Elhelyezték az épületvasalatok nagykereskedelmével foglalkozó Herbavit Kft. új raktárépületének alapkövét Bonyhádon.
A társaság a 270 millió forintos beruházást a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program (GINOP) Plusz 189 millió forintos támogatásával valósítja meg, és csaknem 1200 négyzetméteres raktárat épít.
Filóné Ferencz Ibolya, Bonyhád polgármestere egyebek között arról beszélt, hogy bonyhádi cégek a GINOP forrásaiból megközelítően kétmilliárd forint vissza nem térítendő támogatást nyertek el.
Schnierer Péter, az 1997-ben alakult, bonyhádi telephelyét 2006-ban megnyitott kft. ügyvezető igazgatója elmondta: a májusra elkészülő épülettel a kft. megkétszerezi raktárkapacitását, és öttel növeli jelenlegi, 35 fős létszámát. Terveik szerint a társaság nettó árbevétele az idén tíz százalékkal nő a 2021-ben elért 2,35 milliárd forint után – közölte.