Hivatalosan is köszöntötték a hét év után Budapestre visszatérő American Airlines philadelphiai járatát, amely nem sokkal 9 óra előtt szállt le a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren. Az első járatát május 4-én indította a dallasi székhelyű társaság. Boeing 767-300-asai október 28-ig, a nyári menetrend végéig járnak majd a két város között. Jost Lammers, a Budapest Airport vezérigazgatója azt hangsúlyozta, hogy korábban soha nem volt légi összeköttetés Budapest és Philadelphia között. A repülőtér vezetője nem csak közvetlen, de sok átszálló utasra is számít. Ezt alátámasztotta Richard Muise, az American Airlines európai és kanadai…
Részletek>Címke: közlekedés
FelszálLOT: elindult a lengyel légitársaság Chicago és Budapest közötti járata
Szombaton délután megérkezett Chicagóba a LOT lengyel légitársaság első járata Budapestről. Az első közvetlen járat a város O’Hare nemzetközi repülőterén szinte egy időben szállt le azzal a felvonulással, amelyet a lengyel alkotmány ünnepe alkalmából rendeztek Chicago utcáin. A lengyel légitársaságnak az ünnepi parádén részt vevő karavánautóján magyar trikolór is lobogott, s a felvonuláson – a LOT vezetői mellett – részt vett Bencsik Zita chicagói magyar főkonzul, valamint a helyi magyar szervezetek sok tagja. A magyarok részt vettek a repülőtér járatnyitó ceremóniáján is, amelynek keretében egyebek között a szokásos vízágyús locsolással…
Részletek>Az American Airlines elindította Philadelphia-Budapest járatát
Az American Airlines amerikai légitársaság helyi idő szerint pénteken a kora esti órákban elindította Philadelphia-Budapest járatát. A több mint húszezer alkalmazottat foglalkoztató, és évente mintegy harmincmillió utast fogadó philadelphiai nemzetközi repülőtérről még nem indult közvetlen járat Magyarországra, de az American Airlines korábban – a Malév partnereként – New York és Budapest között már közlekedett. Május 4-től a pennsylvaniai nagyvárosból naponta indulnak a járatok magyar légiutas-kísérőkkel, akiknek kiképzése január óta folyamatos. Az érdeklődésre jellemző, hogy júliusig már szinte minden jegyet előfoglalásban értékesítettek. Olympia Colasante, az American Airlines philadelphiai reptérért felelős alelnöke…
Részletek>Mégsem sztrájkoltak kedden a LOT lengyel légitársaság alkalmazottai
A LOT alkalmazottait tömörítő szakszervezetek egyelőre elnapolták a május 1-jére tervezett sztrájkot, ehelyett a lengyel légitársaság varsói székhelyénél tiltakozó gyűlést szerveztek kedden reggel – közölték az érdekképviseleti szervezetek. A szakszervezetek képviselői elmondták: azután döntöttek a másnapra tervezett sztrájk elhalasztásáról, hogy Mateusz Morawiecki lengyel kormányfő leváltotta a LOT felügyelőbizottságának elnökét, Józef Aleszczykot. A LOT pilótáit tömörítő szakszervezet vezetője, Adam Rzeszot nyilatkozata szerint várják Morawiecki további lépéseit, amelyek a légitársaság vezetése és a szakszervezetek közötti megegyezést céloznák. Ezek hiányában május közepén újból sztrájkot hirdetnek – figyelmeztetett. Elmondta továbbá: amennyiben a LOT vezetése…
Részletek>Életbe lépett a fővárosi nyári hajózási menetrend
Új margitszigeti kikötővel, sűrűbb járatkövetéssel és megnövelt üzemidővel lép életbe szombattól a fővárosi nyári hajózási menetrend – közölte a Budapesti Közlekedési Központ. A közlemény szerint megnövekedett az utasok száma a D11-es és a D12-es hajón, ezért a belvárosi szakaszon ezután félóránként indulnak hajójáratok. Emellett szombattól a D12-es hajójárat vonala bővül egy új kikötővel, amely a Margitsziget Szabadtéri Színpad és Víztorony megállóhely a sziget Pesthez közelebb eső oldalán található – írták. Az új kikötőt óránként egyszer érintik azok a hajójáratok, amelyeknek dél felől közlekedve a Margitsziget a végállomásuk – közölték. Hozzátették: további kedvező…
Részletek>Romániában a közutak több mint egyharmadán nincs aszfaltburkolat
