Két hónappal korábban adhatják át az új utasmólót a budapesti repülőtéren

A tervezettnél két hónappal korábban, augusztus 1-jén átadhatják a budapesti repülőtér 2B terminálján épülő új utasmólót, amely több mint tízezer négyzetméterrel növeli a Liszt Ferenc-repülőtér területét – mondta Stephan Schattney, a Budapest Airport műszaki központjának igazgatója. Az újságíróknak tartott bejáráson elmondta, az új létesítmény építését a kedvező téli időjárás gyorsította fel, a budapesti új hosszú távú járatok miatt pedig már a nyári szezon utolsó időszakában átadják az forgalomnak. A repülőtér kapacitásának további emelése érdekében az üzemeltető azt tervezi, hogy az A és B terminálon is újabb utasbiztonsági ellenőrző kapukat nyit. A…

Részletek>

IATA: a légitársaságok idei profitja 11 százalékkal alacsonyabb lehet a tavalyinál

Alexandre de Juniac az IATA elnök-vezérigazgatója

A Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség előrejelzése szerint a légitársaságok 2018-ban 33,8 milliárd dollár összesített adózott eredményt érhetnek el, 11 százalékkal kevesebbet, mint tavaly. Alexandre de Juniac (képünkön), a montreáli székhelyű, 280 légitársaságot tömörítő kereskedelmi szervezet vezetője a Sydney-ben tartott éves közgyűlésen előadásában azt mondta, a csökkenő nyereség hátterében elsősorban az emelkedő olajár és bérköltségek húzódnak meg, de a nemzetközi kamatkörnyezet emelkedése is közre játszik. A 33,8 milliárd dolláros eredmény mindennek ellenére az IATA szerint jónak mondható, és pozitívum, hogy a légitársaságok pénzügyi alapjai nagyon stabilak a 2010 óta tartó konjunktúra miatt, a…

Részletek>

Uniós bíróság: repülők késése miatti kártalanítás jár az unión kívüli átszállásos utak esetében is

A repülőgép jelentős késésével összefüggő kártalanítási jog vonatkozik az unión kívüli országokba tartó, és unión kívüli átszállást is magába foglaló járatokra is egységes foglalás esetén – közölte döntését az Európai Unió Bírósága. A luxembourgi központú uniós törvényszék indoklásában aláhúzta, egy unión kívüli országban tett átszállás nem változtat azon az uniós szabályon, hogy a két vagy több légi járatot magában foglaló utazást egyetlen, közvetlenül csatlakozó járatnak kell tekinteni. Az ügy előzménye, hogy egy német utas Berlinből casablancai átszállással a szintén marokkói Agadirba utazott. Az átszállásnál adódott problémák miatt egy későbbi repülőgéppel,…

Részletek>

Kétszer is címlapra került a napokban Magnus Aircraft

A Magnus Aircraft Zrt. repülőgépgyára a nyár végére elkészül a pécs-pogányi repülőtér szomszédságában – közölte Boros László vezérigazgató a beruházás helyszínén megtartott bokrétaünnepen. Másnap HA-XEF lastromjelű eFusion lezuhant, két ember halálát okozva. Az 5,16 milliárd forintos beruházással felépülő létesítmény alapkövét augusztus végén rakták le. Első ütemben egy kétezer négyzetméter alapterületű összeszerelő-üzemet és irodaépületet alakítanak ki. A cég korábbi közlése szerint a létesítmény legkevesebb 105 embernek ad majd munkát, évente minimum kétszáz repülőgépet fog gyártani. Tarány Gábor, a vállalat elnöke kiemelte, hogy az összeszerelő üzem elkészültét követően, a második ütemben egy 5000 négyzetméteres…

Részletek>

Jelentősen javította adózott eredményét a Wizz Air

wizzair

Jelentősen, 22 százalékkal 275 millió euróra javította adózott eredményét a magyar hátterű Wizz Air diszkont légitársaság a március 31-ével zárult pénzügyi évben – derül ki a társaság honlapján közzétett pénzügyi jelentésből. Az adatok szerit a Wizz Air 24 százalékkal 1,9 milliárd euróra növelte árbevételét, amelyben az utasforgalom növekedése mellett a kiegészítő árbevételek 24 százalékos emelkedése is közrejátszott. Az elmúlt időszakban a Wizz 816 millió euróra tett szert a jegyértékesítésen felüli eladásokból, ez a teljes bevétel 41,9 százaléka. A megnövekedett bevétel legfontosabb forrása a 25 százalékos növekedéssel 30 milliósra emelkedő éves…

