IATA: tíz év után először csökken világszerte a légi árufuvarozás

repülő, utaskisérők

Tíz év után először világszerte csökken a légi úton szállított áru mennyisége ebben az évben, emellett a hozamcsökkenés is jelentős, de az iparág elég rugalmas ahhoz, hogy átvészelje ezt az időszakot – mondta Sergiu Sarasan, a nemzetközi légi Szállítási Szövetség (IATA) regionális üzletági igazgatója. A RepülésVilág légi áruszállítási konferencián az igazgató ismertette, hogy 3,5 százalékkal csökkent az első hét hónapban az áru-tonnakilométerben mért teljesítmény az előző évihez képest, elsősorban az Egyesült Államok és Kína közti kereskedelmi háború miatt. Sarasan emellett kiemelte, hogy 2025-re az e-kereskedelem fellendülése miatt naponta ötszáz millió…

Részletek>

Azonnali fejlesztésekről állapodott meg a Wizz Air és a Malév Ground Handling

wizzair

Azonnali fejlesztésekről, illetve a közbeavatkozást igénylő területekről állapodott meg a magyar kötődésű Wizz Air diszkont légitársaság és földi kiszolgáló partnere, a Malév Ground Handling – közölte a két szervezet. A Wizz Air közlése szerint a légitársaság vizsgálatokat folytatott le, és a felmerült ügyeken konstruktívan dolgozott együtt a Malév GH-val, szem előtt tartva, hogy az utasélmény továbbra is magas színvonalú legyen a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren. Közösen meghatározták az azonnali fejlesztést, illetve közbeavatkozást igénylő területeket és megoldották a felmerült problémákat – olvasható a közleményben. A légitársaság közölte továbbá: biztatják utasaikat,…

Részletek>

Schamschula: a postai iparág jelentős változáson megy keresztül

Schamschula György, a Magyar Posta vezérigazgatója

A postai iparág jelentős változáson megy keresztül, és ezt a Magyar Postának is követnie kell – mondta Schamschula György (képünkön), a Magyar Posta vezérigazgatója az európai egyetemes szolgáltatókat tömörítő Európai Postai Szolgáltatók Egyesülete (PostEurop) igazgatósági ülését megelőzően. Szebeny Botond, a PostEurop főtitkára kiemelte: nagy kihívást jelent az európai postáknak a 2021-ben életbe lépő európai uniós direktíva végrehajtása, amikor is a 22 euró alatti nemzetközi csomagküldemények áfa- és vámmentessége megszűnik, ennek az adminisztrációja jelentős terhet jelent majd a postáknak is. Jean-Paul Forceville, a PostEurop igazgatóságának elnöke ismertette, hogy brüsszeli székhelyű lobbiszervezetként…

Részletek>

A Market Építő Zrt. építheti fel a Mol székházát

A Mol Nyrt. a Market Építő Zrt.-t választotta új, Kopaszi-gát mellett épülő székháza generálkivitelezőjének, amely több hazai alvállalkozóval közösen kezdi el a Mol Campus építését. Az épület 2500 munkavállaló számára biztosít majd modern munkakörnyezetet – közölte a Mol. A közlemény szerint a Mol 2018 őszén írt ki egy zártkörű tendert a kivitelező kiválasztására, amelyre négy vállalat kapott meghívást, olyan európai és Európán kívüli nemzetközi cégek, amelyek többek között Oroszországban, Törökországban, Hollandiában is jelen vannak. A legjobb ajánlatot négy körben választották ki. Az elbírálás során a Mol döntéshozói az árajánlaton kívül…

Részletek>

Lengyelország 2021-ben hatmilliárd köbméter gázt szállíthat Ukrajnának

Lengyelország 2021-ben hatmilliárd köbméter gázt szállíthat Ukrajnának – közölte Piotr Naimski, a lengyel kormány energiaügyi megbízottja, a lengyel-amerikai-ukrán gázszállítási együttműködésről szóló nyilatkozat aláírásakor. Az ukrán és az amerikai küldöttség a második világháború kitörésének 80. évfordulója alkalmából tartandó szeptember 1-jei nemzetközi megemlékezésekre érkezett Varsóba, és szombaton kétoldalú tárgyalásokat folytattak gazdasági témákban is. „2021-ben jelentős gázmennyiséget szállíthatunk Ukrajnának, hatmilliárd köbméterről lehet szó” – közölte Naimski, emlékeztetve, hogy a jelenlegi szállítási kapacitás 1,5 milliárd köbméter. Hozzátette, hogy addig lengyel oldalon befejeződnek a lengyel-ukrán interkonnektorhoz szükséges beruházások, de ukrán oldalon még 110 kilométer csővezeték…

