Béremeléseket jelentett be több áruházlánc

Forint

Béremeléseket jelentett be az Auchan és a Spar, kiemelve a versenyképes fizetések és az alkalmazottak megbecsülésének jelentőségét. Az Auchan Retail Magyarország hétfői közleménye a nem vezető beosztású munkatársak alapbérének „lényeges mértékű” növekedésről ír, amelyhez emelkedő prémiumok és béren kívüli juttatások is tartoznak. Utóbbi a teljes munkaidőben dolgozóknál idén eléri a bruttó 91 ezer forintot. A francia tulajdonú vállalat élet- és balesetbiztosítást, egészségügyi szolgáltatásokat, vásárlói kedvezményt és részvényesi programot is kínál az alkalmazottainak. A cég vezérigazgatója fenntarthatónak és mindkét fél számára előnyösnek nevezte a 2019-es javadalmazási rendszert, a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezetének…

Részletek>

Modernizál és árakat emel februártól a Magyar Posta

Magyar Posta

Február elsejétől egyszerűsíti levéltermék portfólióját, továbbá árakat változtat a Magyar Posta, ami leginkább az üzleti ügyfeleket érinti, a lakosság által leggyakrabban használt levéltermékeknél rendkívül szűk, inflációt követő vagy annál kisebb mértékű emelés várható – közölte a vállalat. A közlemény szerint a könyvelt levélküldemények elektronikus nyomon követése várhatóan júliustól lesz elérhető. A lakossági ügyfelek legnépszerűbb terméke, a 30 g-os közönséges levél feladási ára nem változik február elsejétől, az 50g-os levél díja pedig öt forinttal lesz több. Az elsőbbségi 30 és 50g-os levelek szintén öt-öt forinttal kerülnek majd többe – ismertették a közleményben. A…

Részletek>

Elhelyezték a német Bürkle gépgyártó cég összeszerelő üzemének alapkövét Debrecenben

Elhelyezték a német Bürkle gépgyártó cég összeszerelő üzemének alapkövét kedden a Debreceni Regionális és Innovációs Tudományos Technológiai Park új fejlesztési övezetében. Herdon István, a parkot működtető Xanga cégcsoport vezérigazgatója elmondta: hárommillió eurós beruházással alakítják ki az új gyárat, amelyben a német Bürkle cég kétmillió eurós technikai fejlesztést valósít meg. Az innovációs parkot harminc hektár területtel bővítik, így ennek teljes területe meghaladja a 130 hektárt – tette hozzá. Megjegyezte: ezen a területen az első beruházás lesz a Bürkle összeszerelő üzeme, de a Xanga csoport további több tízezer négyzetméter kulcsrakész ipari és…

Részletek>

A gazdagok gazdagodnak: rekordeladásokkal zárta a BMW az elmúlt évet Magyarországon is

BMW

A BMW Group rekordértékesítéssel zárta a 2018-as évet Magyarországon, 2017-hez képest 16 százalékkal több, összesen 3140 BMW-t adtak el, Miniből pedig 19 százalékkal többet, 267 darabot – közölte Massimiliano Di Silvestre, a BMW Group Magyarország ügyvezető igazgatója. Az ügyvezető ismertetése szerint minden kategóriában jól teljesítettek modelljeik. Ugyanezt várják a 2019-es évtől, hiszen az idén is több újdonságot mutatnak be a feltörekvő szegmensekből, köztük az eddigi legnagyobb, X7-es szabadidőautót, valamint a teljesen elektromos hajtású Mini modellt. Az elmúlt évben a bajor gyártó ismét megdöntötte saját rekordját az elektromos és plugin hibrid…

Részletek>

Jelentősen növelte átadott gépeinek számát 2018-ban az Airbus és a Boeing

Boeing

Jelentősen növelte átadott repülőgépeinek számát 2018-ban az előző évihez képest az európai Airbus és az amerikai Boeing – derül ki a cégek kimutatásából. Az Airbus közleménye szerint kerek nyolcszáz repülőgépet adtak át az év során, a legtöbb az A320-as családba tartozott, legújabb szélestörzsű gépükből, az A350-esből 93-at adtak át az ügyfeleknek. Az Airbus 2017-ben még 718 repülőgép gyártásával végzett, így 11 százalékkal javították teljesítményüket. Az európai gyártó az év során 747 repülőgépre kapott megrendelést, 35 százalékkal kevesebbre, mint egy évvel korábban. Riválisuk, az amerikai Boeing mindössze hat géppel többet, 806-ot…

