Jelentősen csökkent a Nissan Motor nyeresége a március 31-én véget ért 2018-as pénzügyi évben, a rossz eredményekért Carlos Ghosnt, a japán autógyártó tavaly novemberben leváltott elnökét tette felelőssé az új menedzsment. Japán második legnagyobb autógyártója kedden közzétett gyorsjelentésében közölte, hogy nettó eladásai 3,16 százalékkal 11 574 milliárd jenre csökkentek, a működési eredménye pedig 44,6 százalékkal 318,2 milliárd jenre (2,5 milliárd dollárra) zuhant. A Nissan adózás utáni nettó nyeresége 57,3 százalékkal, 319,1 milliárd jenre esett. A Nissan 5 millió 516 ezer járművet adott el szerte a világban, ez 4,4 százalékkal kevesebb…
Részletek>Kategória: Céghírek
Bővült a Rába árbevétele és nyeresége az első negyedévben
Tizenkilenc százalékkal, 14,7 milliárd forintra nőtt a Rába Járműipari Holding Nyrt. konszolidált árbevétele 2019 első negyedévében az előző év azonos időszakához képest, nettó nyeresége pedig 744 millió forintra nőtt az előző évi 396 millió forintról – közölte a győri székhelyű vállalat. A cégcsoport tárgyidőszakban elért üzemi eredménye 930 millió forint nyereség volt, szemben az egy évvel korábbi bázisidőszakban realizált 550 millió forinttal. A Rába csoport 1,446 milliárd forint EBITDA-ról (kamat-, adófizetés és amortizáció előtti eredmény) számolt be az első negyedévben, az egy évvel korábbi 1,045 milliárd forint után. A pénzügyi…
Részletek>Százmilliárd euró feletti forgalmat ért el a Lidl anyavállalata
Százmilliárd eurónál magasabb forgalmi rekordot ért el tavaly a Lidl áruházlánc anyavállalata, a Schwarz csoport. A Lidl és Kaufland áruházláncok anyavállalata, a Schwarz csoport a hétfőn közzétett mérlegbeszámolója szerint 104,3 milliárd euró, a 2017-es 96,9 milliárd eurónál 7,4 százalékkal magasabb értékesítési árbevételt ért el tavaly. A konszern forgalma öt év alatt 31,4 százalékkal nőtt és az idén lépte át első alkalommal a 100 milliárd eurós határt. A 2018-as forgalomhoz a Lidl áruházlánc 81,2 milliárd euróval, a Kaufland 22,6 milliárd euróval járult hozzá. A Lidl 8,8 százalékkal, a Kaufland 1,6 százalékkal…
Részletek>Jelentősen romlott a Lufthansa-csoport pénzügyi helyzete az első negyedévben
Jelentősen romlott a német Lufthansa-csoport pénzügyi helyzete a március 31-ével záródott első negyedévben a tavalyihoz képest, a legtöbb pénzt a diszkont légitársaságok üzemelése vitte el – derül ki a Lufthansa-csoport honlapján közzétett pénzügyi jelentésből. Az adatok szerint az öt légitársaságot összefogó cégcsoport az első negyedévben a tavalyihoz képest mindössze 3 százalékkal tudta növelni árbevételét, amely így 7,8 milliárd eurót tett ki. A költségek azonban ennél jóval nagyobb mértékben, 8 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbit, a társaság 8,7 milliárd eurót fordított üzemelésre.Új hozzáadása A kiigazított üzemi eredmény ennek nyomán…
Részletek>Mintegy húsz százalékkal csökkent a Boeing üzemi eredménye az első negyedévben
Mintegy húsz százalékkal csökkent a Boeing repülőgépgyártó üzemi eredménye a március 31-ével végződött első pénzügyi negyedévben az előző év azonos időszakához képest – derül ki a chicagói székhelyű gyártó közleményéből. Az eredmények azt mutatják, hogy a társaság bevételei két százalékkal 22,9 milliárd dollárra, az üzemi eredmény 21 százalékkal 1,9 milliárd dollárra, az adózott eredmény pedig 13 százalékkal 2,1 milliárd dollárra csökkent. Ennek hátterében a Boeing 737 MAX repülőgépek repülési tilalma áll, ezzel egy időben ugyanis a Boeing új gépeket sem tud átadni. A kiesést a szolgáltatások és hadiipari megrendelések után…
Részletek>Közel 28 milliárd forint értékben kötött újabb hitelszerződéseket a Cordia
Közel 28 milliárd forint értékben kötött újabb hitelszerződéseket a Cordia. A vállalat öt budapesti lakóingatlan-projektjének finanszírozásához az OTP Bankkal, a Takarék Csoporttal és a Sberbankkal írt alá megállapodást – közölte a Cordia. A Cordia a főváros XIII. kerületében épülő, 412 lakásos Marina Life 1. és 2. üteme, valamint a IX. kerületi Millennium-negyedben található, 306 otthonból álló Akadémia Garden fejlesztése miatt kötött finanszírozási szerződést az OTP Bankkal, 17,5 milliárd forint értékben. A Marina Life I. lakásainak már a hetven százalékát, az Akadémia Garden lakásainak pedig már a 35 százalékát értékesítették. Szintén…
Részletek>Mobil épületek fejlesztésére nyert jelentős uniós támogatást a Clasman Kft.
