Bővíti gyártását a Magyarországon piacvezető, magyar tulajdonú Terrán Tetőcserép Gyártó Kft., amely a következő években negyven százalékra emelné jelenlegi, harminc százalékos piaci részesedését – jelentette be Gódi Attila a Terrán Tetőcserép Gyártó Kft. ügyvezető igazgatója kedden Budapesten sajtótájékoztatón.
A bővülést elsősorban a cég új gyártó egységének építése támogatja. Kunszentmiklóson található a vállalat egyik magyarországi gyára, ugyanitt épül majd fel az új gyártó egység, a már meglévő szomszédságában. A két beruházás együttesen nyolc hektáron terül el.
A kapacitás bővítésre az építőipar teljesítményének folyamatos növekedése miatt van szükség. A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint 2018-ban az építőipar volumene 22,3 százalékkal nőtt az előző évhez képest, a szektort érintő munkaerőhiány hatására azonban gyakran elhúzódnak a kivitelezések. Ebben a helyzetben a társaság vezetője szerint fontos, hogy a vállalat termelésében ne alakuljanak ki hosszú várólisták, a megrendelt cserép minél előbb a megrendelőhöz kerüljön. Ebben jelent megoldást az új gyár felépítése Kunszentmiklóson – jelentette ki a vállalat ügyvezető igazgatója.
Gódi kiemelte, a vállalat növekedéséhez járul hozzá a cég és a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem közös fejlesztése is, az úgynevezett szolárcserép, azaz a tetőcserépre integrált napelem. Az új terméket a Terrán Generont először az áprilisi Construma építőipari kiállításon mutatják be, ezt követően pedig már forgalomba is kerül.
A vállalat ügyvezető igazgatója elmondta, egy normál családi ház tetőfelülete 200-250 négyzetméter, ahhoz, hogy a család teljes villamos energia igényét fedezni tudják, a Terrán Generon szolárcseréppel a tetőfelület 15-20 százalékát, 20-40 négyzetmétert kell lefedni. A fejlesztés elsősorban azokat célozza, akik új családi házat építenek, és egyúttal érdeklődnek a megújuló energiák felhasználása iránt. A Terrán által fejlesztett új szolárcserepek beépítésének költsége az engedélyeztetéssel együtt egy házra körülbelül bruttó hárommillió forint.
A kezdeti időszakban a kivitelezéseknél a Terrán szakemberei szaktanácsadással segítenek megrendelőknek, részletesen bemutatják majd a termék működését.
A Terrán csoport árbevétele tavaly 14 milliárd forint volt, ezen belül a kft. árbevétele elérte a nyolcmilliárd forintot, mintegy húsz százalékkal nőtt az előző évhez képest. Tavaly több mint hatvanmillió betoncserepet gyártott a vállalkozás, amely négyszáz munkavállalót foglalkoztat. A Terrán Közép-Európa vezető tetőcserép márkája, a cégcsoport a régió kilenc országába – többek között Csehországba, Szlovákiába, Szlovéniába, Horvátországba, Romániába és Szerbiába – szállítja termékeit.