Jelentősen szigorítaná az Európai Unió a légi utasok kártérítéséről szóló irányelvet, az utasoknak nehezebb lenne kompenzációt kérni a légitársaságtól. A Politico által szemlézett javaslat lényege, hogy sokkal többet kellene egy járatnak késnie ahhoz, hogy az utas kártérítést kérhessen. A horvát elnökség által beterjesztett módosítás szerint az 1500 kilométert meg nem haladó utak esetében a mai kettő helyett öt, az 1500 és 3500 kilométer közöttieknél három helyett kilenc, míg a 3500 kilométeresnél hosszabbak esetében négy helyett 12 órát kellene késnie a járatnak ahhoz, hogy az utas kompenzációt kérhessen. Ugyanezek a feltételek…
Részletek>Címke: légiközlekedés
Egy hónap alatt háromszázezer utast fogadott az új ferihegyi utasmóló
Január 15-ei átadása óta háromszázezer induló és érkező utast fogadott a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren az új beszállítócsarnoka – közölte a Budapest Airport. A közlemény szerint az 1-es móló a nyári csúcsszezonra készül el teljesen. Az utasok a visszajelzések alapján már most rendkívül elégedettek a fejlesztéssel – írták. Az 1-es móló jelenleg öt állandó és egy ideiglenes beszállítókapuval üzemel, amelyek a korábbinál sokkal kényelmesebb várakozást tesznek lehetővé. A móló beüzemelése óta elérhető publikus wifiszolgáltatás mellett már minden ülőpadba USB-s mobiltöltőt is beépítettek. A beszállócsarnok digitális és statikus információs tábláit pedig…
Részletek>A Korean Air járatokat indít Budapest és Szöul között
A LOT Polish Airlines után a Korean Air is indít közvetlen járatot Budapest és Szöul között, a dél-koreai nemzeti légitársaság május 23-ától biztosítja az összeköttetést a két főváros között – írta az Airportal.hu. A Budapest Airport partnereinek megküldött, angol nyelvű közlemény alapján a szaklap azt írta, hogy a Korean Air hetente háromszor, kedden, csütörtökön és szombaton közlekedik október 17-ig, az Airbus A330-200-as gépek délután fél 4-kor szállnak le Budapesten és 18.30-kor indulnak vissza. A Korean Air az utasszállító mellett áruszállító járatot is indít a két város között, amely hetente kétszer…
Részletek>Kinevezték a Boeing új vezetőjét
Azonnali hatállyal lemondott Dennis Muilenburg, a Boeing vezérigazgatója, az új vezető David L. Calhoun (képünkön) – közölte tavaly a két ünnep között a chicagói székhelyű repülőgépgyártó társaság. A Boeing közleményében azzal indokolta Dennis Muilenburg távozását, hogy helyre kell állítani a hatóságoknak, az ügyfeleknek és a részvényeseknek a cég iránti bizalmát. Hozzátették, hogy a jövőben is transzparens, proaktív és hatékony kommunikációt folytatnak majd a hatóságokkal és az ügyfeleikkel. A Boeing és vezetőinek hírneve a 737 MAX típusú repülőgépek összesen 346 halálos áldozatot követelő két végzetes katasztrófája óta folyamatosan rosszabbodott, s ez…
Részletek>Repülőjáratot indít Moszkvából Budapestre a Ural Airlines
Repülőjáratot indít Moszkvából Budapestre december 28-tól a Ural Airlines/Uralszkije Avialinyii orosz légitársaság – közölték szerdán turisztikai honlapok. A jekatyerinburgi székhelyű cég hetente háromszor, kedden, csütörtökön és szombaton 12 óra 30 perckor indít gépet a magyar fővárosba, amely 18 óra 55 perckor indul vissza. Az útvonalon egy Airbus A320-as fog közlekedni. A minimális jegyár Moszkvából egy irányba, feladott poggyász nélkül 4475 rubel, feladott poggyásszal pedig 6935 rubel, Budapestről pedig 4985, illetve 7500 rubel lesz. A rubel jelenleg 4,69 forintot ér.
