A 15 milliárd forintos kerettel indított idei nagyvállalati beruházási támogatási program keretében pénteken a Ganz Holding zalaegerszegi vállalatának nyújtotta át jelképesen a 88 millió forintos vissza nem térítendő támogatást Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter. Mint a gyárbejárást követő sajtótájékoztatón a miniszter elmondta: a Ganzeg Gép- és Acélszerkezetgyártó Kft. a 88 millió forintos támogatás révén 350 millió forintból bővíti kapacitását és legalább 16 új dolgozót kíván foglalkoztatni. Az európai uniós támogatásokra nem jogosult vállalkozások közül a tavalyi támogatási program révén 14 cég együttesen 9 milliárd forintos fejlesztést valósított meg és ötszáz új munkahelyet…
Részletek>Címke: UTA
Magyar Vasút 2016: a versenyképesség növeléséért szükséges a vasúti infrastruktúra fejlesztése
Az ország versenyképességének megtartása, növelése érdekében a magyar infrastruktúra fejlesztése szükséges, és ebben a vasútnak meghatározó szerepe van – hangsúlyozta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a Magyar Vasút 2016 szakmai rendezvényen. Kifejtette: cél, hogy Magyarország Közép-Európában megkerülhetetlen, nélkülözhetetlen legyen logisztikai szempontból. Szijjártó a versenyképesség növelése érdekében a szükséges vasúti fejlesztések között említette a távol-keleti áruk Nyugat-Európába eljuttatásához a Budapest-Belgrád vasútvonal korszerűsítését, a magyar külgazdaság szempontjából fontos Koper kikötő vasúti megközelítésének javítását, illetve Nyugat-Magyarország bekapcsolását a kontinens észak-déli vasúti hálózatába. Szijjártó kiemelte, az érintettek között egyetértés van abban, hogy a Budapest-Belgrád…
Részletek>A repülőterek biztonságához járulnak hozzá egy uniós kutatás magyar résztvevői
A repülőterek biztonsági rendszerében alkalmazott okostechnológiák külső támadások elleni védelmét modellezi egy uniós program magyar kutatócsoportja – közölte a részt vevő két magyar szervezet egyikeként a Bay Zoltán Alkalmazott Kutatási Közhasznú Nonprofit Kft. Az okostechnológiák mára stratégiailag kiemelt középületekben, közlekedési infrastruktúrákban és telekommunikációs hálózatokban is jelen vannak, mivel azonban ezeket hétköznapi használatra fejlesztik ki, szélsőséges esetekben – természeti csapások, kibertámadások – működésképtelenné válhatnak. Ennek megakadályozására mesterséges immunrendszert kell kiépíteni az egymáshoz kapcsolódó okostechnológiák számára, amelynek birtokában a rendszer képes lesz akár önmagát vezérelve is elhárítani, blokkolni a veszélyt – áll…
Részletek>Elindult az ingyenes jogi segítségnyújtás a munkaerőpiaci szereplőknek
Az Európai Szociális Alap (ESZA) és a magyar kormány támogatásával elindult az ingyenes jogi tanácsadás (JOGpont) a munkaerőpiaci szereplők számára az ország hat fejlődő régiójában — mondta Palkovics Imre, a Munkástanácsok elnöke szerdán sajtótájékoztatón Budapesten. Elmondta, hogy a júliusban indult hároméves programban régiónként mintegy 570-580 millió forint áll rendelkezésre. Hozzátette: a munkaadói és munkavállalói konzorciumi formából működő program célja a jogszerű foglakoztatás segítése, terjesztése, a jogi tanácsadás mellett várhatóan novemberben elindul a közvetítői és döntőbírói szolgáltatás is, amely a magyar kormány támogatása révén Közép-Magyarországon is igénybe vehető lesz. Palkovics kiemelte:…
Részletek>Kutatás-fejlesztési központot épít Győrben a Delta-Tech Kft.
