A légi közlekedésben az utasok szerint a csomagkezelési folyamatokat kell a leginkább fejleszteni, de az országba beléptetés és az utasbiztonsági ellenőrzés minősége is kifogásolható – derül ki a Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA) friss utaselégedettségi felméréséből. Pierre Charbonneau, az IATA utasélményért felelős vezetője a szervezet varsói, Global Airport and Passenger Symposium elnevezésű, háromnapos szakmai konferenciáján számolt be a 2019-es kutatás eredményeiről. A mintegy 11 ezer utas körében végzett felmérés adatai szerint a megkérdezettek 75 százaléka inkább elégedett volt a szolgáltatás színvonalával, és a repülőjegy foglalásának folyamatát leszámítva minden területen javult…
Részletek>Címke: légiközlekedés
Pilótaképző központ létrehozásáról írt alá szándéknyilatkozatot az ITM
Pilótaképző központ létrehozásáról írt alá szándéknyilatkozatot az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) és a norvégiai központú Pilot Flight Academy pilótaképző akadémia. A megállapodás értelmében 15 millió eurós beruházással hoznak létre a hévízi repülőtéren egy nemzetközi pilótaképző központot, amely kiemelten a V4 országok diákjainak nyújt 2020-tól kétéves pilótaképző tanfolyamot. A szándéknyilatkozattal mindkét fél elköteleződését fejezte ki a projekt iránt. György László, a szaktárca gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára az ünnepélyes aláíráson hangsúlyozta: ezzel olyan képzés jelenik meg a magyar piacon, amely a jövő hivatására készít fel, és nagy hozzáadott értéket képvisel. Az…
Részletek>Az ukrajnai Zaporizzsjába indít járatot a Wizz Air Budapestről
A kelet-ukrajnai Zaporizzsjába indít közvetlen járatot jövő ősszel a Wizz Air Budapestről – közölte a magyar hátterű diszkont légitársaság. A járatok hetente kétszer, csütörtökön és vasárnap közlekednek majd. Zaporizzsja lesz a Wizz Air hálózatának 152. célállomása, Ukrajnában pedig az ötödik város, ahová közvetlenül el lehet jutni Budapestről: Zaporizzsja mellett Kijev, Harkov, Lviv és Odessza is elérhető a fapados társasággal. A Wizz Air egyben az első diszkont légitársaságként jelenik meg a városban. A közlemény szerint a kelet-ukrajnai Zaporizzsja városából kiindulva könnyen elérhető a szomszédos, milliós lakosságú Dnyipropetrovszk, valamint az Azovi-tenger üdülőhelyei. A Wizz…
Részletek>IATA: még kérdés, hogy konszolidációhoz vezet-e a légi áruszállítás recessziója
Egyelőre korai arról beszélni, hogy a légi áruszállítási üzletág teljesítményének visszaesése konszolidációhoz vezet majd – mondta Alexandre de Juniac, a Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA) elnök-vezérigazgatója kedden Varsóban, a Global Airportand Passenger Symposium rendezvényén. A szervezet legutóbbi, augusztusi adatai szerint az árutonna-forgalomban mért teljesítmény 3,9 százalékkal csökkent az egy évvel korábbihoz képest, ez volt a tizedik egymást követő hónap, amikor csökkenést mutattak ki, ilyen hosszú időszakra a 2008-as válság óta nem volt példa. Ezzel kapcsolatban Alexandre de Juniac (képünkön) azt mondta, a folyamat hátterében a kereskedelem csökkenése, az Egyesült Államok…
Részletek>Elindította közvetlen járatát a LOT Polish Airlines Budapest és Szöul között
A LOT Polish Airlines elindította vasárnap a Budapest és Szöul közötti közvetlen légi járatot. A lengyel légitársaság Boeing 787 Dreamlinere kora délután szállt fel a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérről, és várhatóan tíz és fél óra repülés után érkezik meg Szöulba. A járat felszállása előtt tartott sajtótájékoztatón Rafal Milczarski, a LOT vezérigazgatója elmondta, első alkalommal nyitnak Budapestről keletre járatot, amely rendkívül nehéznek bizonyult, ezért szükség volt a Külgazdasági és Külügyminisztérium segítségére is. A szöuli összeköttetés nemcsak gazdasági, hanem kulturális kapcsolatok miatt is fontos, és szeretnék, ha heti három helyett hat, optimális esetben…
