Rekordforgalom a debreceni repülőtéren

Debrecen repülőtér

Rekordforgalom volt júliusban a debreceni repülőtéren, a több mint 45 ezres utaslétszám történelmi rekordnak számít, egy hónap alatt még soha nem fordultak meg ennyiden a légikikötőben – közölte a repülőtér fejlesztési igazgatója. Tamás László tájékoztatása szerint a júliusi utasforgalom 22 százalékkal haladta meg a tavaly júliusit. Az év eleje óta már csaknem 250 ezer utas fordult meg a debreceni repülőtéren, ami több mint a város teljes lakossága – tette hozzá az igazgató. Elmondta azt is, hogy Közép-Kelet Európa legnagyobb diszkont légitársasága, a Wizz Air Londonba már heti tíz, Eindhovenbe pedig…

Részletek>

Légihíd: elindította budapesti áruszállító járatát az Air Bridge Cargo

Budapest Airport Cargo City

Elindította budapesti áruszállító járatát az orosz Air Bridge Cargo Airlines kedden, a cég gépei hetente kétszer járnak majd Moszkva és Liege között Budapest érintésével. Jost Lammers, a Budapest Airport vezérigazgatója az új járat landolása előtt tartott ünnepségen elmondta, a repülőtéren az idén az első öt hónapban, az előző évihez viszonyítva, 14 százalékkal nőtt a kezelt áru mennyisége, és az év végéig is kétszámjegyű növekedést várnak, számítások szerint a kezelt áru mennyisége elérheti a 140 ezer tonnát. Hozzátette: ehhez az eredményhez hozzájárultak a LOT, illetve az American Airlines transzatlanti járatai is. Aláhúzta,…

Részletek>

Képzései egy részét a Budapest Airportra hozza a IATA

Ferihegy

A budapesti repülőtér megkapta a IATA regionális tréningpartner címet, így a Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA) képzéseinek egy részét Budapesten tartják meg – közölte a légi szövetséggel kötött megállapodásáról a Budapest Airport. A közleményben felidézik, a légitársaságokat tömörítő legnagyobb kereskedelmi szervezet képzései a légiközlekedés teljes spektrumát lefedik. Európában eddig Frankfurt, Athén, Moszkva, Riga és Isztambul adott otthont a IATA regionális tréningközpontjának. A partnerség keretében júniusban háromnapos kríziskezelési szimulációs tréninget, szeptemberben ötnapos biztonsági menedzsment oktatást szerveznek, októberben pedig háromnapos képzést tartanak a légiteheráru-kiszolgálásról. Takács József, a Budapest Airport stratégiai HR fejlesztési vezetője…

Részletek>

Újraindult a rendszeres légi közlekedés Moszkva és Kairó között

Két és fél év után először repült az Aeroflot orosz légitársaság járata Kairóba – közölte az Interfax hírügynökség. A nap folyamán az Egyptair indít először menetrend szerinti utasszállító gépet Moszkvába a hosszú szünet után. Vlagyimir Putyin január elején engedélyezte a két főváros közötti rendszeres légi járatok felújítását. Az államfői rendelet Kairó vonatkozásában feloldotta azt az ideiglenes tilalmat, amelynek értelmében az orosz légitársaságok Oroszországból nem szállíthattak orosz állampolgárokat Egyiptomba, valamint visszavonta az utazási irodákra vonatkozó javaslatot is, amely eltanácsolta őket az egyiptomi légi utazást magában foglaló utak eladásától. Putyin a turisztikai…

Részletek>

Oroszországi légi katasztrófa: befejezték a helyszíni vizsgálatot

Befejeződött a vizsgálat a múlt héten Moszkva közelében lezuhant utasszállító repülőgép tragédiájának helyszínén – közölte vasárnap a rendkívüli helyzetek oroszországi minisztériuma. A főképp tűzoltókból álló kutatóegységek a Ramenszkojei járásban mintegy ötven hektárt átfésülve 4700 gépdarabot gyűjtöttek össze. Korábban csaknem másfélezer testmaradvány megtalálását jelentették. Az utasok azonosítása bűnügyi orvosszakértői DNS-vizsgálattal zajlik. A Szaratovszkije Avialinyii légitársaság Orszkba tartó An-148-as típusú utasszállítója vasárnap, négy perccel a felszállása után eltűnt a radarok képernyőjéről. A gép lezuhant, 65 utasa – köztük három gyermek – és hatfős személyzete életét vesztette. A gép feketedobozainak vizsgálata megállapította, hogy…

Részletek>

Kilencéves csúcsra nőtt tavaly a pozsonyi repülőtér utasforgalma

A teherforgalom történelmi csúcsra, az utasforgalom pedig kilencéves rekordra nőtt tavaly a pozsonyi Milan Rastislav Stefánik (BTS) repülőtéren – derült ki a légikikötő közleményből. A pozsonyi légikikötő utasforgalma 2017-ben 1 millió 942 ezer volt, 11 százalékkal magasabb az egy évvel korábbinál. Bár a BTS tavalyi utasforgalma a legmagasabb a 2008-ban elért, eddigi abszolút rekord (2,2 millió utas) óta, az emelkedés üteme ismét lassult, némileg elmaradt az egy évvel korábbi 12,3 százaléktól. Tavaly a pozsonyi reptér teherforgalma rekordértékre emelkedett, több, mint 14 százalékkal, 26 ezer 246 tonnára emelkedett. A növekedés üteme…

Részletek>

A WizzAir elindította a Debrecen-Moszkva járatát

Elindította hétfőn a Debrecen-Moszkva járatát a WizzAir légitársaság. Az első debreceni járat a vnukovói reptérre szállt le, amelyet a légitársaság moszkvai járatai 2013 óta használnak. Vaszilij Alekszandrov, a vnukovói reptér vezérigazgatója a moszkvai avatóünnepségen méltatta a két ország közötti fejlődő kulturális és gazdasági kapcsolatokat. Rámutatott, hogy Debrecen iránt, egyebek között a régió termálfürdői miatt is, nagy az érdeklődés Oroszországban. Kifejezte reményét, hogy a járat kihasználtsága magas lesz, Vnukovo és a WizzAir együttműködése pedig továbbra is mindkét fél számára előnyös lesz. Balla János, Magyarország moszkvai nagykövete elmondta, hogy idén ötvenezer orosz…

Részletek>

Moszkvában több mint 300 repülőjáratot akadályoz a havazás

Több mint háromszáz repülőjáratot tartottak vissza, vagy töröltek a moszkvai repülőtereken hétfő délelőttig az erős havazás miatt. Domogyedovóba 152 járat érkezett vagy érkezik késéssel. Egy járat felszállását visszatartották, további négyet pedig más repülőterekre irányítottak át. A késések időtartama eléri a két órát. Seremetyjevóban 107 járatot töröltek és 120-at visszatartottak. Az orosz Aeroflot és a külföldi légitársaságok gépei is a repülőtéren vesztegelnek. A legnagyobb orosz légiközlekedési vállalatnak harminc járatát törölték és további 41 késik.

Részletek>