Részletek>

A megosztásos autózás jelentős bővülésére számít Budapesten egy nemzetközi szolgáltató

A car sharing, vagyis a megosztásos autóhasználat jelentős, százalékosan kétszámjegyű bővülését várja a következő években a fővárosban a DriveNow – mondta a magyarországi ügyvezető. Fischer Péter becslése szerint Budapesten négyszázezer lehetséges felhasználó érdeklődhet a megosztásos autózás iránt. A bővülési ütem – fogalmazott – a tömegközlekedés fejlődésétől és a felhasználói igények változásától is függ, ugyanis a fiatalabbak egyre kevésbé ragaszkodnak a saját autóhoz. A DriveNow Magyarország kétéves előkészítést követően három hónapja működik Budapesten, ám a regisztráltak száma és a szolgáltatás időtartama már most kétszeresen felülmúlta a várakozásokat – tette hozzá. Az…

Részletek>

Már igényelhetnek kézi zajmérőt a ferihegyi repülőtér mellett élők

Szerdától igényelhetnek kézi zajmérőt a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér mellett élők, a lakók között – önkormányzati közreműködéssel – harminc eszközt osztanak ki, amelyeket határozott ideig használhatnak – közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM). A közlemény szerint a készülékekkel az érintettek összehasonlíthatják a környezetükben található berendezéseket vagy létesítmények, az elhaladó járművek zaját. A lehetőséggel élni kívánók a XVIII. kerületi polgármesteri hivatal környezetvédelmi csoportjának címzett levélben vagy e-mailben jelezhetik igényüket. A minisztérium emlékeztetett, hogy az elmúlt hónapokban „a főpolgármester kezdeményezésére számos intézkedés történt a légiközlekedésből származó fővárosi zajterhelés mérséklése céljából”.…

Részletek>

A Commsignia magyar járműkommunikációs cég 11 millió dollár befektetést kapott

Forint

A járműkommunikációval foglalkozó magyar alapítású Commsignia Kft. 11 millió dollár tőkebefektetést kapott európai és amerikai kockázatitőke-befektetőktől – közölte a társaság. A tájékoztatás szerint a tőkebefektetést a Karma Ventures és a Samsung Catalyst Fund vezetésével a Partech, az Inventure, a Credo Ventures és a magyarországi Day One Capital hajtotta végre. A Commsignia közölte, a tőkebefektetésből elsősorban fejlesztői bázisuk növekedését finanszírozzák, több mint száz új, munkahely létrehozását tervezik. Az ötven munkavállalót foglalkoztató magyar cég fő profilja a járművek és az azokat körülvevő infrastruktúra közötti kommunikációt lehetővé tevő szoftveres és hardveres megoldások, melyeket elsősorban…

Részletek>

Bővült Ferihegy utasforgalma júliusban

Ferihegy

Hat százalékkal bővült a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér utasforgalma júliusban az egy évvel korábbihoz képest, az áruforgalom azonban jelentősen csökkent – derül ki a CAPA Aviation légiközlekedési tanácsadó cég honlapján közzétett adatokból. A ferihegyi repülőtér a nyár második hónapjában 1,6 millió utast kezelt, a kezelt áru mennyisége viszonyt 8,3 százalékos visszaesést mutat a tavalyihoz képest: júliusban 11,2 ezer tonna áru indult és érkezett a repülőtéren keresztül. A gépmozgások, a fel- és leszállások száma 11,6 ezer volt, 4,1 százalékkal több, mint tavaly ugyanilyenkor. A budapesti repülőtér tavaly rekord utasforgalmat bonyolított…

Részletek>

Lejtmenetben a Waberer’s: csökkenő árbevétel, nagyobb veszteség

Waberer's International Zrt.

A Waberer’s International Nyrt. 9,1 millió euró nettó veszteséggel zárta a második negyedévet az egy évvel korábbi, százezer eurós veszteség után, 172,7 millió euró – a tavalyi második negyedévinél 6,4 százalékkal kisebb – árbevétel mellett – közölte a cég a Budapesti Értéktőzsde honlapján szerdán közé tett, nemzetközi pénzügyi szabványok (IFRS) szerinti konszolidált pénzügyi jelentésében. Az első fél évben 13,6 millió euró volt a nettó veszteség az egy évvel korábbi százezer eurós veszteséggel szemben. Az árbevétel az első fél évben 354,9 millió eurót tett ki, 2,4 százalékkal alatta marad a tavalyi…

Részletek>