Kutatás-fejlesztési központot épít Győrben a balassagyarmati székhelyű Delta-Tech Mérnöki Iroda Kft., amely egyedi igények alapján, saját tervezésű gépek, gyártó és szerelősorok, csomagolósorok, szállítópálya rendszerek és megmunkáló berendezések tervezésével és kivitelezésével foglalkozik – mondta az ünnepélyes alapkőletételen a térség fideszes országgyűlési képviselője, megyei fejlesztési biztos. Simon Róbert Balázs elmondta, hogy a közel 1100 négyzetméter alapterületű központ építésére 253 millió forint támogatást kapott a cég a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Programból. A beruházás összértéke 713 millió forint. A Delta-Tech Kft. Balassagyarmaton, Bátonyterenyén és Győrben összesen 73 embert foglalkoztat, közülük 15-öt Győrben, 49-et…
Részletek>Hatszáz férőhellyel bővült a repülőtéri parkoló Ferihegyen
Újabb hatszáz férőhellyel bővült a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérnél található parkoló, idén ezer új parkolót épít az üzemeltető Budapest Airport. Az üzemeltető keddi, MTI-hez eljuttatott közleménye szerint a Holiday Lite nevű parkoló burkolata tömörített murva – kivéve az aszfaltozott járdákat és a mozgássérültek parkolóhelyeit, fizetőautomatával és poggyászkocsi-kiadóval is felszerelt. A Budapest Airport szerint árazása miatt a hosszabb utazásra indulóknak lehet kedvező az új parkoló, ahonnan tíz-tizenkettő perc sétával érhető el a terminál. A társaság közölte: az online foglalási rendszer és az ezzel járó kedvezmények bevezetése óta dinamikusan növekedett a parkolók…
Részletek>DHL: már egymillió szabályozott hőmérsékletű csomag nem tévedett el
A DHL 2010 óta biztosít hőmérséklet-szabályozott szállítási megoldásokat világszerte, melyek megbízhatóságát a DHL SmartSensor hőmérséklet regiszter garantálja. Bevezetése óta a SmartSensor több mint egymillió csomag adatait követte nyomon. „Az Internet of Things, azaz a dolgok internete, ahol a minket körülvevő hétköznapi tárgyak is képesek egymással kommunikálni, a közeljövőben gyökeresen megváltoztatja mindennapjainkat” – mondta el Bándli Zoltán, a DHL Express magyarországi ügyvezető igazgatója. “A DHL SmartSensor bevezetésével vállalatunk fontos lépést tett ezen a területen. A GPS és RFID technológián alapuló szenzor ugyanis közel valós időben képes adatot biztosítani a küldeményről, ezáltal…
Részletek>Tízből nyolc sofőr megosztja figyelmét vezetés közben
Tízből nyolc (81 százalék) járművezető több dologgal foglalkozik egyszerre vezetés közben. Erre mutatott rá a LeasePlan Mobility Monitor elnevezésű globális felmérés, amelyet a LeasePlan 2015-ben végzett 4000 járművezető részvételével, 17 országban. A jó hír az, hogy az eredmény enyhe javulást mutat a 2014-ben, hasonló témakörben végzett felméréshez képest, ahol a járművezetők 84 százaléka foglalkozott egyszerre több dologgal vezetés közben. A leggyakoribb vezetés közbeni tevékenység a telefonálás (69 százalék 2015-ben, 73 százalék 2014-ben), italfogyasztás (36 százalék 2015-ben, 42 százalék 2014-ben), és evés (32 százalék 2015-ben, 37 százalék 2014-ben). A legfrissebb felmérés…
Részletek>Megkezdődött a Jaguár új gyárának építése Nyitrán
Az ünnepélyes alapkőletétellel megkezdődött kedden a Jaguar Land Rover 2018-ban megnyíló új szlovákiai gyárának építése Nyitrán. A brit autómárka Nyitrán építendő gyáráról szóló beruházási szerződést tavaly decemberben Pozsonyban írták alá a szlovák kormány és a 2008-tól az indiai Tata Group tulajdonában lévő cég képviselői. Az 1,1 milliárd fontos beruházásból megépülő nyitrai üzem már a negyedik Szlovákiában működő autógyár lesz, a pozsonyi VW, a nagyszombati PSA és a zsolnai Kia után. A beruházásban a szlovák kormány 130 millió euró értékű állami támogatással – kedvezmények nyújtása és ingatlan átruházás formájában – vesz…
Részletek>A Malév alapítására emlékeztek az Aeroparkban
Az egykori nemzeti légitársaság, a Malév alapításának hetvenedik évfordulójára emlékeztek szombaton a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér melletti Aeropark repülőmúzeumban, ismét felszállt a világ egyetlen repülőképes Li-2-es repülőgépe. Szombaton a családi napon ismét budapesti, belváros feletti sétarepülésekre indult az 1949-ben gyártott, egykori Malév utasszállító, a világon egyedülálló LI-2-es repülőgép a Ferihegy 1-es műemlék terminálról. Emellett az Aeropark repülőtér-látogatást is szervezett, valamint felavatták az Üllői úti gyorsétterem mellől ismert, immár Malév-színekben felújított An-2-es repülőgépet, ami a gyerekek játszóhelye lesz. Emellett átadták a Közlekedési Múzeum Aeroparkban kiállított Il-18-as repülőgépének fedélzetén létrehozott repüléstörténeti kiállítást…
Részletek>