Részletek>A Wizz Air szerint ki kell tiltani a business osztályt a rövidtávú légiközlekedésből
A business osztályú ülések rövidtávú járatokról való kitiltására szólította fel a hagyományos légitársaságokat a magyar kötődésű Wizz Air ultrafapados légitársaság. A közleményében a légitársaság azt írta, a business class-on utazóknak kétszer akkora a szén-dioxid-lábnyoma, mint azoknak, akik turistaosztályon utaznak, így ezzel a gyakorlattal egy „archaikus és pazarló” modellt tart életben az iparág. A Wizz Air szerint iparági problémáról van szó, ami iparági megoldást kíván. A légitársaságoknak ezért el kell kötelezniük magukat az ötórásnál rövidebb repülőutak esetében a business class osztályok teljes betiltása mellett. Váradi József (képünkön), a Wizz Air vezérigazgatója a közleményben…
Részletek>Állítólag nyakunkon a városon belüli légiközlekedés forradalma
A repülő autók és a fegyelmezett sorokban haladó dróntaxik a fantázia szüleményei, és egyelőre csak a filmekben fordulnak elő. A KPMG nemrégiben megjelent nemzetközi tanulmánya azonban rávilágít arra, hogy összeálltak a feltételek a vízió valóra válásához. A KPMG elemzői szerint a kérdés ma már nem az, hogy elég fejlett-e a technológiánk, hanem az, hogy a piaci szereplők mikor és milyen üzleti modellekkel szállnak be a versenybe. A városi légi közlekedés – vagy ahogy a tanulmány is hivatkozik rá, az UAM (Urban Air Mobility) – lehet a KPMG szerint a következő…
Részletek>Felavatták a Budapest Airport új árukezelő központját
Felavatták a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér új árukezelő központját, a Cargo City-t. Rolf Schnitzler, a Budapest Airport vezérigazgatója elmondta, tavaly 150 ezer tonna árut kezeltek a repülőtéren, és az utasforgalom mellett az áruforgalom is dinamikusan, hatvan százalékkal emelkedett az elmúlt három évben. A növekedéshez az is hozzájárult, hogy a nagy integrátor társaságok bázist tartanak fenn és sok szállítmányozó cég települt a repülőtérre. Hozzátette: az új épület adta plusz kapacitásokból a magyar gazdaság is előnyt szerez majd, és piaci igények szerint az új épületeket tovább tudják bővíteni. Az ötvenmilliárd forintos beruházással…
Részletek>IATA: a biometrikus azonosítás növelheti a repülőterek hatékonyságát
A biometrikus azonosítástól remélik a légiközlekedési szakértők, hogy jelentősen növeli a légikikötők hatékonyságát, és ezzel fel tudják venni a versenyt az utasforgalom növekedésével – hangzott el a Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA) varsói, Global Airport and Passenger Symposium nevű, az utasélmény fejlesztésére fókuszáló konferenciáján. Nick Careen, az IATA utas- és áruforgalomért felelős vezetője előadásában azt hangsúlyozta, hogy a szervezet a következő 10-15 évre jelentős, évi négy százalék körüli átlagos forgalomnövekedést prognosztizál, ekkora mértékben viszont nem lehet fejleszteni a repülőtereket, mert azok építése a túlszabályozottság miatt is nehézkes és lassú. A…
Részletek>A Ryanair lengyel leányvállalata, a Buzz üzemelteti decembertől a légi cég budapesti bázisát
A Ryanair lengyel leányvállalata, a Buzz üzemelteti december 1-jével a cég budapesti bázisát – közölte az ír diszkont légitársaság. Az AIRportal.hu légiközlekedési szaklap azt írta, hogy az átadás után nem változik a légitársaság kínálata, sem a járatokban, sem azok számában nem lesz változás. A váltás egyik oka, hogy a Lengyelországban bejegyzett Buzz alacsonyabb költségszinttel üzemel, mint a Ryanair, így továbbra is versenyképesek maradhatnak a kelet-közép-európai piacon, ahol fő versenytársuk a magyar hátterű Wizz Air. A varsói székhelyű Buzz korábban Ryanair Sun néven működött, tavaly március végével kezdtek üzemelni. Jelenleg hét…
Részletek>