Wáberer György felmondja a Waberer’s név használati jogát

Waberer's

Wáberer György az erről rendelkező szerződés lejártakor, 2018 nyarán felmondja a Waberer’s márkanév és cégnév használatának jogát. A hírt a vállalkozó sajtóközleményben jelentette be kedden. A Waberer’s International Zrt. alapítója és korábbi társtulajdonosa 2016 júniusában vált meg részesedésétől a társaságban. A közlemény ismerteti: az európai nemzetközi közúti fuvarozás egyik legjobban ismert márkanevének használatáról szóló megegyezés a tulajdon átruházásáról kötött megállapodás elválaszthatatlan eleme volt. A Waberer’s feliratot az új tulajdonosi szerkezetben is több mint 3500 pótkocsi viseli. Wáberer részvényeit a Mid Europa Partners magántőke-befektetési alap vásárolta meg 2016-ban, amely 2011 óta…

Részletek>

A Waberer’s növelte árbevételét az első fél évében

Waberer's International Zrt.

A Waberer’s International Zrt. árbevétele 6,4 százalékkal 276,4 millió euróra nőtt 2016 első hat hónapjában az előző év azonos időszakához képest — közölte a közúti fuvarozó vállalat az MTI-vel. A közlemény szerint a Waberer’s kamionjai 2016 első fél évében 1 millió 121 ezer fuvarmegbízást teljesítettek, ami több mint harminc százalékkal haladja meg a cég egy évvel korábbi teljesítményét. A vállalat saját tulajdonú, 3500 egységből álló flottájának futásteljesítménye a vizsgált időszakban 222 millió kilométer volt, csaknem kilencmillió kilométerrel több, mint 2015 első fél évében. Arról is beszámoltak, hogy a társaság az év…

Részletek>

Régi-új igazgatósággal folytatja a Waberer’s

Waberer's

Tulajdonosi szerkezetének megváltozását követően megtartotta első közgyűlését a Waberer’s International Zrt. A Mid Europa Partners (MEP) magántőke-befektetési alap ez év júniusában tovább növelte részesedését a társaságban, s immár a részvények 97,1 százalékával rendelkezik. A tranzakciót a napokban hagyta jóvá a versenyhatóság Magyarországon és minden további érintett országban – áll a Waberer’s közleményében. A közgyűlés döntött a Waberer’s cégformájának nyílt részvénytársaságból zártkörű részvénytársasággá történő visszaalakításáról és megválasztotta a társaság új igazgatóságát. Az ötfős igazgatóság elnöke Bethlen Miklós, a Mid Europa Partners partnere és budapesti irodájának vezetője lett. A testület két új tagja…

Részletek>