Részletek>IATA: tíz év után először csökken világszerte a légi árufuvarozás
Tíz év után először világszerte csökken a légi úton szállított áru mennyisége ebben az évben, emellett a hozamcsökkenés is jelentős, de az iparág elég rugalmas ahhoz, hogy átvészelje ezt az időszakot – mondta Sergiu Sarasan, a nemzetközi légi Szállítási Szövetség (IATA) regionális üzletági igazgatója. A RepülésVilág légi áruszállítási konferencián az igazgató ismertette, hogy 3,5 százalékkal csökkent az első hét hónapban az áru-tonnakilométerben mért teljesítmény az előző évihez képest, elsősorban az Egyesült Államok és Kína közti kereskedelmi háború miatt. Sarasan emellett kiemelte, hogy 2025-re az e-kereskedelem fellendülése miatt naponta ötszáz millió…
Részletek>Azonnali fejlesztésekről állapodott meg a Wizz Air és a Malév Ground Handling
Azonnali fejlesztésekről, illetve a közbeavatkozást igénylő területekről állapodott meg a magyar kötődésű Wizz Air diszkont légitársaság és földi kiszolgáló partnere, a Malév Ground Handling – közölte a két szervezet. A Wizz Air közlése szerint a légitársaság vizsgálatokat folytatott le, és a felmerült ügyeken konstruktívan dolgozott együtt a Malév GH-val, szem előtt tartva, hogy az utasélmény továbbra is magas színvonalú legyen a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren. Közösen meghatározták az azonnali fejlesztést, illetve közbeavatkozást igénylő területeket és megoldották a felmerült problémákat – olvasható a közleményben. A légitársaság közölte továbbá: biztatják utasaikat,…
Részletek>Debrecen világvárossá változik: a régió vezetőjévé nőtt a reptér
A térségben működő három regionális repülőtér körében a debreceni légikikötő átvette a vezető szerepet, és a legnagyobb forgalmú reptérré válik – nyilatkozta Debrecen polgármestere. Papp László az egymillió ötszázezredik Wizz Air-utas köszöntése kapcsán tartott tájékoztatón emlékeztetett: a Wizz Airrel a menetrendszerinti járatok elindításáról 2010-ben kezdődtek el a tárgyalások, az első gép pedig Londonból 2012. június 18-án érkezett a reptérre. A légikikötő utasforgalma évről évre rekordokat dönt, tavaly a reptérnek már 380 ezer utasa volt, ami több mint húsz százalékos növekedést jelent az előző évihez képest. Az idei várható forgalomról szólva…
Részletek>Már igényelhetnek kézi zajmérőt a ferihegyi repülőtér mellett élők
Szerdától igényelhetnek kézi zajmérőt a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér mellett élők, a lakók között – önkormányzati közreműködéssel – harminc eszközt osztanak ki, amelyeket határozott ideig használhatnak – közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM). A közlemény szerint a készülékekkel az érintettek összehasonlíthatják a környezetükben található berendezéseket vagy létesítmények, az elhaladó járművek zaját. A lehetőséggel élni kívánók a XVIII. kerületi polgármesteri hivatal környezetvédelmi csoportjának címzett levélben vagy e-mailben jelezhetik igényüket. A minisztérium emlékeztetett, hogy az elmúlt hónapokban „a főpolgármester kezdeményezésére számos intézkedés történt a légiközlekedésből származó fővárosi zajterhelés mérséklése céljából”.…
Részletek>A Boeing felfüggesztette a 777-8-as repülőgépe fejlesztését
A Boeing felfüggesztette új szélestörzsű repülőgépe, a 777X kisebb, 8-as változatának fejlesztését, a gép forgalomba állásának időpontja bizonytalan – írta az Air Current szaklap alapján a Reuters. A 777X program jelenleg is kisebb csúszással zajlik, mivel a Boeing sok erőforrását köti le a 737 MAX-ok újratervezése, illetve engedélyeztetése, emellett az újgenerációs 777-esek hajtóművével is műszaki nehézségei adódtak a gyártó General Electricnek. Emiatt a nagyobb, 9-es variáns idénre tervezett első felszállását a Boeing közlése szerint csak 2020 elején tarthatják meg, és várhatóan még abban az évben kereskedelmi forgalomba is állhat, a…
Részletek>