Többfunkciós, akár városrésznyi épületegyüttes kialakítására alkalmas mobil épület fejlesztésére nyert csaknem 662 millió forint uniós támogatást a dunaújvárosi Clasman Kft. A cég azt közölte, hogy a sorozatgyártásra alkalmas technológiát 412,06 millió forint vissza nem térítendő és 249,93 millió forint visszatérítendő támogatásból fejlesztik. A projekt során konténerméretű modulokból összeállítható, gyorsan és rugalmasan alakítható, sorozatgyártásra alkalmas épület gyártástechnológiáját és prototípusát hozzák létre. A fejlesztést a cég szerint a piaci igények indokolják. A jelenleg kapható mobil épületek szállítási és raktározási költségei magasak, alapterületük nem változtatható, a szállítható egységméretnél nagyobb tereket csak helyszíni szereléssel…
Részletek>BILK 2018: félmillió eurós árbevétel-növekedés
A BILK Logisztikai Nyrt., Magyarország egyik legnagyobb logisztikai központja eredményes évet zárt tavaly: növelte raktárkapacitását, árbevételét és üzemi tevékenységének hatékonyságát; 12 millió euró feletti árbevételt ért el, 531 ezer euróval többet az egy évvel korábbinál. A cég a közleményében kiemelte, hogy a fejlődés motorja a társaság területén rendelkezésre álló kapacitások bővülése és a komplex logisztikai szolgáltatások iránti tartós kereslet volt. A Budapesttől délre fekvő logisztikai központ bérbeadottsági mutatója 2018-ban 98,7 százalékot ért el. A társaság EBITDA-mutatója 8 millió euró volt 2018-ban, a társaság befektetett eszközeinek értéke pedig meghaladta a 129,5…
Részletek>Új üzemcsarnokot épít a Thermotechnika Tatabányán
A kereskedelmi és vendéglátó-ipari hűtőket gyártó Thermotechnika-Crown Cool Kft. egy 2200 négyzetméteres, új gyártócsarnokkal bővíti tatabányai üzemét, 540 millió forintos beruházással – mondta el társaság ügyvezetője. Kiss János hozzátette, a fejlesztést 157 millió forint vissza nem térítendő forrással segítette a kormány nagyvállalati beruházás támogatási programja. Az új gyártócsarnokban a legkorszerűbb lézervágási technológiát alkalmazva többszörösére nő a termelékenység. A társaság jogelődjeként az 1981-ben alakult Thermotechnika GMK volt Magyarország első társas vállalkozása. Jelenleg 150 főt foglalkoztatnak belföldön, emellett Romániában 148, Horvátországban 52 embernek adnak munkát. Szlovákiában és Szerbiában a saját gyártású berendezéseket forgalmazzák,…
Részletek>Növelte kapacitását a győri Ice Solution Kft.
Mintegy nyolcszázmillió forintos hűtőházi beruházással növelte kapacitását a győri székhelyű Ice Solution Kft., a bővítéssel összese már 15 ezer raklapnyi mélyhűtött árut képes tárolni a magyar családi vállalkozás – közölte a cég. Az új hűtőház a vállalkozás 4,6 hektár területen fekvő telephelyén az ipari park szomszédságában épült. Az új hűtőben 3800 raklap, összesen mintegy háromezer tonna áru fér el, amely mintegy 125 telepakolt kamionnyi árumennyiségnek felel meg. A hűtőház belmagassága tizennégy méter, amelyben hat raklapszint magasságú mozgó állványrendszert alakítottak ki. A tíz hónap alatt megvalósult fejlesztést a cég részben önerőből, részben…
Részletek>