Részletek>

Újra rekordot döntött az utasforgalom 2018-ban a Liszt Ferenc repülőtéren

Ismét rekordot döntött az utasforgalom a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren, tavaly 14,9 millióan használták a ferihegyi légikikötőt. A repülőtér üzemeltetője 225 milliárd forintos fejlesztést is bejelentett. Hardy Mihály, (képünkön) a Budapest Airport kommunikációs igazgatója azt közölte, hogy tavaly 14 millió 867 ezren fordultak meg a repülőtéren, ez 13,5 százalékos növekedést jelent, amely a legnagyobb ráta a közép-kelet-európai régióban. A fel- és leszállások száma 12 százalékkal 115 ezerrel növekedett. Tavaly összesen 45 légitársaság üzemeltetett járatokat Budapest érintésével és 134 célállomás volt elérhető. A Budapest Airport közleményében kiemelte, hogy tavaly új hosszútávú…

Részletek>

Megegyezés született a 2019-es bérekről a SPAR-nál

Spar

Megállapodott a 2019-es bérekről a SPAR Magyarország Kereskedelmi Kft. és a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete. A megegyezés értelmében a vállalat munkavállalóinak jelentős része magasabb fizetést kap az idei évtől, valamint a vállalatnál érvényben lévő Kollektív Szerződés túlórára és munkaidőkeretre vonatkozó szabályai nem változnak. Ezen túlmenően a kedvezőtlen adóváltozások ellenére megváltozott formában, de megtartásra kerül a SPAR hűségprogram, amelynek keretében további béren kívüli juttatásokat is kapnak a munkavállalók, és megmarad a 13. havi juttatás is. A béremelést a SPAR kizárólag saját forrás felhasználásával valósítja meg. Ismét eredményesen zárult a több mint 13…

Részletek>

Húsz százalékkal nőttek a Ford eladásai Magyarországon tavaly

Magyarországon húsz százalékkal nőtt a Ford gépjárművek értékesítése tavaly. A tendencia idén folytatódik, a masszív növekedést táplálni fogja a növekedési hitelprogram most induló harmadik üteme is – mondta Szamosi Viktor, a Ford Magyarország ügyvezető igazgatója. A márka 2018-ban 20 047 járművet értékesített a magyar piacon, ezzel részesedése meghaladta a 12 százalékot. Az eladásokból 6102 darab kishaszonjármű volt, 30,9 százalékkal több az előző évinél, a Ford piaci részesedés ezzel 26,8 százalékos lett. A Ford jól teljesít a személyautók piacán is, a tavaly eladott 13 653 személygépkocsival a második legnépszerűbb márka volt Magyarországon.…

Részletek>

Liget Budapest: jövőre folytatódnak a beruházások

Jövőre több beruházás is elkészül a Liget Budapest projekt keretében és elkezdődik egyebek mellett az Új Nemzeti Galéria építése is – mondta el Gyorgyevics Benedek, a Városliget Zrt. vezérigazgatója. A Liget Budapest Projekt megvalósításáért felelős cég vezetője kiemelte: 2019-ben elkészül az Országos Múzeumi Restaurálási és Raktározási Központ (OMRRK), valamint befejeződik az Olof Palme Ház rekonstrukciója és a komáromi Csillagerőd renoválása. Hozzátette: jövőre kezdődhetnek a Magyar Innováció Háza és a Új Nemzeti Galéria munkálatai, emellett folytatódik a parkfejlesztés második üteme. A részletekről szólva kifejtette: az OMRRK-ban végre minden körülmény adott lesz…

Részletek>

MABISZ: negyedével nőtt az utasbiztosításokból származó díjbevétel szeptemberig

Forint

Meghaladta a 11,3 milliárd forintot az idei év első kilenc hónapjában a biztosítási szektor utasbiztosításokból származó díjbevétele, ami a Magyar Nemzeti Bank adatai alapján 26 százalékos emelkedést jelent az előző év azonos időszakához képest – áll a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ) legújabb elemzésében. Kiemelték: tavaly egész évben 12,185 milliárd forintot ért el a szektorszintű díjbevétel. A MABISZ közleményében felhívta a figyelmet arra, hogy a javuló trend ellenére a külföldre utazó magyarok nagyjából fele köt csak utasbiztosítást. A síelők körében valamivel magasabb ez az arány – tették hozzá. A díjbevételek növekedése az…

Részletek>