Románia 86 ezer kilométeres közúthálózatának 35 százaléka nem rendelkezett aszfaltburkolattal 2017 végén – derült ki az országos statisztikai intézet (INS) éves összesítéséből. Az egy évvel ezelőtti jelentéshez képest a makadámburkolatú utak és földutak hossza kevesebb mint ezer kilométerrel csökkent. A statisztikai bontás szerint a 35 ezer kilométernyi korszerűsített úthálózat 41 százalékának és a 21 ezer kilométernyi úgynevezett könnyű burkolatú aszfaltozott úthálózat több mint 48 százalékának lejárt a szavatossági ideje. A 763 kilométernyi használatban lévő gyorsforgalmi úthálózat az országos közutak 4,3 százalékát tette ki. A tavalyi adatokhoz képest Romániában tavaly 16 kilométernyi…
Részletek>Az e-útdíj több mint felét a külföldi úthasználók fizetik
A megtett úttal arányos elektronikus útdíjszedési rendszerből származó bevétel csaknem 12 százalékkal nőtt tavaly az egy évvel korábbihoz képest, meghaladta a bruttó 221 milliárd forintot, ennek több mint 51 százalékát a külföldi úthasználók fizették be – mondta Bartal Tamás, a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. (NÚSZ) igazgatóságának elnöke. Kiemelte, hogy a 3,5 tonna össztömeg feletti járművekre érvényes HU-GO e-útdíj rendszer bevétele dinamikusan nőtt, az év közben megemelt költségvetési elvárást is felülteljesítette bruttó 4,7 milliárd forinttal tavaly. A növekedés oka a díjköteles úthálózat forgalmának erősödése, valamint a fizetős útszakaszok körének bővülése –…
Részletek>Ismét törölte több budapesti járatát az Air France
Ismét törölte több budapesti járatát az Air France a dolgozóinak sztrájkja miatt. A Budapest Airport honlapjának tájékoztatása szerint az Air France hétfőn egy induló és két érkező járatát nem közlekedteti. Kimarad a menetrend szerint 17.20-kor és a 22.55-kor Párizsból érkező, valamint a 18.15-kor Párizsba induló repülőgép. Kedden nem közlekedik a 9.05-kor Párizsból érkező, valamint a 6.20-kor és 9.50-kor Párizsba induló járat. A vállalat vezetősége vasárnap bejelentette, a tengerentúli és európai járatok 65 százaléka, a belföldieknek pedig mintegy 85 százaléka indul el hétfőn. A pilóták 28 százaléka, a légikísérők 19 százaléka, a…
Részletek>Karbonsemleges minősítést kapott a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi repülőtér
A Repülőterek Nemzetközi Tanácsa (ACI) elismerte, hogy a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi repülőtér elérte a karbonsemleges minősítést, a kelet-közép-európai országok között elsőként. A Budapest Airport közleménye kiemeli: egész Európában alig harminc repülőtér tartozik a karbonsemleges légikikötők csoportjába. Az ACI által alapított akkreditációs program kimutatta, hogy a budapesti repülőtér a működése során egyensúlyban tartja az energiafelhasználást és az energiatermelést, az erről szóló minősítést áprilisban vehette át a Budapest Airport. A repülőtér üzemeltetőjének tájékoztatása szerint a környezettudatossági programban egyebek mellett energiatakarékos LED izzós rendszerekre cserélték a terminálok világítását, folyamatosan felújítják és karbantartják a…
Részletek>Az NFM lép a buszos személyszállítók kgfb-díjainak emelése miatt
A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) szerint az autóbuszos személyszállítók kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási (kgfb) díjainak egyidejű, nagyarányú emelése miatt akár a kartellgyanú vagy az erőfölénnyel való visszaélés vizsgálata is indokolt lehet. A tárca ezért mielőbbi egyeztetésre és vizsgálatra kérte fel az ügyben hatáskörrel rendelkező Magyar Nemzeti Bank és a Gazdasági Versenyhivatal vezetőit – közölte az NFM. A közlemény szerint az autóbuszos személyszállító vállalkozásoknak a biztosítótársaságok lépése súlyos terhet jelent, ráadásul az emelkedő kgfb díjak hatására keletkező plusz költségeket az érintett vállalkozások továbbháríthatják az utasokra. A kormány a magyarországi kis- és középvállalkozások és…
Részletek>