Részletek>

Szombaton indult Krakkóból Budapestre a LOT első járata

A LOT első járata szombaton indult Krakkóból Budapestre, és ez fontos lépése az észak-déli irányú közlekedési infrastruktúra megteremtésének Közép-Kelet-Európában – mondta Körmendy Adrienne krakkói magyar főkonzul. A korábbi tájékoztatás szerint május 20-ig hetente öt, május 21-től pedig, a nyári menetrendi időszak végéig, október 27-ig, hat járat közlekedik majd hetente a két város között. A járatokat 78 ülőhelyes gépekkel teljesíti a lengyel nemzeti légitársaság. A főkonzul értékelése szerint az új járat indítása fontos része „annak a nagy infrastrukturális fejlesztésnek, amelynek célja, hogy a Közép-Kelet-Európát összekösse gazdasági szálakon is”. Megjegyezte: míg a…

Részletek>

A LOT alkalmazottai a bírósági tiltás ellenére is sztrájkolnak

A május 1-re meghirdetett sztrájkot tiltó bírósági döntés ellenére megtartják a munkabeszüntetést kedden a LOT dolgozói – jelentették be péntek éjjeli sajtóértekezletükön a LOT lengyel légitársaság alkalmazottait tömörítő szakszervezetek képviselői. Korábban, péntek este a lengyel nemzeti légitársaság vezetése közölte: a varsói kerületi bíróság aznapi döntése nyomán a munkabeszüntetés elmarad. A LOT pilótáit és utaskísérőit tömörítő szakszervezetek képviselői péntek reggel közölték, hogy május 1-jére határozatlan idejű általános sztrájkot hirdetnek, a varsói Chopin repülőtérről aznap nem indulnak járatok. A péntek éjjeli szakszervezeti sajtóértekezleten a bírósági döntést a polgári jogok korlátozásának minősítették, az eljárás…

Részletek>

Az Air France beújít Budapesten

2018. október 28-tól az Air France újgenerációs légitársasága, a JOON repteti az utasokat Budapestről a párizsi Charles de Gaulle repülőtérre. A napi három járatot a téli menetrendtől kezdődően az Air France 2017-ben indított légitársasága üzemelteti majd a magyar és a francia főváros között. A járatok továbbra is a már megszokott kényelmes átszállási lehetőségeket biztosítják az Air France és KLM kiterjedt útvonalhálózatára. A JOON új színt hoz a légitársaságok világába, szolgáltatásait a legújabb utazási trendeknek és igényeknek megfelelően alakították, ötvözvén azt az Air France hagyományokon alapuló, a légiközlekedés területén kiemelkedő minőségű…

Részletek>

Képzései egy részét a Budapest Airportra hozza a IATA

Ferihegy

A budapesti repülőtér megkapta a IATA regionális tréningpartner címet, így a Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA) képzéseinek egy részét Budapesten tartják meg – közölte a légi szövetséggel kötött megállapodásáról a Budapest Airport. A közleményben felidézik, a légitársaságokat tömörítő legnagyobb kereskedelmi szervezet képzései a légiközlekedés teljes spektrumát lefedik. Európában eddig Frankfurt, Athén, Moszkva, Riga és Isztambul adott otthont a IATA regionális tréningközpontjának. A partnerség keretében júniusban háromnapos kríziskezelési szimulációs tréninget, szeptemberben ötnapos biztonsági menedzsment oktatást szerveznek, októberben pedig háromnapos képzést tartanak a légiteheráru-kiszolgálásról. Takács József, a Budapest Airport stratégiai HR fejlesztési vezetője…

Részletek>

Újraindult a rendszeres légi közlekedés Moszkva és Kairó között

Két és fél év után először repült az Aeroflot orosz légitársaság járata Kairóba – közölte az Interfax hírügynökség. A nap folyamán az Egyptair indít először menetrend szerinti utasszállító gépet Moszkvába a hosszú szünet után. Vlagyimir Putyin január elején engedélyezte a két főváros közötti rendszeres légi járatok felújítását. Az államfői rendelet Kairó vonatkozásában feloldotta azt az ideiglenes tilalmat, amelynek értelmében az orosz légitársaságok Oroszországból nem szállíthattak orosz állampolgárokat Egyiptomba, valamint visszavonta az utazási irodákra vonatkozó javaslatot is, amely eltanácsolta őket az egyiptomi légi utazást magában foglaló utak eladásától. Putyin a turisztikai…

Részletek>