Légihíd: elindította budapesti áruszállító járatát az Air Bridge Cargo

Budapest Airport Cargo City

Elindította budapesti áruszállító járatát az orosz Air Bridge Cargo Airlines kedden, a cég gépei hetente kétszer járnak majd Moszkva és Liege között Budapest érintésével. Jost Lammers, a Budapest Airport vezérigazgatója az új járat landolása előtt tartott ünnepségen elmondta, a repülőtéren az idén az első öt hónapban, az előző évihez viszonyítva, 14 százalékkal nőtt a kezelt áru mennyisége, és az év végéig is kétszámjegyű növekedést várnak, számítások szerint a kezelt áru mennyisége elérheti a 140 ezer tonnát. Hozzátette: ehhez az eredményhez hozzájárultak a LOT, illetve az American Airlines transzatlanti járatai is. Aláhúzta,…

Részletek>

A GEFCO minden munkavállalót találékonyságra, és innovatív ötletek megvalósítására ösztönözne

A GEFCO, a komplex ipari ellátási lánccal kapcsolatos szolgáltatások globális szereplője, az autóipari logisztika vezető európai vállalata ma bejelentette új Innovation Factory azaz ÖtletGyár elnevezésű innovációs stratégiáját. Az új stratégia mérföldkövet jelent a vállalat életében. A kezdeményezés elsődleges célja, hogy a GEFCO csapatain belül támogassa az új ötletek megvalósítását és a kreativitás kibontakozását. Az új intézkedéssel a GEFCO minden munkavállalót találékonyságra, és innovatív ötletek megvalósítására szeretne ösztönözni. Az ÖtletGyár keretein belül megvalósuló fejlesztések később az üzleti bővülést is elősegíthetik. A vállalat célja, hogy ezen belső inkubátorszervezet létrehozásával felkarolja a kreatív,…

Részletek>

Csonka Endrét választották az MLBKT új elnökének

A Magyar Logisztikai, Beszerzési és Készletezési Társaság (MLBKT) elnöksége Csonka Endrét (képünkön), az Első Pesti Malom Zrt. vezérigazgatóját választotta meg a társaság új elnökének, tisztségét két évig tölti be – közölte az MLBKT. A közlemény szerint Chikán Attilát, a Budapesti Corvinus Egyetem egyetemi tanárát, a társaság leköszönő elnökét, aki négy éven át irányította a szervezetet, választották meg társelnöknek. Az MLBKT szakmai szervezet a honlapja szerint 1991-ben alakult meg. Több mint ötszáz fős tagsággal rendelkezik, tagjai között számos gyártó, termelő vállalat logisztikai és beszerzési szakértője is megtalálható. A társaság a tagok…

Részletek>

Trans-Sped: naprakész tudást a logisztikaszakos tanároknak!

A legtöbb diák és tanár számára véget ért a tanév, azonban a debreceni logisztika szakképzésben oktató pedagógusok ezen a héten még a katedra másik oldalán folytatták az iskolai heteket. A Debreceni Szakképzési Centrum hat tanára kapott lehetőséget az egyhetes vállalati továbbképzésre a Trans-Sped Csoportnál. A korszerű logisztikai szakképzéshez elengedhetetlen, hogy a tanárok a legmagasabb színvonalat képviselő logisztikai szolgáltatóktól kapják meg a korszerű tudást. Az egyhetes képzés során a debreceni szakképző iskolákban oktató tanárok a legfrissebb ipari technológiákba és rendszerekbe nyerhettek betekintést, amelyet a jövőben a tananyagba is beépítenek. Célunk, hogy…

Részletek>

GEFCO — TALAN összefogás

autógyártás

A GEFCO és a TALAN transzformációs tanácsadó társaság megállapodtak egy közös vállalat létrehozásában, az autóipari piaci megoldások fejlesztése és értékesítése céljából. A GEFCO és a TALAN megállapodást írt alá azzal a céllal, hogy a digitális és hagyományos technológiákat ötvözve nyújtsanak megoldásokat az autóipari szegmens részére. A megállapodás egy olyan közös vállalat létrehozását is magába foglalja, amely lehetővé teszi a két fél szakértelmének összevonását. Ez a megállapodás a két vállalat által évek óta épített bizalmi kapcsolatának eredménye. A GEFCO b2b piac ismeretével és nemzetközi kapcsolataival, míg a TALAN az új információs…

Részletek>

Félmilliárdos logisztikai fejlesztést hajt végre a záhonyi Transit-Speed Kft.

