Megkezdődött az új árukezelő központ építése Ferihegyen

Ferihegy, Cargo City

Megkezdődött a Cargo City névre keresztelt, új árukezelő központ építése a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren. Az első fázisban a kivitelezők egy húszezer négyzetméteres épületet, illetve 32 ezer négyzetméter forgalmi előteret építenek, utóbbi egyszerre két Boeing 747-es kiszolgálását teszi lehetővé. A második ütemben az árutovábbító cégek árukezelő központja épül fel. A 32 millió eurós beruházással a budapesti repülőtér árukezelési kapacitása évi kétszázezer tonnára nő. Az új épületet a nem integrátor szolgáltatók (Qatar Cargo, Silk Way, Turkish Cargo, Cargolux és Air Bridge Cargo) használják, a TNT, a UPS, a DHL és…

Részletek>

Újra megnyitották a belgrádi repülőteret a légi forgalom előtt

Tesla

A napokban újra megnyitották a belgrádi Nikola Tesla repülőteret a légi forgalom előtt, miután sikerült eltávolítani az Egypt Air meghibásodott repülőgépét a kifutópályáról. A szerbiai közszolgálati televízió beszámolója szerint az Egypt Air utasok nélküli, Boeing 737-800 típusú gépe műszaki okok miatt hajnali 4 óra 11 perckor szállt le Belgrádban, a repülőgép kerekei megsérültek, ami akadályozta elvontatását a leszállópályáról. A repülőtér tájékoztatása szerint az egyiptomi gép fékje hibásodott meg, ami tönkretette a kerekeket. A repülőtér forgalmát leállították, és minden érkező gépet a nisi repülőtérre, illetve a környező országokba (Horvátországba, Magyarországra, Bulgáriába…

Részletek>

Hivatalosan átadták a ferihegyi repülőtér új utasforgalmi épületét

Ferihegy, utasmóló

Hivatalosan átadták a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren az új utasforgalmi épületet, a 2B terminálhoz csatlakozó új utasmólót. A mintegy tízezer négyzetméteres új épület egyszerre három szélestörzsű és négy keskenytörzsű gépet tud kiszolgálni, a gépeket utashídon, buszon és gyalog is meg lehet közelíteni. A beruházás része a BUD 2020 fejlesztési tervnek, az új épület mintegy 7,8 milliárd forintba került. Az utasok már augusztus elején birtokba vehették a mólót. A csütörtöki ünnepélyes átadáson Jost Lammers, a Budapest Airport vezérigazgatója azt hangsúlyozta, hogy negyedik éve kétszámjegyű utasforgalom-bővülést tapasztalnak, idén év végére új…

Részletek>

Hatszintes parkolóház épül Ferihegyen

Ferihegy

Hatszintes parkolóház épül a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 2. terminálja előtt 2500 parkolóhellyel, közvetlen összeköttetéssel mindkét terminálhoz – közölte az építtető Budapest Airport. A BUD 2020 repülőtér-fejlesztési program keretében több millió euróból felépülő parkolóházat várhatóan 2020 második negyedévében adják át. A Budapest Airport rekordmértékű forgalomnövekedéssel indokolta a beruházást. A kivitelezés miatt októbertől módosul a repülőtéri parkolási rend. A változásokról a társaság internetes oldala naprakészen tájékoztat – írták. A jelenlegi Terminál Parkolót – amelynek a területén épül fel az új parkolóház – a Holiday Plus Parkoló területére helyezik át a mozgássérült-parkolással és…

Részletek>

Kétmilliomodik utasát köszöntötte a kolozsvári repülőtér

Henri Coanda, Bukarest

Kétmilliomodik utasát köszöntötte pénteken a kolozsvári repülőtér, amely az idén a tavalyinál korábban elérte ezt a számot – számolt be David Ciceo, a repülőtér igazgatója pénteken, a kétmilliomodik utas köszöntésén. A repülőtér tervei szerint 2030-ban évente hétmillió utast szolgálhat ki, a fejlesztésekhez azonban el kell terelni a Szamos folyót, amely akadályozza a kifutópálya bővítését – jegyezte meg az igazgató az Agerpres hírügynökség szerint. A kifutópálya bővítése azért is szükséges, mert a tervek között szerepel Kolozsvár-New York járat indítása, ezt az útvonalat kiszolgáló nagy repülőgépek le- és felszállásához a jelenleginél hosszabb…

