szövetségi Gazdasági és Exportellenőrzési Hivatal (Bafa) és a Tesla közötti vita áll. Az elektromos hajtású autók után járó kedvezmény egyik feltétele ugyanis az, hogy az autó nettó listaárának kevesebbnek kell lennie 60 ezer eurónál. A legtöbb eladott Tesla S drágább ennél, de az…

Részletek>

Debrecenben épül a Krones AG első Németországon kívüli európai gyára

Debrecenben építi fel első Németországon kívüli európai gyárát az italtöltő- és csomagolástechnikában piacvezető német gépgyártó vállalat, a Krones AG – közölte Pascal Männche, a Krones Hungary Kft. ügyvezető igazgatója. Pascal Männche elmondta: több versenyző helyszín közül azért választották a beruházás helyszínéül Debrecent, mert rendkívül jó infrastruktúrával, autópálya-, vasúti- és repülőtéri kapcsolattal rendelkezik a déli ipari övezet, és rendelkezésre áll a térségben a szakképzett munkaerő, illetve jó együttműködést tudnak kialakítani a helyi szakképző intézményekkel, illetve a Debreceni Egyetemmel. Az ügyvezető beszámolt arról, hogy 15 hektáros üzemi területen negyvenezer négyzetméteres – szavai szerint:…

Részletek>

Nekiveselkednének a sztrádák kiépítésének az országhatárokig

Útépítés, úthenger

Megkezdődik az 54-es főút M5-ös autópálya és 5-ös főút közötti szakaszának kapacitásbővítése; az alapkőletételen az Innovációs és Technológiai Minisztérium közlekedésért felelős helyettes államtitkára a következő évek egyik kiemelt feladatának nevezte a közúthálózat hiányzó elemeinek pótlását, továbbá a sztrádák elvezetését az országhatárokig. Tóth Péter Magyarország közlekedési infrastruktúra-fejlesztési programja újabb mérföldkövének nevezte a beruházást. Hangsúlyozta, hogy a bővülő, nemzetközi összeköttetésekkel bíró úthálózatok hatékonyan támogatják a gazdasági növekedést, a versenyképesség erősítését és a munkahelyteremtést. Hozzátette: a kormány 2500 milliárd forintot fordít a közúthálózat fejlesztésére a következő években. A csaknem ezer kilométernyi közútfejlesztés nagyobbik…

Részletek>

Bártfai-Mager Andrea: a MÁV stratégiai fontosságú vállalat

A MÁV a magyar állam stratégiai fontosságú vállalata, míg 2010 előtt a vasúti hálózat leépítése, a vasutasok elbocsátása volt napirenden, mostanra a fejlesztésekről, a munkaerő képzéséről, az egyre sürgetőbb munkába állásról lehet beszélni – hangsúlyozta Bártfai-Mager Andrea, a nemzeti vagyonkezelésért felelős tárca nélküli miniszter pénteken a MÁV 68. Vasutasnap tisztavató rendezvényén, Budapesten. Hangsúlyozta, 2010-ben a magyar vasút fejlesztése új lendületet kapott, azóta teljesítménye, létszáma, gazdasági ereje növekszik. Felidézte, hogy a MÁV az idén ünnepli fennállásának 150. évfordulóját, és – mint fogalmazott – Magyarországon kevés olyan cég, intézmény van ma, amelyik elmondhatja…

Részletek>

Életbe lépett az óránként 80 kilométeres sebességkorlátozás a francia utakon

Franciaországban július 1-jétől az óránkénti 90 kilométerről 80 kilométerre csökkent a megengedett legnagyobb sebesség a lakott területen kívüli országutakon. Az intézkedés mintegy 400 ezer kilométernyi útszakaszt érint. Az Edouard Philippe francia miniszterelnök által idén január közepén bejelentett, 18 közlekedésbiztonsági intézkedésből álló csomag leglényegesebb eleme, hogy azokon a lakott területen kívüli főútvonalakon, amelyeknél a haladási irányokat fizikai akadályok (korlát, fal) nem választják el, a megengedett legnagyobb sebességet óránként 90-ről 80 kilométerre csökkentik. A francia főútvonal-hálózat túlnyomó részét érintő rendelkezés vasárnap lépett hatályba. A korlátozás célja a halálos balesetek számának csökkentése. A…

Részletek>

Brexit: 50 százalékkal zuhantak a beruházások a brit autóiparban

A tavalyi azonos időszakhoz képest csaknem ötven százalékkal zuhant a brit autóiparban végrehajtott beruházások értéke az idei év első felében, mindenekelőtt a brit EU-tagság megszűnésének folyamatát övező bizonytalanságok miatt – áll a brit autógyártók és -kereskedők szövetségének (SMMT) kedden Londonban ismertetett féléves összesítésében. A szervezet határozottan felszólítja a brit kormányt arra, hogy tartsa fenn Nagy-Britannia tagságát az EU vámuniójában. Az SMMT kimutatása szerint a brit autóipar vállalatai az idei év első napjától június 21-éig 347,3 millió font (128 milliárd forint) értékben jelentettek be új beruházási terveket gyártóüzemek létesítésére, gépek, szerszámok…

Részletek>

Jóváhagyta a brit parlament Heathrow harmadik pályájának megépítését

Heathrow

Nagy többséggel jóváhagyta a londoni alsóház a súlyos kapacitásgondokkal küszködő londoni Heathrow repülőtér harmadik kifutópályájának megépítését. A tervezetet Chris Grayling közlekedési miniszter terjesztette elő június 5-én, és az alsóházi képviselők éjszakába nyúló, sokszor szenvedélyes vita után, 415-119 arányban hétfőn megszavazták a beterjesztést. Heathrow, a világ legnagyobb forgalmú két kifutópályás repülőtere jelenleg 99 százalékos kapacitáskihasználtsággal működik, vagyis gyakorlatilag megtelt. Grayling a három héttel ezelőtt beterjesztett kormányzati indítványt ismertetve elismerte, hogy a harmadik pálya megépítése „heves érzelmeket szít” az érintett térségben. Bejelentette ugyanakkor, hogy a kormány 2,6 milliárd fontos (957 milliárd forintos)…

Részletek>