Záhony

Csaknem félmilliárd forint értékű beruházást valósít meg a záhonyi székhelyű, áruátrakással, raktározással, csomagolással, kereskedelemmel és szállítmányozással foglalkozó Transit-Speed Kft. – közölte a társaság. A közlemény szerint a fejlesztés keretében elsősorban a rakománykezelés hatékonyságát és a gyorsabb árukezelést szeretnék megvalósítani egy, az ömlesztett áruk kezelésére alkalmas szállítószalag-rendszerrel, az ezek csomagolását elősegítő szalagos „Big-Bag” töltőállomással és egy zsákoló mérlegrendszerrel. A rakodási munkákat három új teleszkópos és egy gumikerekes rakodógép, valamint három villástargonca segítené, és a beruházás keretében elvégzik a rakodóterület aszfaltozását is. A digitális megfigyelő és rögzítő rendszer kiépítésével a vagyonvédelmet erősítené…

Részletek>

Temirova a 3M a közép-kelet-európai régió élén

Aigul Temirovát (képünkön) nevezték ki a 3M a CEE régió élére. Temirova elmondta, hogy elsődleges célja a következő két-három évben a nyereség növelése, valamint a munkavállalók fejlesztése lesz, de szerinte más izgalmas változásokat is tartogat a következő időszak. 2018 egy igazán izgalmas év lesz a 3M számára. A vállalat – immáron az új ügyvezetővel – folytatja azt a sikeres termékfejlesztési irányt, amellyel a legújabb megatrendekhez igazodnak, összhangban a 3M globális vállalati irányaival. Aigul kiemelte, hogy a következő két-három évben arra fókuszál majd, hogy régiós szinten nyereségnövekedést érjen el a vállalat, valamint…

Részletek>

Lemondott a Waberer’s igazgatóságának elnöke és annak helyettese is

Elnöki pozíciójáról lemondott, ugyanakkor az igazgatóság tagja marad Robert Knorr, a Waberer’s igazgatóságának elnöke, a jelenlegi többségi tulajdonos képviselője, továbbá bejelentette távozását Stefan Delacher, az igazgatóság elnökhelyettese is – közölte a Waberer’s International Nyrt. A közleményben kiemelték: az igazgatóság Gerard van Kesteren (képünkön) elnökké történő kinevezését javasolja, aki 2016 óta a testület független tagja. Van Kesteren elmondta, megtiszteltetés elvállalni számára a társaság összes részvényesének képviseletét. Úgy fogalmazott, hogy megtesz minden tőle telhetőt a jelenlegi részvényárfolyam és a Waberer’s általuk gondolt fair értéke közötti „különbség kezelése” érdekében. Az elnökhelyettes pozíciójára Dániel Csanádot javasolja…

Részletek>

A Logisztikai szövetség a logisztikai pályázatok feltételeinek módosítását szorgalmazza

raktár

A logisztikai pályázatok feltételrendszerének kiigazítását kéri a kormánytól a Magyarországi Logisztikai Szolgáltató Központok Szövetsége (MLSZKSZ) az iparág versenyképességének megőrzése érdekében – közölte a szövetség. A szövetség javaslata szerint a pályázat pénzügyi értékelési szempontjait szükséges lenne összehangolni a logisztikai iparág finanszírozási, gazdálkodási sajátosságaival, mert a cégek jelentős része nem tud megfelelni bírálat feltételeinek. Emellett nagyobb hangsúlyt kellene fordítani a pályázaton belül a korszerű, jövőbemutató, hatékonyságot jelentősen növelő digitális, 4.0-s logisztikai technológiák gyorsabb térnyerésére, így erősítve az Ipar 4.0-s folyamatokat. Úgy vélik, hogy rövidíteni kell a pályázat elbírálásának folyamatát a jelenlegi egy…

Részletek>

Meghaladja a 2000 milliárd forintot a magyarországi szállítmányozás forgalma

Az áruszállítás mintegy 6,5 százalékkal járul hozzá a magyarországi bruttó nemzeti össztermék előállításához, az előzetes adatok szerint a szektor forgalma tavaly meghaladta a 2000 milliárd forintot – közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium közlekedéspolitikáért felelős államtitkára. Mosóczi László (képükön a kinevezésekor) a II. Mobil Járműipari és Logisztikai Szakkiállítás, Konferencia második napján tartott logisztikai és közlekedésfejlesztési konferencián beszélt arról, hogy a Világbank által vizsgált 160 ország közül a logisztika és a szállítmányozás terén Magyarország a 31. helyen szerepelt a legutóbbi, 2016-os rangsorban. A térségben ezzel az élen áll Magyarország, a szomszédos államok…

Részletek>