Részletek>

Az utolsó lebombázott újvidéki Duna-hidat is helyreállították

Helyreállították és átadták a forgalomnak a múlt hét végén a harmadik, egyben utolsó újvidéki Duna-hidat, amelyet 1999 áprilisában a NATO bombázott le. A vasúti forgalom már áprilisban megindult az egykori Zezelj-híd helyén épült új hídon, a közúti forgalom előtt azonban csak most nyitották meg az építményt. A híd az úgynevezett 10-es európai közlekedési folyosó részét képezi, ami azt jelenti, hogy ezen keresztül tudnak majd óránként 160 kilométeres sebességgel közlekedni a vonatok Belgrád és Budapest között, amikor megépül a két fővárost összekötő gyorsvasút. A Zezelj-híd 1961-ben épült fel, eredeti neve Testvériség-Egység…

Részletek>

Újabb terminállal bővítik a bukaresti Henri Coanda nemzetközi repülőteret

Henri Coanda, Bukarest

Csaknem egymilliárd euróból új terminállal bővítik a bukaresti Otopeni-Henri Coanda nemzetközi repülőteret; a román kormány szerdai ülésén fogadta el a beruházás technikai és gazdasági tervét. Nelu Barbu kormányszóvivő elmondta: a projekt értéke csaknem egymilliárd euró, amiből egy százezer négyzetméteres, 25 beszálló kapus új terminált építenek, a repülők kiszolgálására alkalmas 650 ezer négyzetméteres területtel. Az új terminálon 56 repülőgépnek lesz állóhely. A projekt része egy 9600 személygépkocsi befogadására alkalmas parkoló létesítése is. Az új terminál hatvan hónapon belül épül meg a kivitelezési szerződés aláírásától számítva. A szóvivő nem közölte, hogy mikorra…

Részletek>

Újrafestették a Malév első Tupoljev Tu-154-esét

Újrafestette a Légiközlekedési Kulturális Központ (LKK) a Malév első Tupoljev Tu-154-es repülőgépét, amely 45 évvel ezelőtt érkezett meg Szamarából Budapestre. Az LKK közleménye szerint a HA-LCA lajstromjelű Tu-154B-2-est 1991-ben teherszállításra alakították át, majd 1993-ban vonták ki a forgalomból. Ezt követően különféle földi képzésekben és gyakorlatokban kapott szerepet, majd félrevontatták. Éveken keresztül a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér műszaki előterének szélén állt, az LKK 2014-ben szerezte meg, majd a Lufthansa Technik hangárában újrafestették a 45 évvel ezelőtti Malévos köntösét. A külső felújítás a 48 méter hosszú törzs, a szárnyak és a vezérsíkok…

Részletek>

Eurocontrol: 2040-ig több mint ötven százalékkal nő a repülések száma, és hétszeresére a késő járatoké

repülő

A következő húsz évben több mint ötven százalékkal nő az európai repülések száma, a repülőterek kapacitása azonban a szükségesnél csak lassabban bővül, így a mostaninál hétszer több járat fog egy-két órás késést szenvedni az Eurocontrol tanulmánya szerint. Az európai légiforgalom áramlásának megszervezésével, illetve a léginavigációs díjak beszedésével foglalkozó, brüsszeli székhelyű Eurocontrol honlapján szerdán közölt „Challenges of Growth” (A növekedés kihívásai) című tanulmányában arra mutatott rá, hogy 2040-ig a maihoz képest 53 százalékkal 16 millióra emelkedik majd az éves repülések száma. A lassabb gazdasági növekedés és a repülőterek kapacitáshiánya miatt a…

Részletek>

Átlépte a másfél milliót a budapesti repülőtér utasforgalma júliusban

Ferihegy

A Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér utasforgalma átlépte júliusban a másfél milliót, soha ennyi utast nem kezelt még a ferihegyi repülőtér egy hónapban. A Budapest Airport közleményében arról tájékoztat, hogy júliusban 1 millió 512 ezren fordultak meg a légikikötőben, 13,8 százalékkal többen, mint egy évvel korábban. A január-júliusi időszakban 8,3 millió utast kezeltek, 14,7 százalékkal többet, mint az előző év azonos időszakában. Kam Jandu, a Budapest Airport kereskedelmi igazgatója hangsúlyozta, hogy a ferihegyi utasforgalom bővülési üteme két és félszer akkora, mint az európai átlag, és a közép-kelet-európai régióban is kiemelkedő.…

Részletek>